[KATALIST] Bucsu Vajda Eriktol

[Miklós Fehér]

*„Gyertyáim fölött csillagfényt gyújt az éj, s tündökölsz te ott, amíg csak
el nem ég. Elkísérsz, velem vagy, mindenhol Te vársz bíztatást sugallva,
menni kell tovább.”*





Tisztelt Kollégák!



Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Vajda Erik, a Magyar
Könyvtárosok Egyesülete 1994-1998 közötti elnöke, az MKE Műszaki Könyvtáros
Szekció alapító elnöke, 84 éves korában, 2014. május 14-én délelőtt 10
órakor, hosszú, türelemmel viselt betegségben elhunyt.



2000-ben Vajda Kornélnak nyilatkozott életéről, munkásságáról. (Megjelent a
3K-ban, 2000. 7. sz.) Az MKE elnöksége nevében az "Ugye nem kell
bizonyítanom a könyvtárak és a könyvtárosok kulcsszerepét" címmel megjelent
riportból részleteket idézve emlékezünk rá.

„Azt hiszem, nagyon szerencsés ember vagyok az indíttatásomat illetően.
Apám kettős végzettségű volt, jogász és botanikus–biológus. Botanikusként
elsősorban a növénytársulásokkal, cönológiával foglalkozott, és mivel ezt
nem lehetett a hagyományos módon, préselt növényekkel dokumentálni,
fényképezni kezdett. Így derült ki, hogy művészi tehetsége is van,
fotóművész lett, később a Magyar Fotóművész Szövetség elnöke. Anyám pedig
festőművész volt, nagyon tehetséges posztimpresszionista festő. A család
nagyon sok nyelven beszélt, az angol, német, francia mintegy a minimumnak
számított. Ehhez képest én le is maradtam, hisz franciául csak gyengén
tudok. Viszont oroszul csak én tanultam meg a családból, apám épp csak
annyira, amennyire az első világháborús hadifogságban ragadt rá.

Hatalmas könyvtárunk volt, és mindent olvashattam, amit csak akartam, de
jóindulatú tanácsokat is kaptam apámtól: ezt vagy azt kézbe vehetnéd, arra
talán ráérsz még, stb.  A másik életre szóló indíttatást az iskola adta. A
budapesti református gimnáziumba jártam, a híres Lónyayba. Itt a kultúra
szinte minden ágában intenzív eligazítást, útmutatást kaptam.

Pályakezdésem nem húzódott el, csak éppen nem könyvtárosi pályakezdés volt.
25 éves koromban – mint három éve végzett agrárközgazdász – 25 állami
gazdaság gazdálkodási, pénzügyi, jövedelmezőségi (bizony, már akkor
eszünkbe jutott ez a szó) dolgaiért voltam felelős. Ami viszont könyvtárosi
pályakezdésemet illeti, az nemcsak elhúzódott, hanem véletlenszerű is volt.
Ennek előzménye 1956 és azt követő sorsom. Kistarcsára internáltak, de
megjártam más “gyógyhelyeket” is. 1957 vége felé, szabadulásomkor fizikai
munkás lettem. Végül 1960-ban, volt osztálytársaim és egyetemi kollégáim
unszolására mondtam, hogy ha tudnak állást, szóljanak. Így lettem
szakkönyvtáros és szaktájékoztató a Lőrinci Fonóipar nevű vállalatnál.

Amikor könyvtárosi/szaktájékoztatói állást kaptam, nem voltam könyvtáros,
csak könyvtárlátogató ember, de gyorsan felfogtam, hogy mire van szüksége a
felhasználóknak, az én akkori esetemben a műszaki szakembereknek. Tudtam,
hogy hiába tanulom meg a könyvtárosságot és a tájékoztatást, ha nem értek
ahhoz, amiről tájékoztatnom kell. Ezért megtanultam a fonástechnológiát és
ami még ehhez kellett. Emellett hamar elmentem az akkori OMKDK-ba
könyvtárosságot tanulni, és még a formális tanfolyamok előtt tanultam
Balázs Sanyitól egy csomót. Utána szakkönyvtárosi tanfolyam, aztán a
Polzovics Iván féle felsőfokú dokumentalista képző tanfolyam és- amellett,
hogy rendbe tettem a könyvtárat-hamarosan létrehoztam egy új tercier
tájékoztatási rendszert az üzemben. Erre felfigyeltek a “hálózatosok”,
kivált, amikor megnyertem leírásával (ez lett később első monografikus
publikációm) a MTESZ éves szakmai pályázatát. Kidolgoztam egy tervet a
textilipari szakmai tájékoztatás egészére is.

Később az OMKDK-ban referenszes (ha úgy tetszik: tájékoztató könyvtáros)
lettem, ami nagyszerű iskola, ha nyitott szemmel és szívvel csinálod. Aztán
állománygyarapító lettem, majd Lázár Péter mellé kerültem, aki mind
mesteremként, mind pályám segítőjeként olyan nagyon fontos volt nekem, mint
amilyen fontos volt a hazai szaktájékoztatás egész történetében. Sokat
olvastam és – nagyszerű szakemberekkel, az említetteken kívül mindenek
előtt Sebestyén Gézával – dolgozhattam. A szabványosítási és
információkereső rendszerekkel kapcsolatos munkák során olyanoktól
tanulhattam, mint Fügedi Pétemé, Ungváry Rudolf.

Könyvtári és tájékoztatási munkásságom legáltalánosabb jellemzője az, hogy
részben önszántamból, részben körülményeim folytán a szakma nagyon sok
részterületét műveltem aktívan, ha szabad mondani: az átlagosnál mélyebben.
Amikor bekerültem a szakma nemzetközi életébe – mint annyi mindent, ezt is
Lázár Péternek köszönhettem – a későbbi tudásom fő forrását jelentő, nem
egyszer világhírű szakmai személyiségek mindig azon csodálkoztak, hogy
miként lehetek több területen is “specialista”. A nagy és gazdag
országokban ugyanis jellemző az egy-egy területen utolérhetetlen tudással
és – gyakran – invencióval rendelkező alkotó, de sokkal kevesebben vannak,
akik “áttekintését vágyják az egésznek” (vagy legalább jelentős részének).
El is mondtam nekik, hogy egy kicsiny és szakemberekben sem a nagy
országokhoz mérhető potenciállal bíró országban az ember rákényszerül, hogy
a szakma több területét művelje az átlagosnál mélyebben. Hát én is erre
“kényszerültem”. Szakterületeim: tájékoztatás, könyvtári szabványosítás, az
információs rendszerek (és ezen belül is kiemelten az információkereső
rendszerek) és szolgáltatások szervezése/fejlesztése, a
tájékoztatási-könyvtári együttműködés ösztönzése és szervezése, a
gépesítés/automatizálás mindenkori eredményeinek gyakorlati hasznosítása.
Nemzetközi szervezetekben végzett munkám nem kizárólag, de elsősorban a
nemzetközi szabványosításra terjedt ki. Az IFLA Tudományos és Műszaki
Könyvtárak Szekciójának társalapítója, alakuláskori, első titkára, majd
elnöke voltam.

Merre vinném a könyvtárügyet, ha egyedül rajtam állna? Megkísérelném méltó
és jövőt ígérő színvonalra emelni a képzést, és felszámolnám a néhol talán
formálisan törvényes, de megfelelő akkreditáció híján burjánzó
“zugképzést”. Ennek másik oldalaként rendezném a könyvtárosok (különösen az
alsó és középszint) tarthatatlan bérhelyzetét. Másodsorban igyekeznék
átgondoltabbá, a világos fejlesztési koncepciót szolgáló célokat
finanszírozóvá tenni a fejlesztési összegek juttatását. Fokozott törvényi
és végrehajtási kényszerhelyzetbe hoznám az állami és önkormányzati
könyvtárfenntartókat. Egyszóval: arra törekednék, hogy a szakkönyvtárak a
szakinformációs igényeket a teljes elektronikus és hagyományos
forráskészletből a legjobb európai vagy amerikai szinten szolgálják ki, a
közkönyvtárak pedig hagyományaik megőrzése és a kultúra közvetítése mellett
váljanak területük információs központjaivá.”

Nyugodjék Békében!

Magyar Könyvtárosok Egyesülete Elnöksége
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20140516/3b0245e4/attachment.html>