[KATALIST] Gyurgyak-cikk

2007. Ápr. 4., Sze, 14:00:36 CEST

Kedves Katalistesek!
Nem igen szoktam terhelni a listatagokat véleményeimmel, szövegeimmel, most is
csak a kissé érintettség miatt teszem.
Még decemberben Bart István és Lelkes Lajos, a hazai könyvkiadás két igen
reprezentatív képviselője és Markója Szilárd, a HIK könyvtárosa társaságában
jómagam is (mint a felsőoktatási szak-és tankönyvkiadást és a könyvtárakat is
támogató kuratórium immár 10 éven át elnöke) előzetes időpontkérés után
elmentünk a szakállamtitkár úrhoz, hogy a 2007. évi támogatásokról ismételten
beszéljünk (egy novemberi, könyvvásári találkozó hasononló tárgyú megbeszélését
követően).
A nagyon megértő légkörű beszélgetés után közel világos volt, hogy hiába a
lobbizás. Erre nincs pénz.
Hogy tényleg nincs, azt bizonyítja egy nemrég a címemre érkezett minisztériumi
levél, amelyben tájékoztatást kapok, hogy mivel a kuratórium tagjainak 2006
végével lejárt a mandátuma, s mivel 2007-ben nincs pénz, hát meg se
hosszabbítják őket, én rám viszont még számítanak (merthogy nekem csak ez év
végén jár le a megbízásom, teszem hozzá én).
Nem akarom mondani, hogy az eltelt 9 év támogatási időszaka sikertörténet volt
vagy sem, ez nem az én dolgom, meg most nem is ez a lényeges. A lényeges az,
hogy mind a kuratóriumban, mind a felkért szakbizottságokban (a 9 év alatt
többszáz szakértő tudóst) egyetemi tanártól akadémikusig kitapinthatóan a
tudomány(uk) helyzete, alakulása, fejlesztése érdekelte, amikor szerény
díjazásért teljes szombatjukat áldozták késhegyig menő vitákra, hogy mely
pályázatokat hogyan rangsoroljanak. 
A kiadók a támogatást (sokszor nem is az összegét) látva, kezdetben nagy
lelkesedéssel, a későbbiekben legalább a műfaj szükségességének elismerését
érezve, a 9 év alatt nagyon jelentős szakirodalmat, tudományos művek százait
adták közre.
Már a legelső évben voltak hangok (külföldről is), mondván, hogy nem piackonform
az állami támogatás ilyen formája (merthogy egyes kiadók nyernek, mások meg
nem). Ezeket mindig lehetséges volt elcsittítani többek között azzal is, ami
mindig is kedvenc idézetem volt: minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de
idegenen sohasem (mondta volt a jó Bessenyei György). Meg mással is: nyelvünk
egyedülállósága, országunk mérete, a megcélzott közönség nagyságrendje stb. 
Vagyis egy csomó olyan érv, érvelés, ami csak akkor hat vagy ér valamit, ha
elfogadunk egy szintén saját kúforrásomból származó alaptételt: mintha országot,
várost meg egyetemet (utóbbiban testesítve meg kissé az oktatást, kutatást,
tudományt)  nem lehetne úgy vezetni, mint egy vállalatot. Mert ha
fejreállunk is, akkor is lesznek olyan területek, ahol a gazdaságosság,
hatékonyság és nyereség mellett egyéb kategóriák is élnek, s ezek léte nem attól
függ, hogy milyen elméleteket fogadunk el.
Nagy kérdés persze, hogy minek könyv, ha nem olvasnak, minek tudós könyv, ha
olyat se olvasnak.
Nekem valahogy nem az jut eszembe, hogy ha nem olvasnak, nem kell könyv. Hanem
az, hogy MIÉRT nem olvasnak?
Egy tanulmány íródhatna a miértről. Meg sem kísérlem még csak összefoglalni sem
az okokat. A legegyszerűbb visszakeresési technikákkal is többszáz választ lehet
találni.
Ilyenkor aztán eltűnődöm. Valóban képtelen lennék el- és befogadni, hogy
megváltozni látszik új társadalmaink ismeretszerzésének nemcsak módszere,
technikája, hanem elvi alapja is? Hiszen ha így van, akkor a ma preferált
elektronikus szövegkiadás is tévút. Hisz nem arról van szó, hogy papírról nem
olvasnak, hanem másról sem olvasnak. Inkább csak "néznek", s a nézés tárgya
sokminden lehet, csak ne legyen egy régi és (talán már ósdi) kb. 40-es
kódkészlet (későbbi korok olvasóinak = betűk) elemeiből összerakott unalmas
tákolmány. S nagyon meglehet, hogy óriási bunkó vagyok, amikor ezt leírom, lehet
hogy helyette komolyabban kéne vennem (vennünk), hogy olyamit kéne hát
kinyomtatni papírra, amit AZON IS!! néznének, nemcsak a különféle kütyükön. De
lehet-e ilyet papírra nyomtatni?
A tűnődést befejezem, mert szerintem még nem ez az alapkérdés, s nem a nem
olvasás a tudomány munkák nem keletjének a fő oka (Nota benne: egy hónappal
ezelőtt néhány német egyetemi könyvtárat meglátogatva: dugig az olvasótermek,
számítógép főleg a saját, magával hozott, de az asztalok roskadnak a kikért
könyvektől, folyóiratoktól. Egy 30 ezer fős egyetemen az évi regisztrált
könyvtárlátogatások száma 1700000, ott olvasnak? Fránya németek, biztos
kényszerítik őket...)
Visszatérve a gyurgyáki felvetéshez: a fő okot én egy értékválasztási tévútban
látom, amihez világos, hogy egy praktikus tévút is kapcsolódik. Akármilyen
pártállású normális közgazdásszal találkozom, hallgatom előadását, kettőt biztos
mond: kutatásfejlesztés támogatása, meg oktatás (különösen felsőoktatás)
támogatása (ez persze nem kritikátlan pénzbeleöntés). Mindkettőnek nyersanyagra
van szüksége: ez a nyersanyag nagy részben  az információ meg a szakirodalom.
Ezt másutt felfogják, nálunk erre nincs pénz.
Igenám: de a nyersanyagbiztosítás az fenntartás, működtetés és nem fejlesztés.
Rendszeres adatbázis vagy könyv és folyóiratvétel nem fejlesztés, ahhoz bizony
nem jön ki a TV, nem lehet hangzatosan hivatkozni rá, stb. A működtetésre meg
egyre kevesebb pénz jut. Vagy harminc éve senkinek nem jut eszébe, hogy ha
valamit fejlesztettem, azt fenn is kéne tartani, működtetni is kéne?
Amiből viszont prosztó bölcsész agyamban logikusan következik, hogy először
olyat kéne fejleszteni, ami nemcsak megtérül, hanem pént is hoz, aztán abból a
pénzből lehetne olyat is fejleszteni, ami csak pénzt visz (de kell), de az előző
értelmes fejlesztés ezt a pénz biztosítja.  
Tessék szíves mondani, melyik NFT-be lehet beírni, hogy az ország tudományos
potenciálja, oktatási és kutatási képessége alapfeltételeként általános és
szakadatbázisokat, elektronikus meg hagyományos folyóiratokat, tankönyveket, meg
nemcsak tankönyveket kéne venni. És nem egy évi pályázatból, mert hogy ezek
valahogy olyanok, hogy nemcsak 2007-ben kellenek, hanem 2020-ban is (hacsak
addigra a mobil-telefon vásárlója tök ingyen ezekhez is nem jut hozzá
automatikusan a kütyűjével). Tessék megnézni egy szimpla német egyetemi
könyvtári honlapot. Egy egyetemen több információs forrás és szakirodalom érhető
el, mint nálunk az egész országban. De persze, mi az EU-ban vagyunk, nekünk
versenyezni kell stb. áltatjuk magunkat. Meddig? 
Miért nem szeretek véleményt mondani általában? Merthogy ki olvassa ezt el
egyáltalán? S elolvassa mi lesz? Nagy futkosás, hogy jaj de elszúrtuk eddig,
most viszont megvilágosodtunk? Vannak akik (elegánsabban) nem magukat, henem
Széchenyit, Deákot, Kossuthot stb. idéznek. Aztán mire mentek vele?
Az egészről az alapvicc jut eszembe: két bácsi ücsörög az árok szélén. Megáll
egy autó. A vezető kérdez valamit angolul, a bácsik válasza fejrázás. Jön a
kérdés németül, franciául, oroszul stb. A válasz ugyanaz. Autó elmegy. Mire
megszólal az egyik bácsi: csak kelett vón' egy idegen nyelvet tanulni... Mire a
másik: Hagyd el, ezek tudtak vagy ötöt, oszt mire mentek vele?
Szóval: írtam valamit, azt mire megyek vele?
Hacsak arra nem, hogy most majd mindenki nagy vitákkal igyekszik bebizonyítani,
hogy mekkora hülyeségeket írtam. De attól se lesz még se könyv-, se
könyvtártámogatás.
Bocs a hosszúságért
Mader Béla

Idézés Mikulás Gábor <mikulasg at t-online.hu>:

> 
> Az út vége 
> 
> 
> Népszabadság . Gyurgyák
> <http://www.nol.hu/kereses/?indexsearch39_authors%5B%5D=123550&indexsearch39
> _showauthors=1>  János   . 2007. április 4.
> 
> 
> Minden általam ismert statisztika, saját tapasztalatom, valamint könyvkiadó
> kollégáim ugyanarról a megállíthatatlannak látszó folyamatról számolnak be.
> A KSH szerint 2005-ben a tudományos címek száma az előző évi felére (!)
> csökkent. 
> 
>  
> 
> A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének statisztikája azt
> mutatja, hogy a tudományos és szakkönyvek forgalma az elmúlt három évben
> (miközben az általános könyvforgalom valamelyest nőtt) jelentősen, mintegy
> 2,5 milliárd forinttal csökkent, s az utóbbi évben a szakkönyvek száma
> ezerrel (!) zsugorodott. Az átlagos példányszámok a tudományos művek
> esetében ezer, a szakkönyvek esetében ezerötszáz alá estek. Ezek a számok
> egyértelműen azt mutatják, hogy financiális értelemben megrendült a magyar
> könyvkiadó szakmának ez a része. Magyarul: piaci alapon nem érdemes ilyen
> kiadványokat kiadni és forgalmazni, mert ezer-ezerötszáz példány alatt - a
> jelenlegi árak mellett - e művek veszteségesek. Végső soron ez az igazi oka
> a visszaesésnek. Ezen könyvek nagy részénél fel sem merül a kockázat
> kérdése, ugyanis holtbiztos a bukás. Ezek után két logikus kérdést kell
> feltennünk: 1. Ki fizeti most már a révészt? 2. Ki az az ostoba fajankó, aki
> ezek után sem hagyja el a süllyedő hajót? Az első kérdésre viszonylag
> egyszerűen lehet válaszolni: ma senki sem akarja megfizetni a révészt, sem
> az olvasók (akik alapvetően mást olvasnak, ha olvasnak egyáltalán), sem a
> könyvtárak (Amerikában a miénknél tízszer magasabb ár mellett mindig akad
> kétszáz könyvvásárló könyvtár, nálunk negyvenezer forintos szakkönyvet a
> könyvtárak nem tudnak vagy nem hajlandók megvenni), sem a gazdasági elit
> (számukra marketingszempontból nem elég jó termék az alacsony példányszámú
> tudományos könyv), sem a civil szféra (ők maguk is támogatásra szorulnak),
> sem a kultúrpolitika (ha ugyan létezik nálunk egyáltalán ilyen). 
> 
> F: ápr. 4., http://www.nol.hu/cikk/441488/
> 
>  
> 
>  
> 
> 

Dr. Mader Béla főigazgató, Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár -- Dr. 
Béla Mader head librarian, University of Szeged, University Library 

----------------------------------------------------
SZTE Egyetemi Könyvtár - http://www.bibl.u-szeged.hu
This mail sent through IMP: http://horde.org/imp/