[KATALIST] Gyurgyak-cikk

Mikulás Gábor mikulasg at t-online.hu
2007. Ápr. 4., Sze, 14:24:37 CEST


Bár könnyű prédának kínálkozik, a magam részéről nem ugrasztanám össze a
gyors és többnyire lágy információkat közlő blogokat (és levelezőlistákat,
fórumokat) a lassabb átfutású szakkönyvekkel, szakfolyóiratokkal, súlyosabb
adatbázisokkal stb. Hiszen a tudományos élethez és az oktatáshoz mindkettőre
szükség van (bár az utóbbiban ez még nem teljesen tudatosult). Eddig
hagyományosan a könyvekre helyeződött a hangsúly (már csak a technológia
hiányának okán is), a könyvtárak is döntően ebben gondolkodnak, de ez
változik -- már amennyiben fontos a használói igény. A két "szektor" bőven
tanulhat egymástól, és vannak vonzó példák az együttműködésre: a szerző
(vagy kiadó) a könyv kapcsán portált, illetve köré közösséget épít,
hírlevelet ad ki, előadásokat szervez stb. Korábban az Atkinson-féle
Pszichológia-könyv angol kiadásának volt ilyenje, most hirtelen nem tudok
más hasonló példát -- de örömmel olvasnék újra ilyenekről. 

 

Szintén eredmény lehet, hogy a szakkönyvek szerzői és szerkesztői nagyobb
közönség elérése érdekében is "olvasóbarátabb" módon készítenék a könyvet
(olvashatóság, magyarázatok, szerkezet stb.). 

 

A MIBE tavaly megjelent szakkönyvével (Információból üzleti érték
http://www.mibe.info/index.php?akt_menu=11
<http://www.mibe.info/index.php?akt_menu=11&hir_reszlet=7> &hir_reszlet=7 )
szintén felkeresett kiadókat, de végül az egyesület kiadásában jelent meg,
több egyetemmel szorosan együttműködve. Így -- a felhasználók egyik fontos
csoportjához közelebb kerülve -- sikerült elérni a 2000 feletti
példányszámot. Ha egyesületi berkekben is, de van "hozzá" blog, konferencia,
levelezőlista, a Szent István Egyetemen belül pedig elektronikus tananyag.
Könyv és közösség -- együtt. 

 

Változik a világ. Lehet, hogy nekünk is érdemes (mármint abban, amely nincs
elveink ellen). Aztán majd lehet hibáztatni a környezetet is -- ha van
egyáltalán értelme.

 

Mikulás Gábor

 

 

  _____  

From: katalist-bounces at listserv.iif.hu
[mailto:katalist-bounces at listserv.iif.hu] On Behalf Of Bánhegyi Zsolt
Sent: Wednesday, April 04, 2007 1:26 PM
To: Mikulás Gábor; 'katalistkatalist'
Subject: Re: [KATALIST] Gyurgyak-cikk

 

Semmi gond, hiszen a blogok száma exponenciálisan nö-:))-:(,,

 

BZs

----- Original Message ----- 

From: Mikulás Gábor <mailto:mikulasg at t-online.hu>  

To: 'katalist <mailto:katalist at listserv.iif.hu>  katalist' 

Sent: Wednesday, April 04, 2007 11:15 AM

Subject: [KATALIST] Gyurgyak-cikk

 


Az út vége 


Népszabadság . Gyurgyák
<http://www.nol.hu/kereses/?indexsearch39_authors%5B%5D=123550&indexsearch39
_showauthors=1>  János   . 2007. április 4.


Minden általam ismert statisztika, saját tapasztalatom, valamint könyvkiadó
kollégáim ugyanarról a megállíthatatlannak látszó folyamatról számolnak be.
A KSH szerint 2005-ben a tudományos címek száma az előző évi felére (!)
csökkent. 

 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének statisztikája azt
mutatja, hogy a tudományos és szakkönyvek forgalma az elmúlt három évben
(miközben az általános könyvforgalom valamelyest nőtt) jelentősen, mintegy
2,5 milliárd forinttal csökkent, s az utóbbi évben a szakkönyvek száma
ezerrel (!) zsugorodott. Az átlagos példányszámok a tudományos művek
esetében ezer, a szakkönyvek esetében ezerötszáz alá estek. Ezek a számok
egyértelműen azt mutatják, hogy financiális értelemben megrendült a magyar
könyvkiadó szakmának ez a része. Magyarul: piaci alapon nem érdemes ilyen
kiadványokat kiadni és forgalmazni, mert ezer-ezerötszáz példány alatt - a
jelenlegi árak mellett - e művek veszteségesek. Végső soron ez az igazi oka
a visszaesésnek. Ezen könyvek nagy részénél fel sem merül a kockázat
kérdése, ugyanis holtbiztos a bukás. Ezek után két logikus kérdést kell
feltennünk: 1. Ki fizeti most már a révészt? 2. Ki az az ostoba fajankó, aki
ezek után sem hagyja el a süllyedő hajót? Az első kérdésre viszonylag
egyszerűen lehet válaszolni: ma senki sem akarja megfizetni a révészt, sem
az olvasók (akik alapvetően mást olvasnak, ha olvasnak egyáltalán), sem a
könyvtárak (Amerikában a miénknél tízszer magasabb ár mellett mindig akad
kétszáz könyvvásárló könyvtár, nálunk negyvenezer forintos szakkönyvet a
könyvtárak nem tudnak vagy nem hajlandók megvenni), sem a gazdasági elit
(számukra marketingszempontból nem elég jó termék az alacsony példányszámú
tudományos könyv), sem a civil szféra (ők maguk is támogatásra szorulnak),
sem a kultúrpolitika (ha ugyan létezik nálunk egyáltalán ilyen). 

F: ápr. 4., http://www.nol.hu/cikk/441488/

 

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20070404/28adfa23/attachment.html>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról