[Muszkon] Fwd: újdonságok könyvtárosoknak

Zoltán Bihari xantuszkonyv at gmail.com
2013. Sze. 26., Cs, 15:53:07 CEST


Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmébe a Forum Kiadó újdonságait.


Í/11 - A 2012. évi Gion Nándor Novellapályázat antológiája
A 2012-ben első alkalommal meghirdetett novellapályázat szabályzata szerint
a Gion Nándor Szépirodalmi Díj a Gion Nándor életművének szellemiségét
teljesítményében, értékében folytató magyar nyelven írt pályamű szerzőjének
adományozható. A szépirodalmi pályázat célja a magyar irodalom és
szellemiség gazdagítása, új művek írásának serkentése, a gioni diskurzusok
továbbéltetése. Nem lehetett könny helyzetben a pályázó, aki szó szerint
vette a kiírás követelményeit, s megkísérelte a gioni prózapoétika lényegét
megragadni, hiszen immár négy monográfia dolgozza fel munkásságát. A zsűri
sikeresnek ítélte meg a pályázatot, hiszen a novellákban felbukkanó
történetek alapján biztos állíthatjuk, hogy a pályázat híre eljutott a
Kárpát-medence minden régiójába. A bírálóbizottság azokat a novellákat
értékelte, melyek arról tanúskodnak, hogy a szerzők, ha nem is folytattak
vele minden esetben párbeszédet, mégiscsak átgondolták saját szempontjukból
a gioni életmű jellemző jegyeit, valamilyen módon viszonyultak hozzá - már
csak ezért is érdemes volt meghirdetni a novellapályázatot. A szövegek
ugyanakkor megteremtették egyéni világukat is. (Toldi Éva)
Forum Könyvkiadó, Újvidék - Gion Nándor Emlékház, Szenttamás, 2013
kötött, 150 oldal
Ár: 1700 Ft
ISBN: 978-86-323-0866-4
http://xantusz.hu/i-11-a-2012.-evi-gion-nandor-novellapalyazat-antologiaja.html


Dormán László: Kanizsai képmesék
Fényképek a Kanizsai Írótábor nyolcvanas éveiből
Szeretni valóak a régi fotók. Mert olyan régi rajtuk minden, A nyolcvanas
években máshogy néztek ki az emberek és máshogy néztek egymásra. Más ruháik
voltak, más frizurák és szemüvegek, minden valahogy más volt, pedig
ugyanolyan mozdulattal nyúltak kanállal az üst felé, lógatták szájukból a
cigarettát, írtak párt sort a köteteikbe, ugyanilyen összeszorított
ujjakkal jelentkeztek, mint Dormán László fotóin, vagy mint most mii. Ők is
hordtak nyakláncot, ők sem hordtak nyakkendőt, vitatkoztak, beszélgettek,
egyetértettek, nevettek, de valahogy más volt régen mégis. (Terék Anna)
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013
kötött, 116 oldal
Ár: 2000 Ft
ISBN: 978-86-323-0869-5
http://xantusz.hu/kanizsai-kepmesek.html


Szilágyi Márta: Fényben és árnyékban
Magyarcsernyéről keveset tudunk. Történetének kezdete sem teljesen
tisztázott, pedig nem az évezredek távolába vesző, hanem a közelmúltnak
számító XVIII. század végén alapították, de lényegében csak a következő
század első harmadának végén vált azzá, ami ma is - Magyarcsernyévé.
Szemünk előtt lett a puszta legelőből egy életerős település, amelynek
lakossága a csúcsponton a négyezer főt is meghaladta.
Ennek a történetnek egy szeletét, a falu építészetének - mint címében is
jelzi - fénykorát és hanyatlását mutatja be Szilágyi Mária e könyvében.
Feldolgozza történetét, utcáról utcára járva dokumentálja a még fellelhető
emlékeket. Otthonosan mozog, érződik a szülőföld iránti szeretete, és ez az
a plusz, amit az olvasó itt megtalál - nem az idegenből jött kutató
szenvtelen sorait olvassa. A szerző nem elégszik meg a múlt feltárásával, a
jelen állapotának rögzítésével, hanem a jövőre is gondol - hogyan lehetne
megmenteni azt az építészeti örökséget, amit a szorgos elődök ránk hagytak,
és amivel jól sáfárkodni a mi tisztségünk. (Balassa M. Iván)
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013
fűzött, 180 oldal
Ár: 3500 Ft
ISBN: 978-86-323-0864-0
http://xantusz.hu/fenyben-es-arnyekban.html


Silling István: Barangolások Nyugat-Bácskában
Művelődéstörténeti földrajz szülőföldemről
Művelődéstörténeti földrajzot írok az én hazámról, a nagy alföldi síkság
egy külön régiójáról, Nyugat-Bácskáról. Az idelátogató hazai vendégekkel,
az érdeklődő hazai és külföldi diákokkal, tanárokkal, turistákkal szeretném
megismertetni mindazt, amitől e tájon jól érzem jómagam itthon érzem magam.
Apró dolgokat, emlékeket szedegetek össze, régmúlt idők tanúit idézem meg,
néha olyan élő alkotókat is, akiknek a szavára figyel az itteni ember, hogy
egy valóságos régió határai körvonalazódjanak ki az írás végén. Divatos
kifejezéssel akár szerelmes földrajznak is nevezhetném könyvem esszéit,
hiszen e táj az, amelybe immár több mint hat évtizede beleszerelmesedtem.
Bejártam keresztül-kasul, lehajoltam a sírokhoz, fölmásztam a tornyokba,
letérdeltem az oltárok előtt. Mert az én szülőföldemnek van kulturális
múltja, létezik jelene, s ha vigyázó szemünkkel, szavunkkal, tettünkkel
óvjuk, biztosan lesz jövője is. (A szerző)
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013
kötött, 144 oldal
Ár: 2400 Ft
ISBN: 978-86-323-0865-7
http://xantusz.hu/barangolasok-nyugat-bacskaban.html


Major Nándor: Egy állameszme tündöklése és bukása
Jugoszlávia létrejötte és széthullása
A vajdasági magyarság hetven éven át élt Jugoszláviában. Ennek a
periódusnak vége. A térségben sehol sincs már olyan politikai erő, amely
Jugoszlávia feltámasztására gondolna. Szerbiában élni merőben más, mint
Jugoszláviában. Más keretek közé kerültünk. Tisztánlátásunk előmozdítása
érdekében fontosnak találtam áttekinteni azt, ami mögöttünk van. A
politikatörténet eszközeivel sorra vettem Jugoszlávia történetének alapvető
mozzanatait: létrejöttét, a háborút, amelyben második Jugoszlávia az első
Jugoszlávia helyébe lépett, majd a széthullást. A negyedik fontos mozzanat,
a Szovjetunió és Jugoszlávia 1948-ban történt szakításával járó fordulat
áttekintése más szerzők áldozatos munkájára vár.
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013
fűzött, 222 oldal
Ár: 2400 Ft
ISBN: 978-86-323-0861-9
http://xantusz.hu/egy-allameszme-tundoeklese-es-bukasa.html


Vasagyi Mária: Fabella Domi
avagy regény a HÁZról és körülötte egy s másról
Regény
...Ez volt kutakodásom eredménye, amelynek láttán apám azt mondta: fabella
domi. A HÁZ regéje. Dehát ez fá-bé-lá-dó-mí egy dallamsor! És
befejezetlen!, állapítottam meg. A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ
se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még
annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt. Csakhogy a folytatás más formában
történik, válaszolta. A világ végéig?, kérdeztem. Addig, és még tovább,
mert az idő végezete is valaminek a folytatása. És azután is van folytatás,
csak nem tudjuk, milyen. De keress a mí után olyan hangot, ami a
befejezettség érzetét kelti! A fá, válaszoltam. Igen, helyeselt apám, de
akkor újra kezdődik a dallamsor, és sose lesz vége, tette hozzá.
Vasagyi Mária 1941-ben született Zomborban. Kötetei: Föld, föld... - Gyűjtés
a Dunatáj magyarságának néprajzi hagyományaiból (1982), Silentium album -
kisregény (2002), Pokolkerék - regény (2009).
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013
fűzött, 114 oldal
Ár: 1350 Ft
ISBN: 978-86-323-0862-6
http://xantusz.hu/fabella-domi.html


Klemm József: Kilencvenkilenc
Klemm József 1954. február 28-án született a Vajdaság legdélebbi magyar
településén, Székelykevén. Az általános- és középiskolát Nagybecskereken
végezte, majd az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén szerzett tanári
oklevelet. Az ELTE Bölcsészkarán posztgraduális tanulmányokat folytatott
magyar nyelvből, Belgrádban pedig a Politikai Tudományok Karán
tömeg-kommunikációból. A Dániai Újságíró Iskolában újságírói szakoktatói
képesítést szerzett. 1977-től az Újvidéki Televízió munkatársa volt,
1982-től máig az Újvidéki Rádió alkalmazottja, eleinte a magyar műsorok
külpolitikai- és hírszerkesztője, majd főszerkesztője,
főszerkesztő-helyettese, 2007-től a rádió igazgatóhelyettese, 2010
júliusától pedig az Újvidéki Rádió igazgatója. Éveken keresztül tudósította
a Magyar Rádiót, 1992-től 2005-ig pedig a BBC magyar műsorainak
jugoszláviai munkatársa volt.
Ezúttal a verseit veheti kézbe az olvasó.
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013
fűzött, 122 oldal
Ár: 2000 Ft
ISBN: 978-86-323-0863-3
http://xantusz.hu/kilencvenkilenc.html


Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés
Összegyűjtött versek
Danyi Magdolna 2012-ben kereste meg kiadónkat Enyhület és felröppenés című
kéziratával. A tervek szerint a verseskötet az Életjel, a Forum és a
Kortárs közös kiadásában jelent volna meg a 2013-as Ünnepi Könyvhétre. A
költőnő tragikus hirtelenségű halála azonban lassította a kiadással
kapcsolatos munkálatokat. A kötet szerkesztői, mérlegelve az életművet, úgy
döntöttek, hogy tiszteletben tartják a válogatást, ám Függelékben
közzéteszik azokat a verseket, amelyek az előző kötetekben, valamint
folyóiratokban már megjelentek, teljessé téve így a gyűjteményt.
Forum Könyvkiadó, Újvidék - Életjel Kiadó,Szabadka, 2013
fűzött, 160 oldal
Ár: 2000 Ft
ISBN: 978-86-323-0868-8
http://xantusz.hu/enyhulet-es-felroeppenes.html



Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk szíves
megrendelését az alábbi elérhetőségéken.
Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959
E-mail: xantusz at hdsnet.hu

Bihari Zoltán
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130926/a7cfb6d5/attachment-0002.html>


További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról