Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmébe a Forum Kiadó újdonságait.

Í/11 – A 2012. évi Gion Nándor Novellapályázat antológiája

A 2012-ben első alkalommal meghirdetett novellapályázat
szabályzata szerint a Gion Nándor Szépirodalmi Díj a Gion Nándor
életművének szellemiségét teljesítményében, értékében folytató
magyar nyelven írt pályamű szerzőjének adományozható. A
szépirodalmi pályázat célja a magyar irodalom és szellemiség
gazdagítása, új művek írásának serkentése, a gioni diskurzusok
továbbéltetése. Nem lehetett könny helyzetben a pályázó, aki szó
szerint vette a kiírás követelményeit, s megkísérelte a gioni
prózapoétika lényegét megragadni, hiszen immár négy monográfia
dolgozza fel munkásságát. A zsűri sikeresnek ítélte meg a
pályázatot, hiszen a novellákban felbukkanó történetek alapján
biztos állíthatjuk, hogy a pályázat híre eljutott a Kárpát-medence
minden régiójába. A bírálóbizottság azokat a novellákat értékelte,
melyek arról tanúskodnak, hogy a szerzők, ha nem is folytattak
vele minden esetben párbeszédet, mégiscsak átgondolták saját
szempontjukból a gioni életmű jellemző jegyeit, valamilyen módon
viszonyultak hozzá – már csak ezért is érdemes volt meghirdetni a
novellapályázatot. A szövegek ugyanakkor megteremtették egyéni
világukat is. (Toldi Éva)

Forum Könyvkiadó, Újvidék – Gion Nándor Emlékház, Szenttamás, 2013

kötött, 150 oldal

Ár: 1700 Ft

ISBN: 978-86-323-0866-4

http://xantusz.hu/i-11-a-2012.-evi-gion-nandor-novellapalyazat-antologiaja.html

Dormán László: Kanizsai képmesék

Fényképek a Kanizsai Írótábor nyolcvanas éveiből

Szeretni valóak a régi fotók. Mert olyan régi rajtuk minden, A
nyolcvanas években máshogy néztek ki az emberek és máshogy néztek
egymásra. Más ruháik voltak, más frizurák és szemüvegek, minden
valahogy más volt, pedig ugyanolyan mozdulattal nyúltak kanállal
az üst felé, lógatták szájukból a cigarettát, írtak párt sort a
köteteikbe, ugyanilyen összeszorított ujjakkal jelentkeztek, mint
Dormán László fotóin, vagy mint most mii. Ők is hordtak
nyakláncot, ők sem hordtak nyakkendőt, vitatkoztak, beszélgettek,
egyetértettek, nevettek, de valahogy más volt régen mégis. (Terék
Anna)

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013

kötött, 116 oldal

Ár: 2000 Ft

ISBN: 978-86-323-0869-5

http://xantusz.hu/kanizsai-kepmesek.html

Szilágyi Márta: Fényben és árnyékban

Magyarcsernyéről keveset tudunk. Történetének kezdete sem teljesen
tisztázott, pedig nem az évezredek távolába vesző, hanem a
közelmúltnak számító XVIII. század végén alapították, de
lényegében csak a következő század első harmadának végén vált
azzá, ami ma is – Magyarcsernyévé. Szemünk előtt lett a puszta
legelőből egy életerős település, amelynek lakossága a csúcsponton
a négyezer főt is meghaladta.

Ennek a történetnek egy szeletét, a falu építészetének – mint
címében is jelzi – fénykorát és hanyatlását mutatja be Szilágyi
Mária e könyvében. Feldolgozza történetét, utcáról utcára járva
dokumentálja a még fellelhető emlékeket. Otthonosan mozog, érződik
a szülőföld iránti szeretete, és ez az a plusz, amit az olvasó itt
megtalál – nem az idegenből jött kutató szenvtelen sorait olvassa.
A szerző nem elégszik meg a múlt feltárásával, a jelen állapotának
rögzítésével, hanem a jövőre is gondol – hogyan lehetne megmenteni
azt az építészeti örökséget, amit a szorgos elődök ránk hagytak,
és amivel jól sáfárkodni a mi tisztségünk. (Balassa M. Iván)

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013

fűzött, 180 oldal

Ár: 3500 Ft

ISBN: 978-86-323-0864-0

http://xantusz.hu/fenyben-es-arnyekban.html

Silling István: Barangolások Nyugat-Bácskában

Művelődéstörténeti földrajz szülőföldemről

Művelődéstörténeti földrajzot írok az én hazámról, a nagy alföldi
síkság egy külön régiójáról, Nyugat-Bácskáról. Az idelátogató
hazai vendégekkel, az érdeklődő hazai és külföldi diákokkal,
tanárokkal, turistákkal szeretném megismertetni mindazt, amitől e
tájon jól érzem jómagam itthon érzem magam. Apró dolgokat,
emlékeket szedegetek össze, régmúlt idők tanúit idézem meg, néha
olyan élő alkotókat is, akiknek a szavára figyel az itteni ember,
hogy egy valóságos régió határai körvonalazódjanak ki az írás
végén. Divatos kifejezéssel akár szerelmes földrajznak is
nevezhetném könyvem esszéit, hiszen e táj az, amelybe immár több
mint hat évtizede beleszerelmesedtem. Bejártam keresztül-kasul,
lehajoltam a sírokhoz, fölmásztam a tornyokba, letérdeltem az
oltárok előtt. Mert az én szülőföldemnek van kulturális múltja,
létezik jelene, s ha vigyázó szemünkkel, szavunkkal, tettünkkel
óvjuk, biztosan lesz jövője is. (A szerző)

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013

kötött, 144 oldal

Ár: 2400 Ft

ISBN: 978-86-323-0865-7

http://xantusz.hu/barangolasok-nyugat-bacskaban.html

Major Nándor: Egy állameszme tündöklése és bukása

Jugoszlávia létrejötte és széthullása

A vajdasági magyarság hetven éven át élt Jugoszláviában. Ennek a
periódusnak vége. A térségben sehol sincs már olyan politikai erő,
amely Jugoszlávia feltámasztására gondolna. Szerbiában élni
merőben más, mint Jugoszláviában. Más keretek közé kerültünk.
Tisztánlátásunk előmozdítása érdekében fontosnak találtam
áttekinteni azt, ami mögöttünk van. A politikatörténet eszközeivel
sorra vettem Jugoszlávia történetének alapvető mozzanatait:
létrejöttét, a háborút, amelyben második Jugoszlávia az első
Jugoszlávia helyébe lépett, majd a széthullást. A negyedik fontos
mozzanat, a Szovjetunió és Jugoszlávia 1948-ban történt
szakításával járó fordulat áttekintése más szerzők áldozatos
munkájára vár.

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013

fűzött, 222 oldal

Ár: 2400 Ft

ISBN: 978-86-323-0861-9

http://xantusz.hu/egy-allameszme-tundoeklese-es-bukasa.html

Vasagyi Mária: Fabella Domi

avagy regény a HÁZról és körülötte egy s másról

Regény

…Ez volt kutakodásom eredménye, amelynek láttán apám azt mondta:
fabella domi. A HÁZ regéje. Dehát ez fá-bé-lá-dó-mí egy dallamsor!
És befejezetlen!, állapítottam meg. A világon semmi se befejezett,
ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó
változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.
Csakhogy a folytatás más formában történik, válaszolta. A világ
végéig?, kérdeztem. Addig, és még tovább, mert az idő végezete is
valaminek a folytatása. És azután is van folytatás, csak nem
tudjuk, milyen. De keress a mí után olyan hangot, ami a
befejezettség érzetét kelti! A fá, válaszoltam. Igen, helyeselt
apám, de akkor újra kezdődik a dallamsor, és sose lesz vége, tette
hozzá.

Vasagyi Mária 1941-ben született Zomborban. Kötetei: Föld, föld… –
Gyűjtés a Dunatáj magyarságának néprajzi hagyományaiból (1982),
Silentium album – kisregény (2002), Pokolkerék – regény (2009).

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013

fűzött, 114 oldal

Ár: 1350 Ft

ISBN: 978-86-323-0862-6

http://xantusz.hu/fabella-domi.html

Klemm József: Kilencvenkilenc

Klemm József 1954. február 28-án született a Vajdaság legdélebbi
magyar településén, Székelykevén. Az általános- és középiskolát
Nagybecskereken végezte, majd az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén
szerzett tanári oklevelet. Az ELTE Bölcsészkarán posztgraduális
tanulmányokat folytatott magyar nyelvből, Belgrádban pedig a
Politikai Tudományok Karán tömeg­kommunikációból. A Dániai
Újságíró Iskolában újságírói szakoktatói képesítést szerzett.
1977-től az Újvidéki Televízió munkatársa volt, 1982-től máig az
Újvidéki Rádió alkalmazottja, eleinte a magyar műsorok
külpolitikai- és hírszerkesztője, majd főszerkesztője,
főszerkesztő-helyettese, 2007-től a rádió igazgatóhelyettese, 2010
júliusától pedig az Újvidéki Rádió igazgatója. Éveken keresztül
tudósította a Magyar Rádiót, 1992-től 2005-ig pedig a BBC magyar
műsorainak jugoszláviai munkatársa volt.

Ezúttal a verseit veheti kézbe az olvasó.

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013

fűzött, 122 oldal

Ár: 2000 Ft

ISBN: 978-86-323-0863-3

http://xantusz.hu/kilencvenkilenc.html

Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés

Összegyűjtött versek

Danyi Magdolna 2012-ben kereste meg kiadónkat Enyhület és
felröppenés című kéziratával. A tervek szerint a verseskötet az
Életjel, a Forum és a Kortárs közös kiadásában jelent volna meg a
2013-as Ünnepi Könyvhétre. A költőnő tragikus hirtelenségű halála
azonban lassította a kiadással kapcsolatos munkálatokat. A kötet
szerkesztői, mérlegelve az életművet, úgy döntöttek, hogy
tiszteletben tartják a válogatást, ám Függelékben közzéteszik
azokat a verseket, amelyek az előző kötetekben, valamint
folyóiratokban már megjelentek, teljessé téve így a gyűjteményt.

Forum Könyvkiadó, Újvidék – Életjel Kiadó,Szabadka, 2013

fűzött, 160 oldal

Ár: 2000 Ft

ISBN: 978-86-323-0868-8

http://xantusz.hu/enyhulet-es-felroeppenes.html

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk
szíves megrendelését az alábbi elérhetőségéken.

Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959

E-mail: xantusz@hdsnet.hu

Bihari Zoltán