[Muszkon] Fwd: újdonságok könyvtárosoknak

Zoltán Bihari xantuszkonyv at gmail.com
2013. Már. 26., K, 14:07:17 CET


Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmébe a Xantusz Könyv határon túli újdonságait.


Fekete Károly: A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen
Önéletrajzi feljegyzések (1935-1990)
Sztániai füzetek 11.
Nem szokványos életpálya az 1928-ben született Fekete Károlyé, és ennek
tulajdoníthatóan nem szokványos az a pályakép sem, amelyet most - korabeli
iskolai dokumentumokkal, újságcikkekkel, fényképekkel kiegészítve -
közread. Nem megszokott sem tartalmában, sem műfajában, sem hangvételében.
A címbeli "nemzet napszámosa" is másképpen, sokféleképpen értelmezhető az
általa átélt, megélt korban és személyesen rá vonatkoztatva. Két állandó
vonatkoztatási pontja mégis van ennek az életpályának. Az egyik Kalotaszeg,
Bánffyhunyad és környéke, ahol mindenes és tanító volt, és a "nemzet" is,
amelyre hivatkozik, elsősorban ennek a vidéknek a népét jelentette, nem
egyetlen faluért, mint ahogy megszokott (volt), ha valaki a "nemzet
napszámosságát" vállalta. A másik, hogy soha nem ismerte a tétlenséget, és
hogy mindazt, amit vállalt, és amit végzett, nem személyes érdekből,
haszonvágyból és hiúságból tette, nem is ideológiai elkötelezettségből. El
kell hinnünk neki, mert az élete a bizonyíték rá, hogy valóban hitte - néha
naiv módon -, hogy mindaz, amit elvállal és tesz, javunkra válik az ezen a
vidéken él magyar közösségeknek.
Művelődés, Kolozsvár - Szentimrei Alapítvány, Sztána, 2013
fűzött, 220 oldal
Ár: 2500 Ft
http://xantusz.hu/a-nemzet-napszamosa-voltam-kalotaszegen.html

Fekete Albert: Az erdélyi kertművészet
Szamos menti kastélykertek
"A magyarság szent útja az Érchegységtől északra, Kolozsváron, a
Királyhágón és Nagyváradon át vezet a Duna és Tisza közé. Ennek az útnak
azonban Erdély természetes reliefjében a Szamos áttörése felel meg a nagy
magyar Alföldre. Az első magyar lovascsapatok bizonyára a Szamos mentén
hatoltak be az országba. S mikor a hegyeken túl megpillanthatták az Erdélyi
Mezőség messze húzódó legelőit, bizonyára érezték, hogy milyen rokonföld ez
számukra" - olvasható Otto Folberth A három áttörés. Az erdélyi táj víziója
című írásában. Nem véletlen tehát, hogy a Szamos vízgyűjtőiben elhelyezkedő
kastélykertekről igyekszik e könyv tájékoztatni. Az egyesült Szamos 22 000
km2 vízgyűjtő területe szinte egész Észak-Erdélyt lefedi, s bár a
bemutatott helyszínek csak egy részét képezik azon kastély és kert
együtteseknek, amelyek fejlődéstörténetét e nagytáj végigkövette a századok
során, reméljük, hogy e vázlatos anyag is nyújt némi betekintést a Szamos
menti nemesi rezidenciák kertkultúrájába, tisztelettel adózva őseinknek,
akik ezt a kertörökséget létrehozták.
Művelődés, Kolozsvár, 2012
fűzött, 120 oldal
Ár: 3800 Ft
http://xantusz.hu/az-erdelyi-kertmveszet-hu.html


Kalotaszeg antológia (1890-1891)
Szerkesztette: Buzás Pál
Az 1890-ben indult Kalotaszeg folyóirat antológiasorozatának harmadik
kötete. Voltaképpen a már kiadott antológiák sorában - lévén alig
hozzáférhető és legkorábbi sajtótermék - ezzel kellett volna kezdenem.
Mégsem tettem: előbb erőt, tapasztalatot kellett szereznem az "ős" tüzetes
tanulmányozáshoz. Ezért 2010-ben napvilágot látott az első kötet: időben
visszafelé haladva, a fordulat után a Vasas Samu kezdeményezésére
újraindult, napjainkban is megjelenő bánffyhunyadi közéleti-művelődési lap
első hét évének (1990-1996) legjava termését gyűjtöttem egybe. A kötet
kedvező visszhangja arra sarkallt, hogy szaporán folytassam a megkezdett
szerkesztői munkám, 2011-ben megjelent az 1997-2008-as évfolyamok
válogatott anyaga. Most visszatérek a gyökerekhez.
1890 augusztusa és 1891 októbere között heti rendszerességgel próbált
eleget tenni a lap önként vállalt küldetésének.
(Buzás Pál)
Művelődés, Kolozsvár, 2012
kötött, 266 oldal
Ár: 3900 Ft
http://xantusz.hu/kalotaszeg-antologia-18901891.html

B. Kovács András: Botcsinálta kalandorok
Erdélyi vendégmunkások szerte a nagyvilágban (1986-2011)
Riportok
Emberek - Életek 2.
A kilencvenes évek elején Nyugatra utazni még a szabadulás mámorát
jelentette, a demokrácia üdvét, a szabadság és egyenjogúság
megtapasztalásának lehetőségét. De a munkát keresők már komoly akadályokkal
számolhattak. A szerző beszélgetőtársainak már a rendszerváltás utáni első
években is ezek leküzdésére kellett összpontosítaniuk. A riportokból
korlátok, a nehézségek, a csapdák, a nélkülözések, a csalétkek, a kelepcék
és visszaélések világára derül fény, az egyéni sorsok végtelen
változatossága pedig egészen elképesztő. Az elvándorlás okaként
felismerhetjük az itthoni elmaradottságot és elnyomást, a nincstelenséget,
a gazdasági csődöt, a nemzetállami, etnikai, politikai zűrzavart, mely
kilökte e nép fiait az országútra, a nagyvilág magába szívó örvényébe. És
az okok egyike sem buzdított a visszatérésre.
fűzött, 232 oldal
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2012
Ár: 2390 Ft
http://xantusz.hu/botcsinalta-kalandorok.html


Marosvásárhely történetéből 3.
Tanulmányok
Szerkesztette: Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt
Újabb tanulmánykötet, amely Marosvásárhely történetébe enged betekintést.
Többnyire eddig érintetlen kérdésekre vonatkozó tíz írást tartalmaz. A
hiteles múlt iránt érdeklődő feleltet kap időben jól körülhatárolt témákban
a középkori, a fejedelemkori, valamint az újabb kori városi életről. Van
közöttük hosszabb időszakot felölelő, átfogó tanulmány is, amelyik teljesen
új oldaláról közelíti meg a kor eseményeit. A szerzők - erdélyi és
magyarországi kutatók - segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak
egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a helység
történetét.
fűzött, 286 oldal
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2013
Ár: 2520 Ft
http://xantusz.hu/marosvasarhely-toertenetebl-3..html

Székely Mendel Melinda: Magyar színjátszás Amerikában
A szerző az Egyesült Államokba kerülve sokat tett az Amerikába települt
magyarság kulturális autonómiájának és magyarságtudatának megőrzéséért, az
anyanyelv éltetéséért és ápolásáért, ugyancsak ennek az ügynek a
szolgálójaként vállalkozott arra, hogy az ottani magyarság kulturális és
ezen belül elsősorban színházi életének kutatása, a dokumentumok feltárása
és összegezése terén járuljon hozzá egyrészt önismeretünk elmélyítéséhez,
másrészt az egyetemes magyar kultúra eddig eléggé ismeretlen területére
irányuló figyelem és érdeklődés felkeltéséhez.
kötött, 180 oldal
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2013
Ár: 3360 Ft
http://xantusz.hu/magyar-szinjatszas-amerikaban.html

Farkas Ottó: Kísértetárnyék
Amiről a fonóban beszéltek, beszélnek
Szellemek, átkok, boszorkányok, kísértetek, lidércek, halottlátók, hazajáró
lelkek, bájital, szellemidézés, szemmelverés, idejétmúlt, mégis izgalmas,
borzongató témák követik egymást Farkas Ottó könyvében. Könyves Kálmán a
12. század elején törvénybe iktatta, hogy "a vérszívó boszorkányokról
pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak".
Felvilágosult királyunk csupán a boszorkányok egyik kategóriájának létét
tagadta. Nem csoda hát, ha még a 18. században is zajlottak
boszorkányperek, míg azokat Mária Terézia be nem tiltotta. Ezzel azonban a
boszorkányságok nem értek véget, a bűbájosság, a rontás még két évszázadon
keresztül a népélet része maradt, s foszlányaiban még napjainkban is
fellelhető. Farkas Ottó rövid idő alatt második könyvével jelentkezik. A
Medvesalja és környéke mondavilágának bemutatását követően most
Gömör-Nógrád még élő vagy már csak a szerző felvételein őrzött
hiedelemvilágába enged betekintést adatközlők történetei által.
Néprajzkutatók is haszonnal forgathatják, de izgalmas olvasmányul
szolgálhat az ősök múltja iránt érdeklődőkön túl a szellemi kalandra
vágyóknak is.
Histórium Kiadó, Dunaszerdahely, 2013
kötött, 224 oldal
Ár: 2500 Ft
http://xantusz.hu/kisertetarnyek.html

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk szíves
megrendelését az alábbi elérhetőségéken.
Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959
E-mail: xantusz at hdsnet.hu

Bihari Zoltán
Xantusz Könyv
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130326/888b9872/attachment.html>


További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról