MEK2

[Lang Attila D.]

> Olvastam a legutóbbi Mek levlistaszámot és csak úgy csendben emelek
> szót a pdf ellen,

  Endre szavaihoz csak annyit tudok hozzáfûzni, hogy a PDF-nek van egy
igazán nagy elõnye, a készre legyártható, mindenütt változatlanul
maradó megjelenés -- és van egymillió hátránya. Biztos csak az én
élhetetlenségem teszi, de eddig még képtelen voltam olyan szoftvert
találni, amivel tisztességesen el tudok olvasni egy PDF-ben levõ
könyvet, jelentõs mennyiségû könnycsorgás és szitok elhangzása nélkül,
még ha netán viccgyûjteményrõl lenne is szó.
  A PDF ugyanis olyan, mint a nyomtatott könyv: ahol a tördelõ a sor
végét kijelölte, ott a sor vége, és akármit nagyítgatok-kicsinyítgetek
rajta, mindig ugyanannyi szöveg lesz egy sorban. Következésképpen egy
bizonyos méret fölé nem nagyítható, mert akkor kilóg a sor vége a
képernyõrõl, hiába tartja a mondás, hogy addig nyújtóztasd a sorodat,
amíg a képernyõd ér. Még eddig soha nem fordult elõ, hogy ez a
bizonyos méret elég nagy lett volna ahhoz, hogy kényelmesen lehessen
olvasni a szöveget, tekintve, hogy kicsit rövidet látok. Ebbõl aztán
derékfájás lesz, mert oda kell hajolni a képernyõhöz, és szemsajgás
csupán azért nem, mert roppant edzett szemem van, kopkopkop. De nincs
ilyen mindenkinek, a PDF tehát egy kifejezetten fájdalmas formátum.
  A másik eshetõség az lenne, hogy akkorára nagyítom a szöveget,
amekkorát már jól tudok olvasni, és tologatom. Az Acrobat Readerben
nincs nehezebb mesterség a szöveg tologatásánál, az összevissza mûködõ
nyilaktól és Shift-nyilaktól hülyét kap az ember, marad az egér.
Csakhogy a szemecském, melyrõl már tudjátok, hogy rövid, viszont
edzett, ezeken felül még gyors is, és mire egy sor vége kedvéért
arrébb tolnám a szöveget, annyi idõt veszítek, ami alatt tíz sort
elolvashatok. Az eredmény frusztráció, kiábrándultság, nagyfokú
kisebbrendûségi komplexus, a PDF tehát egy kifejezetten neurotikus
formátum.

  Egy nyomtatott könyv olyan, amilyen. Azzal is lehetnek problémák, de
ezek jelentõs része megoldható azzal, hogy más távolságból vagy más
szögbõl nézi az ember; kivéve a Braille-nyomású könyvet, amit
bármilyen szögbõl és távolságból el tudtam olvasni, ha rajta volt az
ujjam, mert azt meg szemmel nem lehet.
  A képernyõ más dolog. Nem tarthatod közelebb a szemedhez, legfeljebb
közelebb hajolhatsz õhozzá, ami kényelmetlen. Nem színezheted ugyanúgy
a szöveget, mint a nyomtatott könyvnél, fehér papíron fekete betûkkel,
mert a papír csak visszaveri a ráesõ fényt, a monitor viszont saját
fényt bocsát ki (tehát alsóbbrendû csillag, akárcsak a Jupiter), és
ettõl a nagymennyiségû fénytõl egyes olvasók gutaütést kapnak; de
feketére se színezhetem fehér betûkkel, mert attól meg más olvasók
kapnak gutaütést; a legjobb választás még az élénkpiros háttér
fakólila betûkkel, mert az a legdemokratikusabb, attól minden olvasó
egyformán gutaütést kap. A képernyõn nem alkalmazhatok olyan kicsi
betûket, mint a papíron; míg a legtöbb ember jól olvassa a papírra
borgisszal nyomott betût, képernyõn ez képtelenség, kilencpontos betût
senki nem tudna elolvasni. De még tizenkét ponttal se írhatok, mert
túl kicsi sokaknak az is; ha viszont a tizenkét pontot kétszeres
nagyításba teszem (így használom a Wordöt), akkor mások meg attól
kapnak hülyét, hogy kiveri a lóbetû a szemeiket.

  Ezek a legalapvetõbb dolgok, amik egy szövegnél elõfordulhatnak: a
lapméret, a betûméret, a szín. Ezeket képernyõn nem lehet úgy
összekombinálni, hogy mindenkinek megfeleljen, márpedig a PDF ezt
teszi: ahogy a file készítõje összekombinálta, olyan, megváltoztatni
nem lehet. Ezért a PDF és minden ilyen egységes, megváltoztathatatlan
formátum mindaddig rossz, amíg a képernyõt az ember nem tarthatja úgy
a szeme elé, mint egy könyvlapot.

La'ng Attila D., iro <lad at rentahost.net> <http://lad.rentahost.net>
Aki ot mondatban mondja el, amit egyben is lehet, nagyobb gazsagokra is kepes.