[KATALIST] Fwd: Konferencia-kiáltvány könyvtárosoknak!

Mikulás Gábor mikulasg at gmconsulting.hu
2018. Már. 3., Szo, 20:41:14 CET


Kedves Péter,
ritka szerencse, hogy olyan éles szemű és kiváló angolos kritikusa lehet a
KIT-ben, mint a Te személyed! Ráadásul nem először hívod fel a figyelmet
fordítási tévedésimre. Megtisztel, ha megtartod e jó szokásodat. És
természetesen mástól is örömmel veszem munkám / munkánk javítását - pláne
ezen a színvonalon! :-)

Észrevételeid alapján javítottam az anyagot, bár volt, ahol a magyar
viszonyokra adaptálás miatt - észrevételedet mérlegelve - inkább maradtam
szövegemnél. Viszont 2 betűtévesztés-korrekcióval is javult a szöveg.

Évekkel ezelőtti leveledben jogosan felemlítetted, hogy a KIT igazából nem
referál, mert annak megvannak az arányossági stb. szabályai. Ez továbbra is
így igaz, és egyebek mellett erre is felhívjuk olvasóink figyelmét a
portálon:
"- A KIT-ben a referátumot nem annak teljesen eredeti fogalma szerint
értelmezzük: az eredeti cikk aktualitás szempontjából kevésbé lényeges
elemeit elhagyhatjuk, terjedelmi és lényegkiemelési okokból. Sőt, a
szövegösszefüggést szem előtt tartva az eredeti anyag részletét is
közölhetjük, minden esetben utalva az eredeti szövegkörnyezetre. Mindezek
mellett törekszünk a minél pontosabb interpretálásra."
"- Jó, ha a téma minél frissebb, és még nem jelent meg máshol. De a KIT
időnként felhívja a figyelmet korábban megjelent anyagokra, hírekre is,
amennyiben azok valamilyen szempontból ismét aktuálissá válnak."

Ismételt köszönettel, hogy jobbá teszed a KIT-et!
Gábor



2018. március 2. 13:44 Péter Murányi írta, <peterm15 at gmail.com>:

> Kedves Katalisták!
>
> Mikulás Gábor Katalistra rakott anyagai mindig inspirálóak, s ez a helyzet
> most is, érkezett is néhány hozzászólás. Én  egy kicsit más szempontból
> közelítem meg, a felhasznált forrás használatának mikéntjével foglalkozom,
> egyúttal felidézem emlékeimet ahhoz kapcsolódóan, hogy az minek az
> apropóján született meg.
>
> Mostani anyaga a KIT Hírlevél 2016. február 28-i számába vezet minket, a
> felhasznált hírforrás linkje után (ahol a Librarian of Fortune olvasható)
> szerepel egy 2018. február 22-i dátum. Ez bizonyára az az időpont, amikor a
> felhasznált forrást látta. Amikor tovább megyünk, s megnézzük az eredetit,
> akkor azt láthatjuk, hogy Mary Allen Bates 2014. február 26-i
> blogbejegyzéséről van szó, amely a Librarian of Fortune blogon a legutolsó.
> Szerencsére a szerző ettől függetlenül nagyon aktív továbbra is, a
> https://www.batesinfo.com oldalon belül pl. három 2017-es rendezvényen
> belül 8 előadása prezentációinak a linkjét találhatjuk meg a
> https://www.batesinfo.com/resources/presentations/ cím alatt
>
> (Internet Librarian 2017, Oct 23-24, 2017.  (2)
>
> Independent Garden Center Show 2017, Aug 16- 17, 2017. (5)
>
> AIIP Annual Conference, May 20, 2017.)
>
> A magyar összefoglaló első mondata: „Véget ért a hagyományos konferenciák
> kora a tengerentúlon.”
>
> Mary Allen Bates kétségkívül amerikai, de azt a rendezvénysorozatot,
> amelynek megszűnéséhez kapcsolódva bejegyzését megírta, nem Amerikában
> tartották, hanem Londonban.
>
>  „The demise of the Online Information Show, while not unexpected, is a
> reminder that the world of professional conferences has shifted
> dramatically.”
>
> Az eredetiben a demise (itt leginkább haláleset) szóhoz tartozó (ugyancsak
> halott) link: http://www.online-information.co.uk is erre utal.
>
> Több olyan írást olvashatunk 2014 januárjából, amely  egyértelművé teszi
> azt, hogy mi ösztönözte a blogbejegyzést, szerzői időrendben és a linkek
> sorrendjében: Phil Bradley,  Roddy MacLeod, Hazel Hall, Stephen Dale,
>
> http://philbradley.typepad.com/phil_bradleys_weblog/2014/01/
> online-information-show-closes.html
>
> https://roddymacleod.wordpress.com/2014/01/09/memories-of-
> the-online-information-show/
>
> https://hazelhall.org/2014/01/13/farewell-online/
>
> http://www.stephendale.com/2014/01/17/online-information-con
> ference-show-closes/
>
> Többen adnak linket a rendezők akkor még létező oldalára, szerencsére Phil
> Bradley idézi is az onnan származó bejelentést:
>
> „We regret to announce the closure of the Online Information Show - the
> conference will not take place in 2014. The Online Information team would
> like to take this opportunity to thank all of our advisory board members,
> speakers, sponsors and delegates who have participated in and contributed
> to the show in previous years.”
>
> Minden hozzászóló kellemes emlékeket őriz az 1977-ben indult
> rendezvénysorozatról, a konferenciáról és a kiállításról is, meg az egyéb
> kapcsolódó programokról, érdemes elolvasni őket. Nekem a ’90-es évek
> végétől 2011-ig a kiállítást jelentette a londoni Olympiában (
> https://olympia.london/) , a konferenciára nem lett volna pénzem,
> előzetes regisztráció alapján a kiállítás mindenki számára ingyen
> látogatható volt. Charles Oppenheim hozzászólásából megtudhatjuk, hogy a
> kezdeti időben a helyszín a Novotel volt. Olvashatunk arról is, hogyan
> fejlődött a rendezvény a csúcspontjáig, nekem pedig alkalmam volt
> megfigyelni, hogyan ment egyre inkább össze, foglalt el egyre kevesebb
> helyet a kiállítás az Olympia Grand Halljában 2010-ig, majd 2011-ben már
> egy kisebb helyiségében, a National Hallban került rá sor.  A 2011-es
> Event guide-ban 2012-re nagy változásokat ígértek, Online Information
> Conventiont, új helyszínt, új formátumot, sok egyéb újat, helyette 2012-ben
> az addigi háromnapos konferencia kétnaposra csökkent, Kensingtonban egy
> hotelbe vitték, a kiállítást csak a résztvevők nézhették meg a szünetekben,
> majd a 2013 decemberi rendezvény után jött a bejelentés, hogy 2014-ben már
> nem rendezik meg. (Addigra a 2012-ig tartó rendezvények nyomait már
> eltüntették, például azoknak a szemináriumoknak a prezentációit, amelyeket
> a kiállítás színhelyén tartottak, s amelyeken annak látogatói vehettek
> részt. Nem tudom, hogy volt-e olyan konferencia résztvevő, aki végig a
> konferencia programját látogatta, de nagyon sokat veszthetett, ha azt
> tette, nekem a három nap alig volt elég a kiállításra.
>
> Mellékelem Mary Allen Bates eredeti szövegét, az egyes bekezdések mellé
> rakva az összefoglalónak a megfelelő részletét.
>
> pl.  „A program legyen friss, naprakész, ne pedig fél évvel azelőtt
> tematizált.”
>
> „Some professional library associations have their conference programming
> planned 12-18 months out. How can a conference be relevant when its topics
> were set a year and a half ago?”
>
> Talán a vándorgyűlés miatt lett a másfél évből fél év.
>
> „Attól, hogy ismersz valakit, még nem biztos, hogy képes inspirálni is.”
>
> „Just because they know something doesn’t mean they are able to inspire an
> audience.”
>
> Nálam ez inkább: Önmagában az, hogy (az előadók) tudnak valamit, nem
> feltétlenül jelenti azt, hogy képesek is inspirálni a közönséget.
>
> A többinek az összevetést, az olvasókra bízom, ha van kedvük hozzá, inkább
> a források megjelölésének kérdésére szeretnék utalni (a Humanusból átvett
> anyagok  kapcsán már szó volt erről a Kataliston Fazokas Eszternek
> köszönhetően). Kell-e vajon tudnia annak is, aki nem nézi meg az eredeti
> forrást, hogy ebben az esetben nem egy friss hírről van szó, hanem egy négy
> évvel ezelőtti blogbejegyzésről? Elegendő-e egy link, s azt, hogy az mit is
> jelent, csak az tudhatja meg, aki rákattint, s megnézi az eredetit?
> Elképzelhetőnek tartanánk-e ezt a módszert a Könyvtári Figyelő Külföldi
> folyóirat-figyelőjében? Vagy egy hallgató dolgozatában?
>
> „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.”
>
> Ezt Kazinczy épp 210 évvel ezelőtt írta, de attól még ma is érvényes,
> ahogy Mary Allen Bates 4 évvel ezelőtti bejegyzésének sok megállapítása is.
>
>
> Üdvözlettel:
>
>                        Murányi Péter
>
>
>
> http://www.librarianoffortune.com/librarian_of_fortune/2014/
> 02/a-conference-manifesto-.html
>
> (kiegészítve összefoglásának részleteivel, az egészben alatta található)
>
> *February 26, 2014*
>
> *A Conference Manifesto *
>
> The demise <http://www.online-information.co.uk/> of the Online
> Information Show, while not unexpected, is a reminder that the world of
> professional conferences has shifted dramatically. Attendance at many
> information industry conferences is down, and indications are that this
> trend will continue. The traditional conference is going away, because it
> is no longer serving its purpose. We are no longer willing to shuffle
> zombie-like from one conference session to the next, passively listening to
> speakers talk about what they know.
>
> Véget ért a hagyományos konferenciák kora a tengerentúlon. Egyre kevesebb
> a résztvevő, mart az emberek nem akarnak már zombiként egyik szekcióülésből
> a másik plenárisba esni és passzívan hallgatni.
>
> [image: Apple-ad]
> <http://www.librarianoffortune.com/.a/6a00d834520df669e201a73d81f04b970d-pi>I
> am reminded of the iconic Apple Macintosh “1984” ad
> <http://www.youtube.com/watch?v=2zfqw8nhUwA>, in which a Big Brother-like
> figure is speaking on a large screen in a darkened auditorium. As he drones
> on, a runner emerges, throwing a hammer through the screen, shocking the
> spellbound audience and introducing them to the new age of liberated
> information technology. Fast-forward 30 years, replace Big Brother with any
> boring conference speaker, and you get the same desire for liberation of
> learning.
>
> To the dismay of conference organizers, learning has become open sourced.
> Knowledge is not scarce; it is abundant and free. From online universities
> and MOOCs <http://en.wikipedia.org/wiki/MOOCs> to MeetUp and Facebook
> groups, we are finding new ways to share knowledge and gain new skills that
> don’t involve several thousand people meeting together in a convention
> center. While I may not be able to throw a hammer through a projection
> screen, consider the following my invitation for the liberation of the
> professional conference.
>
> A tudás forrása bőséges és ingyenessé vált: online egyetemek,
> MOOC-rendszerek, Meetupok, Facebook-csoportok stb.
>
> *[image: Boring]*
> <http://www.librarianoffortune.com/.a/6a00d834520df669e201a3fcc6d998970b-pi>*We
> are active learners, not passive information absorbers.* In any
> conference room, the speaker is just one brain among many. Engage all the
> participants; give us opportunities to share our perspectives with others.
> Encourage social media engagement, not just social media marketing.
>
> Mi pedig tanulásra kész, aktív emberek vagyunk, nem passzív
> információelnyelő közeg. Ezért szervezőként adj minél nagyobb lehetőséget a
> gondolatcserére. Műveld a közösségi médiában való részvételt, ne csak a
> közösségi média marketinget.
>
> *Address what we care about now*. Make the conference relevant to me
> today. Some professional library associations have their conference
> programming planned 12-18 months out. How can a conference be relevant when
> its topics were set a year and a half ago? Remember, you are competing with
> every other medium I can use to get new ideas and learn new skills. You
> have to earn our attention with what I care about today.
>
> A program legyen friss, naprakész, ne pedig fél évvel azelőtt tematizált.
>
> *Lectures and panels are deadly*. Attendees want to be provoked; we want
> to think, and participate. We are not paying a registration fee because we
> to hear “someone from Google”. We want to hear someone who will get us
> thinking differently. Bring in someone who will disrupt things, not just
> someone from a leading company.
>
> Az előadások és a panelek haláli unalmasak. A résztvevők fel akarnak
> ébredni, provokációt akarnak, részesei akarnak lenni a diskurzusnak.
> Résztvevőként olyat szeretnénk hallani, aki másként gondolkodik, aki
> felrázza elképzeléseinket, aki áttöri a gondolati határokat.
>
> *No speaker needs more than 45 minutes*, and after that, we want to start
> talking*.* Get speakers who can turn 45 minutes into an amazing
> experience in which everyone learns. Bring speakers are willing to
> challenge their audience, to get them to change their thinking and their
> actions.
>
> Oly előadókat hívj, akinek előadása mindenki tudását fejlesztő élmény. Aki
> megváltoztatja a résztvevők gondolkodását, a gondolataikat pedig
> cselekvésbe fordítja.
>
> *Expect more from your speakers.* Just because they know something
> doesn’t mean they are able to inspire an audience. Can they provoke
> comment? Do they invite participant involvement? Do they encourage learning
> from each other?  Will they interact with your audience afterward? What do
> your attendees say about how they benefited from the speaker?
>
> Növeld az elvárásaidat az előadókkal szemben. Attól, hogy ismersz valakit,
> még nem biztos, hogy képes inspirálni is.
>
> *Make it worth my while.* We are paying several thousand dollars to
> attend your conference. We have to justify that cost and our time. We want
> something that we can take back and put into action. What did I get that I
> couldn’t get from YouTube or SlideShare? Who did I meet and talk with? How
> did this conference change how I think and what I do?
>
> Érje meg számunkra a konferencia! Hiszen időt és pénzt szánunk rá. Nyerni
> akarunk a részvételen! Hazavinni valamit, amit használhatunk. Olyat
> kapok-e, amihez a YouTube-on vagy a SlideShare-en nem jutok hozzá? Kikkel
> találkozhattam és hogyan változtatott meg engem a konferencia?
>
> I have no illusions that the conference world will change dramatically
> over the next few years. The planners who understand today’s world of
> liberated learning will continue to create great conferences. The rest of
> them may want to look into other lines of work, as their jobs here are done.
>
> Aki észreveszi, hogy megváltozott a tanulás világa, az a jövőben is képes
> lehat nagyszerű konferenciák megtartására. A többiek szántsanak, vessenek,
> s hagyják másra az áldozatot. (ref.: MG)
>
>
>
> http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konferencia-kialtvany
> _-_eleg_a_hagyomanyos_rendezvenyekbol
>
> *Konferencia-kiáltvány - elég a hagyományos rendezvényekből!*
>
> Címkék: szakmai belső kommunikáció (2013.02-)
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=256&cimke=szakmai%20belső%20kommunikáció%20(2013.02-)>
> | rendezvény használók számára
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=101&cimke=rendezvény%20használók%20számára>
> | minőség, -irányítás, -fejlesztés
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=52&cimke=minőség,%20-irányítás,%20-fejlesztés>
> | marketing
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=183&cimke=marketing>
> | információ prezentálása
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=217&cimke=információ%20prezentálása>
> | szakmai rendezvény
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=29&cimke=szakmai%20rendezvény>
> | szakmai szervezet
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=114&cimke=szakmai%20szervezet>
> | szervezés, szervezeti kérdések
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=50&cimke=szervezés,%20szervezeti%20kérdések>
> | tudásstratégia (2015.05-)
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=268&cimke=tudásstratégia%20(2015.05-)>
> | közösségépítés
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=cimkek&cid=151&cimke=közösségépítés>
> |
>
> Véget ért a hagyományos konferenciák kora a tengerentúlon. Egyre kevesebb
> a résztvevő, mart az emberek nem akarnak már zombiként egyik szekcióülésből
> a másik plenárisba esni és passzívan hallgatni. A tudás forrása bőséges és
> ingyenessé vált: online egyetemek, MOOC-rendszerek, Meetupok,
> Facebook-csoportok stb. Mi pedig tanulásra kész, aktív emberek vagyunk, nem
> passzív információelnyelő közeg.
> Ezért szervezőként adj minél nagyobb lehetőséget a gondolatcserére. Műveld
> a közösségi médiában való részvételt, ne csak a közösségi média
> marketinget. A program legyen friss, naprakész, ne pedig fél évvel azelőtt
> tematizált. Az előadások és a panelek haláli unalmasak. A résztvevők fel
> akarnak ébredni, provokációt akarnak, részesei akarnak lenni a
> diskurzusnak.
> Résztvevőként olyat szeretnénk hallani, aki másként gondolkodik, aki
> felrázza elképzeléseinket, aki áttöri a gondolati határokat. Oly előadókat
> hívj, akinek előadása mindenki tudását fejlesztő élmény. Aki megváltoztatja
> a résztvevők gondolkodását, a gondolataikat pedig cselekvésbe fordítja.
> Növeld az elvárásaidat az előadókkal szemben. Attól, hogy ismersz valakit,
> még nem biztos, hogy képes inspirálni is. Tud-e hozzászólásokat szítani? Be
> tudja-e vonni a résztvevőket? Gerjeszti-e az egymás közötti tanulást?
> Később is kapcsolatban marad-e a hallgatósággal? Mit mond a hallgatóság az
> előadókról?
> Érje meg számunkra a konferencia! Hiszen időt és pénzt szánunk rá. Nyerni
> akarunk a részvételen! Hazavinni valamit, amit használhatunk. Olyat
> kapok-e, amihez a YouTube-on vagy a SlideShare-en nem jutok hozzá? Kikkel
> találkozhattam és hogyan változtatott meg engem a konferencia?
> Aki észreveszi, hogy megváltozott a tanulás világa, az a jövőben is képes
> lehat nagyszerű konferenciák megtartására. A többiek szántsanak, vessenek,
> s hagyják másra az áldozatot. (ref.: MG)
>
>
>
> Hírforrás: Librarian of Fortune
> <http://www.kithirlevel.hu/k.php?k=21709&s=1&h=w>
> 2018. február 22.  •  Továbbküldöm a hírt
> Link e hírhez:
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konferencia-kialtvany_-_eleg_a_hagyomanyos_rendezvenyekbol>
>
> *http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konferencia-kialtvany_-_eleg_a_hagyomanyos_rendezvenyekbol
> <http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konferencia-kialtvany_-_eleg_a_hagyomanyos_rendezvenyekbol>*
>
>
> 2018. február 28. 9:03 Mikulás Gábor írta, <mikulasg at gmconsulting.hu>:
>
>> *Konferencia-kiáltvány könyvtárosoknak! *
>> (Mary Ellen Bates, Librarian of Fortune blog)
>>
>> Már megvan a vándorgyűlés időpontja, lehet tervezni a tényleg lelkesítő
>> programot! - Persze, az inspiráló tartalom lehetősége más szakmai
>> rendezvényre is vonatkozik :-) http://bit.ly/2CMOvU1
>>
>> [image: Szövegközi kép 1]
>>
>> Mikulás Gábor
>>
>> _______________________________________________
>> Katalist mailing list
>> Katalist at listserv.niif.hu
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
>>
>>
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist at listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20180303/0743e690/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: 27798230_10156171612075762_652696761412403578_o.jpg
Type: image/jpeg
Size: 376531 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20180303/0743e690/attachment.jpg>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról