[KATALIST] Könyvtárak, erkölcs-etika, gyűlöletbeszéd
Nagypál László
lnagypal at hotmail.hu
2018. Ápr. 17., K, 08:58:25 CEST
Kedves KATALIST!
Csak most pillantottam meg ezt a témát. Néhány általános megjegyzést tennék.
Ha egy zártabb, hierarchikusabb és tekintélyelvű társadalomberendezkedést szavaz meg a többség, -- mert úgy érzik, hogy ez jelenti nekik a védelmet, biztonságot --, akkor legalább a települési könyvtári ellátás valamennyire ehhez fog igazodni előbb-utóbb. Ebből a nézőpontból az egyetemes emberi jogok, emberi méltóság (bizonyos értelmezései) könnyen idegen érdekké válhatnak, s inkább a partikuláris értékek, helyi előjogok, helyi alkuk érvényesülnek.
A főideológusok kedvükre listázhatják a nem kívánatos vagy kiátkozott szerzőket, mint hajdanában többféle államberendezkedés idején részben sikeresen működött ez. Mostanság viszont, az internet, a fogyasztó kapitalizmus és az EU-tagsággal járó utazási lehetőségek korában, nem lehet teljesen korlátozni a hozzáférést egyszerre sokféle információhoz nagyobb tömegek számára sem. Legfeljebb az erre irányuló igényt, vágyat manipulatív, szuggesztív vagy egyéb módon meg lehet próbálni csökkenteni. Nem tudom, hogy bizonyos hatalmi csoportok részéről célszerű lenne-e még, lenne-e értelme, pl. könyvtárban újra felállítani zárolt kiadványok tárát.
Üdvözlettel:
NpL
________________________________
Feladó: Katalist <katalist-bounces at listserv.niif.hu>, meghatalmazó: Mikulás Gábor <mikulasg at gmconsulting.hu>
Elküldve: 2018. április 14. 16:14
Címzett: Katalist
Tárgy: Re: [KATALIST] Könyvtárak, erkölcs-etika, gyűlöletbeszéd
Feltehetően a felvetett témában a jó gyakorlatok (tehát nem egy db, egyedül üdvözítő) lehetnek érdekesek, és nem az általános irányelveket listázó etikai kódex. Pl.
- az IFLA álhírekkel kapcsolatos plakátja mellé egy hasonló, a kritikus / kritikai olvasás további szempontjait tartalmazó anyag kifüggesztése az olvasóban.
- tematikus foglalkozások gyerekeknek, felnőtteknek
- a kritikai szemlélet a könyvtárbemutató tórába, weboldalba, prospektusba illesztése
- a kritikai szemlélet számítógép-használati ismeretekbe illesztése
- webes fejtágító, ol. a könyvtáros egyesület készítésében http://kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtari_szolgaltatasok_fiataloknak;_usa-beli_trendek_olvasoink_szavazatara
KIT Hírlevél: Könyvtári szolgáltatások fiataloknak; USA ...<http://kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtari_szolgaltatasok_fiataloknak;_usa-beli_trendek_olvasoink_szavazatara>
kithirlevel.hu
A KIT hírlevél céljai: az információs és könyvtári szakmán belüli horizontális kommunikáció katalizálása, többszempontú és szokatlan szakmai megközelítések felkarolása, a szakmák közötti technológia- és gondolattranszfer erősítése. 2002-től kiadja a GM Consulting.
Vannak hazai http://kithirlevel.hu/index.php?kh=egy_miniszteri_biztos_szerint_meg_kell_tanitanunk_a_gyerekeinket_kritikusan_gondolkodni elképzelések illetve eredményesebbnek tűnő nemzetközi gyakorlatok is http://kithirlevel.hu/index.php?kh=nemet_konyvtarak_az_alhirek_ellen .
Olyan is elképzelhető, hogy nem egy könyvtár, hanem egy könyvtárszakmai szervezet ad közre javaslatokat a témában.
Mikulás Gábor
2018. április 13. 22:19 Horváth Sándor Domonkos, dr. írta, <hsd at gyorikonyvtar.hu<mailto:hsd at gyorikonyvtar.hu>>:
[https://tr.cloudmagic.com/h/v6/emailtag/tag/2.0/1523650741/1fd8043a92c55125e4d292b7545334ab/1/7d33a14009d9cf5689acc95703b9521f/3fe447e10c63031259df23a366fe2ba7/a6d0273d714cd7a5890c60a02864a6bf/newton.gif]Kedves Péter!
Nincs a zsebemben a bölcsek köve, így csak a saját, egyéni véleményem tudom megosztani.
A kérdésére nem lehet ésszerű választ adni, mivel példájában absztrakt szituációra szeretne választ kapni, mégpedig egy ugyancsak absztrakt norma alapján. Ez értékpreferenciák menti diskurzushoz vezethet, konkrét válaszokhoz nem.
Az etikai kódex nem arra való, hogy lényegében jogfilozófiai szintű vitákat generáljon, hanem arra, hogy adott helyzetben, adott szituációban, adott személyeknek erkölcsi útmutatást adjon, olyan fogódzót, amely elvezethet a helyes gyakorlati megoldáshoz.
A "könyvtárosság" sem homogén fogalom, egy orvosi szakkönyvtár, egy iskolai könyvtár, egy felsőoktatási szakkönyvtár, vagy egy közkönyvtár munkatársai egészen eltérő szituációkkal néznek szembe. Az etikai ködex általános, értékelvű megfogalmazásai felhívhatók annak érdekében, hogy az adott kolléga orientációt kapjon a megoldás irányára. A megfelelő interpretáció mellett azonban számos egyéb tényezőre kell figyelni, hiszen egy igaz döntés is kivitelezhető ügyetlenül, rosszul kommunikálva, esetleg sérülést okozva.
Az etikai kódextől függetlenül, az a kérdés, amit feltesz, az lényegében az igzaságos állam Szent Grálja, egy olyan értékrendbeli ellentmondás, amelyre soha nem talál olyan választ, amely a túlnyomó többséget kielégítené..
Csak néhány "nehezebb téma" az Ön által említett információszabadság/emberi méltóság védelme ellentondáshoz még:
Abortusz: az anya joga a testével történő rendelkezéshez verzus a méhmagzat élethez való joga..
Hatósági eljárások: a hatékony bűnüldözés igénye verzus a szabadságjogok maximális tisztelete.
És még sorolhatnám, előre szólok, hogy nem mennék bele ezek megvitatásába, de igény szerint ajánlhatok szakirodalmat. ;-)
És egy utolsó megjegyzés: a könyvtáros (bár tetszetős szerep lenne), nem a társadalom mérnöke, és attól, hogy ilyen vagy olyan folyamatok zajlanak, nincs nagyobb beavatkozási mozgástere, beavatkozási kötelezettsége, mint bárki másnak, legyen az tanár, mérnök, zöldségkereskedő, stb. A könyvtárosnak akkor kell állást foglalnia az etikai normák figyelembevételével, amikor a szolgáltatás nyújtása során konkrétan megjelenik számára a döntést igénylő szituáció.
Természetesen mint állampolgár, mindenki lelkiismerete szerint vesz részt a közéletben, olyan módon, amit egyéni értékrendje diktál, vagy akár szakmai fórumon is megpróbálhatja becsatornázni az értékrendje (kötődései) szerinti elképzeléseket. Ez viszont az adott fórum írott/íratlan etikája szerint ítélhető meg.
Üdv.:
Domonkos
Dr. Horváth Sándor Domonkos
igazgató
Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér
70 426 9504
via Newton Mail<https://cloudmagic.com/k/d/mailapp?ct=dw&cv=9.8.303&pv=10.0&source=email_footer_2>
On Fri, Apr 13, 2018 at 7:06pm, Németh Péter <npeter at npsoft.hu<mailto:npeter at npsoft.hu>> wrote:
Kedves Domonkos, köszönöm a hivatkozást!
Így most már a kódex kontextusában tudom feltenni a kérdést.
A kódexben ez olvasható:
"II. Alapértékek
A könyvtáros elkötelezett az emberi jogok, a demokrácia, a jogállamiság, az esélyegyenlőség és az információ szabadsága mellett.
[...]
A könyvtáros a maga eszközeivel járul hozzá az emberi jogok érvényesüléséhez, különös tekintettel az információhoz és a művelődéshez való jognak az emberi méltóság tiszteletben tartásával való gyakorlásához, a társadalmi harmóniához."
Szóval mit is kell tenni akkor, ha az egyik ember (olvasó) információhoz való joga áll szemben a másik ember (az információ szereplője) emberi méltóságának tiszteletben tartásának jogos elvárásával? Azaz a társadalmi harmóniához hogyan is járuljon hozzá az etikus könyvtáros ilyen konfliktushelyzetben?
Üdv,
Npeter
[https://tr.cloudmagic.com/h/v6/emailtag/tag/2.0/1523612061/1fd8043a92c55125e4d292b7545334ab/1/7d33a14009d9cf5689acc95703b9521f/e40fd610ccfdab1bf5ab5f5c6b50512f/4a631ece476521b1b5d18547cdd03879/newton.gif]A magyar könyvtárosság etikai kódexe
http://epa.oszk.hu/00100/00143/00055/etikai.html
Üdv.:
Domonkos
Dr. Horváth Sándor Domonkos
igazgató
Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér
70 426 9504
via Newton Mail<https://cloudmagic.com/k/d/mailapp?ct=dw&cv=9.8.303&pv=10.0&source=email_footer_2>
On Thu, Apr 12, 2018 at 9:22pm, Németh Péter <npeter at npsoft.hu<mailto:npeter at npsoft.hu>> wrote:
Kedves Katalisták!
Lehet, hogy a szakmának már van kiforrott válasza. Nekem első körben
csak kérdésem van: szolgáltathat-e egy könyvtár gyűlöletkeltésre
alkalmas tartalmat? Lehet-e egy könyvtár a gyűlöletbeszéd közvetítője?
Elsősorban a kérdés erkölcsi és szakmai etikai dimenziója érdekelne, nem
a jogi.
Nem titok, a kérdés a Figyelő hetilap "Soros-zsoldosokat" listázó
cikkének apropóján merült fel bennem.
Viszont a kérdés általánosságban is vizsgálható. És erősen aktuálisnak
is érzem.
Szóval mi a könyvtárak hozzáállása a gyűlöletbeszédhez?
Üdvözlettel,
Németh Péter
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist at listserv.niif.hu<mailto:Katalist at listserv.niif.hu>
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
_______________________________________________ Katalist mailing list Katalist at listserv.niif.hu<mailto:Katalist at listserv.niif.hu> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist at listserv.niif.hu<mailto:Katalist at listserv.niif.hu>
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20180417/b6ccab6f/attachment.html>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról