[KATALIST] "Nyitott szemmel a tudományra" - webinárium sorozat, amely segítséget nyújt a kutatatóknak a munkájuk során
Porosz, Peter (ELS)
p.porosz at elsevier.com
2018. Ápr. 13., P, 12:59:47 CEST
Kedves Péter!
Remélem, megbocsátja a bikkfanyelvet: tudományosreferencia-megoldás címszó alatt értek minden olyan rendszert és eszközt, ami a kutatási közleményeket nem egyszerűen teljes szöveges publikációként, hanem szerzők, intézmények, témák alapján, valamint hivatkozási és idézői összefüggéseikben is feltárhatóvá teszi.
Ez a fajta megismerés véleményem szerint ma már nélkülözhetetlen a kutatás világában való eligazodáshoz, kutatási programok tervezéséhez, értékeléséhez.
Több ilyen rendszer és adatbázis is működik a világban, amelyek közül (ezt elfogultság nélkül mondhatom) a legszélesebb körben a Scopus rendszert használják, amit az előadások során részletesen bemutatunk. Addig is előzetes információkat kaphat róla itt: https://www.elsevier.com/solutions/scopus, illetve Önöknél az egyetemen minden bizonnyal el is érhető ez a Scopus szolgáltatás a https://www.scopus.com/ címen.
A webináriumhoz tudomásom szerint nem kell semmit telepíteni a helyi gépre, de a platformot adó BrighTalk oldalán lehet egy előzetes próbát is tenni, hogy minden működik-e: https://www.brighttalk.com/pages/customer-support/test-your-system
Üdvözlettel,
Porosz Péter
From: Péter Murányi [mailto:peterm15 at gmail.com]
Sent: Friday, April 13, 2018 12:44 PM
To: Porosz, Peter (ELS)
Cc: KATALIST (KATALIST at LISTSERV.NIIF.HU) (katalist at listserv.niif.hu)
Subject: Re: [KATALIST] "Nyitott szemmel a tudományra" - webinárium sorozat, amely segítséget nyújt a kutatatóknak a munkájuk során
Kedves Porosz Péter!
Szeretném megkérdezni, hogy mi az a tudományos referencia- (folytatása bizonyára a megoldásairól akar lenni).
Továbbá az is érdekel, hogy kell-e valamit előzetesen vagy az előadás megkezdésekor telepíteni a gépre, ahol követni akarjuk az előadást (ahogy az korábban történt, s ami nehézséget jelenthet olyan könyvtári gépnél, amely nem igazán teszi lehetővé bárminek a telepítését).
Üdvözlettel és köszönettel:
Murányi Péter
2018. április 13. 11:39 Porosz, Peter (ELS) írta, <p.porosz at elsevier.com<mailto:p.porosz at elsevier.com>>:
Tisztelt Kollégák!
Szeretném felhívni figyelmüket az Elsevier küszöbön álló webinárium-sorozatára, melyet tudományos kutatók illetve az őket támogató könyvtáros kollégák számára állítottunk össze.
A webináriumokon teljes áttekintést adunk az Elsevier magyar kutatóhelyeken elérhető tudományos szakirodalmi-, tudományos referencia-, tudományelemzési- és együttműködési megoldásairól. Az előadások részben magyar, részben angol nyelvűek.
A program díjtalan, kedves részvételükre számítunk! Külön megköszönjük, ha a könyvtárból a meghívást az érintett kutatóknak is továbbítják.
(Remélem, a formázott szöveges tartalom a levelezési listán helyesen jelenik meg – erre vonatkozóan ezúton kérném a lista adminisztrátorának szíves előzetes ellenőrzését.)
Üdvözlettel,
Porosz Péter
Elsevier
[Elsevier]
Share [Facebook] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2727&p1=%40TZCECQB5%2BAUufaTx%2FDfNjA%3D%3D&p2=%40GUuQCVj8p7i4aXnWTSz09w%3D%3D&p3=&p4=%40tdFNMrfgiBF5Dk0BAiiTVGKf%2Bxd6qRFTB1XRiEIXYNM%3D&p5=Lucie&p6=Boudová&p7=%40RmAp4JqqPgNvJl09wzIyMTbpVinDTNQQn%2BCDS0RLtyQ%3D&p8=3e36238b> [Facebook] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2729&p1=%40RmAp4JqqPgNvJl09wzIyMTbpVinDTNQQn%2BCDS0RLtyQ%3D&p2=3e36238b> [Linkedin] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c272a&p1=%40RmAp4JqqPgNvJl09wzIyMTbpVinDTNQQn%2BCDS0RLtyQ%3D&p2=3e36238b> [Twitter] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c272b&p1=%40RmAp4JqqPgNvJl09wzIyMTbpVinDTNQQn%2BCDS0RLtyQ%3D&p2=3e36238b> [Google] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c272c&p1=%40RmAp4JqqPgNvJl09wzIyMTbpVinDTNQQn%2BCDS0RLtyQ%3D&p2=3e36238b>
________________________________
View in a browser<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c272d&p1=%404FO%2BrnmOiKQe8FEvnJHe0jUPvAgZpDvvkN2wXHTvMQQ%3D>
Nyitott szemmel a tudományra | Science Eyes Open Wide
[https://communications.elsevier.com/res/img/04FA28637482D71974D7866D2DFBBB1B.jpg]
Webinárium sorozat, amely segítséget nyújt a kutatatóknak a munkájuk során
A tudományra nyitott szemmel tárja fel a kutatási lehetőségeket! Bővítse ismereteit olyan területeken, amelyek segíthetnek felgyorsítani munkáját! Vegyen részt a webináriumokon, amelyek útmutatással és tanácsokkal szolgálnak az Ön számára releváns tématerületeken:
Szakirodalom keresése ● A Scopus és SciVal bemutatása ● A szakirodalom rendszerezése ● A Scopus által nyújtott segítség a mindennapokban ● Tippek és trükkök cikkírással kapcsolatban ● Folyóirat kiválasztása a cikke számára ● Kutatásértékelési mutatók
Vegyen részt az összes számára érdekes webináriumon és válaszoljon a kvíz kérdéseinkre hasznos apró nyereményekért!
Regisztrációhoz kattintson a Brighttalk felületén meghirdetett webinnárium címére!
2018.04.18 A ScienceDirect legújabb fejlesztései: professzionális keresés<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c272e>
Kocsis Dénes, Elsevier Trainer Hungary
2018.04.25 Kutatás-menedzsment felsőfokon: Scopus és SciVal az Elseviertől<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c272f>
Péter Porosz, Research Intelligence Elsevier
2018.05.10 Mendeley: olvasni, rendezni, csatlakozni<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2730>
Kocsis Dénes, Elsevier Trainer Hungary
2018.05.16 A Scopus mindennapi használatának előnyei<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2731>
Péter Porosz, Research Intelligence Elsevier
2018.05.23 Good practices in scholarly publishing<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2732>
Katarzyna Gaca, Consultant Elsevier
2018.05.16 Scopus és SciVal metrikáinak értelmezése a magyar kutatók számára<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2733>
Péter Porosz, Research Intelligence Elsevier
2018.05.23 How to choose a journal wisely using bibliometrics and beyond?<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2734>
Katarzyna Gaca, Consultant Elsevier
Járjon nyitott szemmel a tudomány világában!
Follow us[facebook]<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2735> [twitter] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2736> [googleplus] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2737> [linkedin] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2738> [youtube] <http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c2739>
This message has been sent to l.boudova at elsevier.com<mailto:l.boudova at elsevier.com> from Elsevier Communications on behalf of Elsevier Customer Communications (A&G).
If you no longer wish to receive messages of this nature from us in the future, please click here<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c273c&p1=%40TZCECQB5%2BAUufaTx%2FDfNjA%3D%3D&p2=%40zxpdxJR3h%2BZhCXgeTYslLQ%3D%3D&p3=%40vI2VxSQ0aUKnyC2vci4qcw%3D%3D&p4=customercommunications_RAP@elsevier.com&p5=%40MzQOJi8AERvKBxvcEANabg%3D%3D>.
Visit the Elsevier Preference Center<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c273d&p1=%40TZCECQB5%2BAUufaTx%2FDfNjA%3D%3D> to manage more of your communication preferences with us.
Copyright © 2018 Elsevier B.V.<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c273e>. All rights reserved. | Elsevier Privacy Policy<http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,3e5c273f>
Elsevier B.V. Registered Office: Radarweg 29, 1043 NX Amsterdam, The Netherlands. Reg. No. 33158992 – Netherlands. VAT No. NL 005033019B01.
[http://communications.elsevier.com/r/?id=h5fc2294e,3e36238b,1]
________________________________
Elsevier B.V. Registered Office: Radarweg 29, 1043 NX Amsterdam, The Netherlands, Registration No. 33156677, Registered in The Netherlands.
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist at listserv.niif.hu<mailto:Katalist at listserv.niif.hu>
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
________________________________
Elsevier B.V. Registered Office: Radarweg 29, 1043 NX Amsterdam, The Netherlands, Registration No. 33156677, Registered in The Netherlands.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20180413/50cfb418/attachment.html>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról