[KATALIST] Bodó Balázs levele a Halott könyvtár kerekasztal beszélgetéshez kapcsolódva

Horvath Sandor Domonkos, dr. hsdhsi at gevk.hu
2012. Ápr. 16., H, 19:32:45 CEST


Előre is elnézést a következőkért. Szabályozási (kodifikátor) szakjogász 
posztgrad. képzésen talán a legundorítóbb az egészségügyi 
hatásvizsgálati rész volt. Ennek két leegyszerűsített példáját 
ismertetném, talán kiderül, hogy miért.

Mondjuk dönteni kell két műtéti eljárás társadalombiztosítási 
finanszírozása között. Az életképtelenséget nevezzük 0-nak, a teljes 
értékű életet pedig 1-nek.

"A" műtéti eljárással a beteg 0,8-as értékre hozható fel, és az ára 200 
ezer forint
"B" műtéti eljárásnál a beteg 0,5-ös értékre hozható fel, és az ára 120 
ezer forint

A költségvetés az adott műtéti eljárásra 50 M forintot tud szánni.

A-esetben ez 250 beteg = 250*0,8 = 200 élet
B-esetben ez 417 beteg = 417*0,5 = 208,5 élet

A fentiből kitűnik, hogy a "B" verzió "éri meg" a költségvetésnek, mivel 
több beteg kezelhető kissé jobb mutatószámmal. (Matematikailag ez így 
van, a kimenet pedig 417 olyan ember, aki 50%-os képességével 
rendelkezik annak, mintha teljesen egészséges lenne.)

A következő számítási metódus az, hogy a 0,5-ös 417 fő rokkantsági és 
egyéb ellátása mennyibe kerül az elkövetkező "X" évben, mennyivel kerül 
többe, mint az "A" verzió 250 fős 0,8-as betegének esetleges szociális 
ellátása.

Ez azonban még mindig nem minden. A 0,5-ös 417 beteg várható 
élettartalmát is kalkulálni kell, ugyancsak a 0,8-as 250 főét, ugyanis 
lényeges tétel a nyugellátási életkor elérését követően történő 
továbbélés hossza a NYUFI kiadások tekintetében.

Mérlegeljük azt is, hogy az első esetben a 201. betegtől, a második 
esetben a 418. betegtől már 0-val számolhatunk, ami azonban nem kerül 
pénzbe, és mivel az A_B beteg elhelyezkedése amúgy is kétséges, 
adóbevétel kiesést sem kell kalkulálni az elhunytak esetében.

Vajon milyen következtetést von le a jogalkotó?

(Az előbbi egy elméleti számítási modell igen-igen leegyszerűsített 
változata.)

Miről is jutott eszembe?

Bodó Balázs írásához: BB elegánsan nem említi a könyvtárak 99%-ának 
modelljében immanensen szereplő rövidtávú megszűnését, de feltételezi, 
hogy egy központi, bölcs akarat a modelljében foglaltak szerint osztja 
majd le a pénzt, tehát egyfajta logikát és méltányosságot is beszámít az 
elképzelésébe.

A könyvtárat pedig csak könyvkölcsönzőhelynek tekinti, annak közösségi, 
tudományos, közművelődési aspektusait ignorálva.

Bodó Balázs számítása abból a szempontból érdekes, hogy van ilyen nézet 
is, ez a nézet nyilvánosságot is kap, annál is inkább, hogy népszerű a 
fiatal könyvtárosok, könyvtáros-jelöltek körében. A szimplifikáló 
számítás meggyőző is lehet egy pénzügyes számára, közülünk pedig 
elbizonytalaníthatja azokat, akik elbizonytalaníthatóak. Számukra 
üzenem: a jelenlegi helyzet nem tartható, és az utak elágaznak. Vagy 
egyfajta Bodó-féle virtuális könyvtári lét felé mozdul el a rendszer, 
ami a könyvtárak zömének megszűnését hozza magával, vagy pedig 
messze-messze jobban kihasználjuk a közönségkapcsolati lehetőségeinket. 
Mert a virtualitás örömeinek a személyesség az ésszerű ellentétpárja. Az 
sem mindegy, hogy "milyen" virtualitás, és "milyen" személyesség? 
Természetesen kombinált megoldások is elképzelhetők.

Üdv.:
HSD



"..és nincs más Rajta kívül." (5Móz.4:35)


2012.04.16. 15:48 keltezéssel, Dániel Takács írta:
> Tisztelt Katalist olvasók!
>
> Nem vagyok írás-jogú tagja a listának, de követem az itt zajló 
> kommunikációt. Danit kértem meg, hogy továbbítsa a levelem Önöknek, 
> hogy tisztázhassak néhány, hozzám kapcsolódó félreértést. Itt 
> szeretném tehát írásban is megismételni az OSA beszélgetésén 
> elmondottak lényegét:
>
> A mai árakon számolva egy (20 MB méretű, azaz igen jó minőségű) 
> digitális könyv tárolásának költsége 7 forint / év. Ugyanennek a 
> könyvnek az olvasóhoz juttatása elektronikus hálózatokon keresztül 60 
> fillér / tranzakció. (Az árakat ez alapján számítottam: 
> http://aws.amazon.com/s3/#pricing)
>
> Más szóval egy pécsi Tudásközpont méretű intézmény (1 millió kötet 
> [tekintsünk el attól, hogy ez nem 1 millió különböző cím!], és évi 1 
> millió kölcsönzés) éves logisztikai költsége hét millió hatszázezer 
> forint.
>
> A Tudásközpont 2012-ben 400 millió forintból gazdálkodhat. Nem tudom, 
> hogy ebből mennyit kell szánnia (fűtésben, munkabérben, stb) arra, 
> hogy könyveket tárol, kölcsönöz, polcról levesz majd újra feltesz, 
> tönkrement állományt pótol, stb., de fejemet teszem rá, hogy többet, 
> mint 7.600.000 forint. Ahogy az is biztos, hogy a sokmilliárdos, e 
> beruházásra fordított összeg nagy
> része arra ment el, hogy ezt az 1 millió tételt legyen hol 
> biztonságban tárolni, és kölcsönözhetővé tenni.
>
> Az állításom annyi, hogy minden olyan forint, amit a 7.6 millió felett 
> könyvtári logisztikára költünk (könyvtárosként, adófizetőként) rossz 
> célra fordított összeg, mert lehetne belőle digitalizálást, 
> állománygyarapítást fizetni, lehetne belőle pénzt fizetni a kiadóknak 
> azért, hogy az e-kölcsönzést legálisan lehessen tenni, lehetne belőle 
> pénzt szánni arra, hogy a látogatók figyelme a gyűjtemény méltatlanul 
> mellőzött darabjaira irányuljon, és így tovább, azaz lehetne arra 
> szánni, hogy a könyvtár jobb legyen. Ugyanez vonatkozik az új 
> könyvtárak építésére: minden olyan milliárd, amit fizikai könyvek 
> elhelyezésének biztosítására költünk ahelyett, hogy digitalizására 
> szánnánk, rosszul elköltött pénz.
>
> A technológiának köszönhetően történt egy elképesztő 
> hatékonyság-javulás, és ennek kihasználásával rengeteg pénzt 
> nyerhetnének a könyvtárak.
>
> Arról nem is beszélve, hogy csak így lehet megnyerni az olvasókat, 
> akik, ha dönthetnek úgy is, hogy egy illegális könyvtár felhasználói 
> lesznek, habozás nélkül fognak átállni a gigapédia táborába. (A 
> Gigapédiának is 1 millió különböző ISBN-t viselő dokumentumból állt az 
> állománya, ebből olyan 400ezret ismert fel az Amazon webáruháza. 43 
> ezer tétel volt csak a társadalomtudomány szekcióban, javarészt a 
> legkurrensebb könyvek, klasszikusok és új művek egyaránt. Melyik 
> magyar (vagy külföldi) könyvtár veheti fel ezzel a kínálattal a versenyt?)
>
> Kívülállóként (érts: olvasóként és szerzőként) én azt látom, hogy a 
> könyvtárak ugyanabban a helyzetben vannak, mint volt az Encyclopedia 
> Britannica a web megjelenésekor. Azt hitték, hogy a megváltozott 
> körülmények között is biztosítható a kivételezett szerepük, többek 
> között a szakmaiság, a minőség miatt. Kiderült, hogy az EB nem csak a 
> webbel, de a wikipédiával
> szemben is végleg elvesztette a versenyt: az, amit az olvasók maguk 
> összeraknak, még a maga vegyes minőségében is jobb, mint a kiváló 
> szerzők által összerakott EB. A Tudásközpont, és az összes többi 
> könyvtár (és, teszem hozzá, könyvkiadó) önmagukban nagyon értékes 
> intézmények, de a gigapédiával és a többi (legális és illegális) 
> elektronikus könyvforrással
> szemben nem fognak nyerni tudni, csak ha azon a pályán kezdenek el 
> versenyezni ahol jelenleg a Gigapédia nyerésre áll.
>
> A digitalizálásról: 1 könyvoldalt a Library of Congress 4 éve 10 
> dollárcentért digitalizált. Tekintsünk el attól, hogy azóta ez az 
> összeg mennyivel alacsonyabb a jobb technológiáknak köszönhetően. 1 
> millió cím (átlagosan 200 oldal/címmel számolva) digitalizálásának a 
> költsége kb 5.2 milliárd HUF. Minden egyes könyv, amit nem fizikai 
> valójában kell tárolni és
> mozgatni: megtakarítás, amit digitalizálásra, jogdíjfizetésre, stb. 
> lehet fordítani, kiadók, olvasók, könyvtárosok legnagyobb megelégedésére.
>
> Én személy szerint annak örülnék, ha azok az emberek, akik most idejük 
> legnagyobb részében könyveket pakolásznak és a checkoutnál 
> kódolvasókat üzemeltetnek (tisztára, mint egy szupermarket 
> árufeltöltői és pénztárosai) értő kezekkel digitalizálnák az 
> állományt. Manuális szkennerekkel, kb 1 könyv / óra tempóval 600 ember 
> egy év alatt kényelmesen végezne is a fenti mennyiség szkennelésével. 
> És ha már minden megvan digitálisan, akkor foglalkozhatnának azzal, 
> ami talán a leghálásabb feladat: az olvasók kalauzolásával ebben az 
> elképesztő digitális gyűjteményben.
>
>
> Üdvözlettel,
>
> b.-
>
> Bodó Balázs, PhD
> http://www.warsystems.hu/
>
> Fulbright Visiting Researcher and Fellow
> Stanford Law School Center for Internet and Society
> http://cyberlaw.stanford.edu/
>
> Assistant Professor, Head of MSC Program in Cultural Industries
> Budapest University of Technology
> Department of Sociology and Communications
> Center for Media Research and Education
> http://mokk.bme.hu/
>
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist at listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20120416/34ee01fc/attachment.html>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról