[KATALIST] tudomanyos fokozatok es cimek

Nagypál László lnagypal at hotmail.hu
2011. Jún. 6., H, 09:25:03 CEST


Kedves Lista!
 
Köszönöm a  szives kiigazítást, tényleg a régi egyetemi kisdoktorinak lehetett  inkább porosz mintája,
 a kandidátusinak pedig szovjet mintája.
A két háború közötti bölcsészdoktori címhez rövidebb értekezést kellett írni, 
talán egy időben meg is kellett ezt jelentetni.
 
Szintén köszönöm a megerősítést, hogy ne mossuk össze az egyetemi doktori fokozatot
 az akadémiai címekkel. (Van feljebb még a választott levelező ill.  rendes tagság is.)
 
Tavaly mikor rászóltam egy fiatal kutatóra, 
akkor így válaszolt nekem (mire én aztán visszakoztam is, mondván, biztos jobban tudja):
 
>Kedves Nagypal Laszlo,
>A hatalyos FTv. szerint, aki -- mint en -- 2005-ben szerzett PhD-t, s nem egyetemi doktorit (dr. univ.), diplomat (MA), immar az >"irodalomtudomanyok doktora, PhD" cimet viseli hivatalos forumokon. Az MTA nagydoktorai pedig ugyanezt DSc-vel. Ez teljes >osszhangban van az europai gyakorlattal...
>Udvozlettel,
>Sz. M. 

Régebben olvastam az MTA egyik osztályánál,
 hogy a nagydoktori cím elnyeréséhez van ott egy olyan feltétel: 
A PhD elnyerése óta legalább harminc hosszabb publikációval - köztük monográfiával - rendelkezzen a pályázó.
 
Nem ejtettünk még szót a DLA fokozatról (Doctor of Liberal Arts), 
melyet művészeti egyetemeken lehet szerezni (szíművészet, képzőművészet, zene, tánc stb).
 
A megszólításhoz ugyanakkor vicces lenne, ha egy történészt doktornőnek szólítanánk.
Külön jelenség az is, amikor csak asszonynévként használnak doktori titulust.
 
Tudom, sokakat jobban érdekel a helyesírás és címleírás, 
de talán a tudományszociológiai szempontok sem teljesen idegenek ettől a listától
 (és a szakkönyvtári létezéstől).
 
Nagyon köszönöm a szakszerűbb válaszokat azok nevében is, 
akik nem jutottunk el olümposzi magasságokba a halhatatlanok közé, 
hanem - hol békésen, hol békétlenül - legelészünk a csordával a völgyben :-).
 
Udv:
NpL
 		 	   		  
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110606/c12bd7e0/attachment.html>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról