[KATALIST] PC és topikok a listán Re: Hírünk a világban

[Katalin Haraszti]

Tisztelt Kollégák!

Lecsengő szakaszába ért a "Hirünk a világban Fwd: [EXLIBRIS-L] Save Hungary's Archives" téma.
Indítója a - valószínűleg nem várt - vitában ezt írja " ... csak egy kozgyujtemenyekkel kapcsolatos nemzetkozi hirt tovabbitottam, mely leveltari adatok vegleges elveszteset fajlalja ...". A topik indításakor figyelmünket felhívta arra, hogy a "régi könyves" listán találta a hírt. Nem tudhatom, hány listaolvasónak üzente ezzel a mondattal, hogy - legalábbis kissé - listaidegennek tartja a hír közlését az EXLIBRIS-L felületén. Ugyanakkor: magyar szakmai vonatkozása miatt kétségtelenül figyelemfelkeltőnek ítélte meg.
Tény, hogy minket tájékozottabbá tett magával a hír továbbításával is, majd a vita során előkerült továbbá információk révén (l. Seres József írását a digitalizált levéltári anyagról).

Az már a PC, apolitical correctness  <http://en.wikipedia.org/wiki/Political_correctness>  körébe tartozik megítélésem szerint, hogy milyen országkép-formálási vetületet látunk bele az első, továbbított hírbe, 'weyerbélázásnak' ítéljük-e (a kilencvenes években meghonosodott kifejezéssel), vagy szakmai szolidaritásnak.
Az eredeti listára, az EXLIBRIS-L-re tett hír a Külügyminisztérium országimázzsal foglalkozó szakembereit is kell, hogy érdekelje. Az, hogy elektronikus listán, nem pedig nyomtatott/elektronikus sajtóban, vagy annak blogjain jelent meg egy szakmai bírálat, az ma már közömbös. A hatása nem közömbös.


Néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni a témához.

/ad PC vagyis politikailag korrekt (köz)beszéd
/
A PC-ről, mint jelenségről először őshazájában hallottam, méghozzá 
könyvtári környezetben. Az USA LC Kongresszusi Kutatószolgálatánál 
dolgozó magyar emigráns,  Közép-Európa-specialista említette, mint 
elvárt közlési formát - és fintora jelezte, hogy mennyire hisz benne 
(pedig ő az USA-ban járt egyetemre is, ott szocializálódott!).  Kutatási 
anyagaikban akkor kellett elkezdeniük alkalmazni az "afro-amerikai" 
megjelölést, színesbőrű honfitársaik egy részére - más, korábban 
használt kifejezés helyett.

Hozzuk földrajzilag közelebb a PC fogalmát. Tegyünk fel egy kérdést: mit 
ért el Európa a /roma/ megnevezés erőltetett használatával?
Ezzel váltottunk fel számos európai nemzeti nyelvben történelmileg 
meghonosodott megnevezést, nehogy "pejoratívak" legyünk, vagy annak 
látsszunk.
Elértünk-e, vagy közelebb kerültünk-e ezzel a diszkrimináció 
felszámolásához, a társadalmi integrációhoz? Aligha. *Románia 
tiltakozása a /roma/ kifejezésnek az országukhoz, a román emberekhez 
való képzettársítása ellen* talán többeket is rádöbbenthetett arra, 
szerte Európában, hogy az őszintétlenség visszaüt. A társadalmi 
feszültség megoldása máshol és más eszközökkel keresendő (lásd még TBZ, 
hetvenes évek Magyarországa).

/ad országimázs és könyvtárak, adatbázisok/

Országkép-követő magyar könyvtári eszközök közül ideidézem az 
*Országgyűlési Könyvtár HUNDOK adatbázis*át. 1991-ben indult, és még ma 
is épül. Főként európai napi- és hetilapokat, de tengerentúli lapokat is 
szemlézve tárja fel a törvényhozásban dolgozók, előfizetett formájában a 
nyilvánosság számára is az abban megjelenő magyar vonatkozású írásokat, 
tágabban pedig a hazánkat és a régiót összefoglalóan érintő cikkeket.
Jelentős információs értéke volt az *OSZK Hungarika adatbázisainak* - 
amelyek önálló építését leállították (miért is?), bár valamilyen 
formában tovább élnek a *HUMANUS* -ban, HUNI - Hungarika Információként. 
A HUMANUS-nak azonban nem elsődleges célja a külföldi források 
hungarika-típusú szemlézése.

/ad külföldi magyarságkép és könyvtárak, könyvkiadás
/
Beszéljen helyettem Wass Albert, akinek az alábbi gondolatait "A 
kivénült harcos leteszi a fegyvert" c. írásából idézem:

/ " .... egyetemi tanár lettem, bár sohase hittem volna, hogy valaha is 
tanárkodásra adom a fejem. (.... )  Hamarosan kiderült, hogy maga az
Úristen rendelt ebbe az állásba, mert itt döbbentem csak reá, hogy 
nekünk, szerencsétlen magyaroknak, mi volt az átkunk.  Mi hozta reánk
a trianoni csapást, s mindazt, ami utána következett. Szemnyitogatásom 
azzal kezdődött, hogy amikor tanártársaim megkérdezték mindjárt az első 
napokban, hogy honnan a csudából fútt oda a szél, s én becsületesen 
megmondtam, hogy Erdélyből, úgy bámultak rám, mintha azt feleltem volna, 
hogy valahonnan Bergengóciából. Míg aztán az irodalom tudós professzora 
fejére ütött és elrikkantotta magát: "Drakula országából...!" Attól 
kezdve bizalmas baráti körben "Count Drakula" volt a nevem. *Hiába 
bizonykodtam,* hogy ez a Drakula-mese mindössze egy részeg angol 
újságíró fejében született meg, és *hogy Erdély már évszázadokkal 
ezelőtt is civilizált ország volt, hogy ott hirdették meg elsőnek a 
vallásszabadságot, hogy Erdély iskolái világhíresek voltak, senki se 
hitte el.*
*Hogy igazamat alátámasszam, nekiestem a könyvtáraknak, de ebben se volt 
köszönet*. Egyetemem három óriási méretű könyvtárában alig leltem valami 
kevés adatot Erdélyről. Földrajzkönyvek, enciklopédiák csak annyit 
tudtak róla, hogy Románia nyugati tartománya, mely annak idején Dacia 
néven a
római birodalomhoz tartozott, és őslakói ma is a latin nyelvet beszélik. 
A népvándorlás során több ázsiai horda rohant keresztül rajta, a hunok, 
avarok, magyarok, tatárok és törökök. Az utóbbi évszázadok alatt a 
Habsburg birodalomhoz tartozott, majd az első világháború után Románia 
vette át. Lakosai nagyrészt románok, de élnek ott németek és magyarok is.
Attól kezdve a könyvtárakat bújtam minden szabad időmben, Magyarországra 
és a magyarokra vonatkozó adatokat keresve. Keveset találtam, s amit 
találtam, abban sem volt köszönet.  A középkorra vonatkozó régebbi 
munkák mind német szerzők tolla alól kerültek ki, s a magyarokat úgy 
emlegették bennök, mint ázsiai hordát, akik fél Európát végig dúlták, 
míg végül is Lech mezején leverték őket a németek, majd királyukat 
rákényszeríttették a keresztény hitre, és hadat adtak neki, hogy 
kiirthassa országából a pogányokat. Attól kezdve aztán a német 
civilizáció hatása alá került a magyarok országa s lakosainak jó része 
német. Az újabb kiadású könyvek arról is tudtak, hogy Magyarország egy 
elmaradt, primitív ország volt, ahol feudális főurak uralkodtak a 
különböző nemzetiségű őslakosság felett, kegyetlenül elnyomva a népet.
Mint ahogy annak idején, gyerekkoromban, nagyapám jó orrú kopói 
kajtatták föl a megbúvó rókát a mezőházi nádasokban, úgy kezdtem el én 
is kinyomozni ezeknek a hamis adatoknak az eredetét. Nem volt nehéz.
Minden könyv, tanulmány, melyben Magyarországról vagy általában a 
magyarokról volt szó, az 1870-es évek utáni időből eredt, és a szerzők 
neve nagyobbára német vagy cseh, de akadt román és horvát is. A szerzők 
legtöbbje Sorbonne-i diplomával rendelkező egyetemi tanár volt, akik egy 
Masaryk által alapított könyvkiadó vállalaton keresztül beépítették 
magukat az amerikai, angol és francia közoktatás tankönyvellátást 
szolgáló intézményeibe, és terjeszteni kezdték azt a jól megszervezett 
magyarellenes propagandát, ami végül is Trianonhoz vezetett.
A magyar szerzők vagy nem írtak jó tankönyveket abban az időben, vagy a 
magyar tanügyi intézmények nem gondoskodtak arról, hogy ezek a könyvek 
idegen nyelvekre fordítva utat leljenek külföldi egyetemek felé. Több, 
különböző kiadású és különböző időben kiadott enciklopédiában például a 
következő, szóról-szóra azonos mondatokat találtam, amiről arra lehetett 
következtetni, hogy azok ugyanattól a személytől származtak: 
*"Magyarország, mint olyan, a valóságban soha sem létezett, mindössze 
egy soknépű laza egység a ,,szentkorona országai"* összefoglaló név 
alatt. Ennek az országnak voltak a kezdetben magyar uralkodói is, 
azonban a tizennegyedik századtól kezdve mér csak cseh, német, 
olasz,lengyel és román királyok viselték az országalapító magyar király, 
  Szent István koronáját. Ugyanezek az országok az utolsó négy évszázad 
során már a Habsburg birodalom alá tartoztak." Egy másik helyen: 
"Magyarnak csupán az uralkodó nemesi és főnemesi osztály egy kis része 
tekinthető, kik a földet birtokolták, míg a jobbágy,   majd az 
úgynevezett "felszabadulás" után a paraszt a különböző ott élő, 
leigázott nemzetiségekből tevődött össze, kiknek egy részét hosszú idő 
után földesuraik erőszakkal elmagyarosították..." (Wertheimer: History 
of Europe, 1901, Böhm Verlag, Wien-New York, page 31.) Ezeket olvasva 
önkéntelenül fölmerült bennem a gondolat, hogy a washingtoni osztrák- 
magyar követség hajdani kultur-attaséja alighanem osztrák lehetett, akit 
nem bántott a magyarok gyalázása, és ezért nem tett jelentést ezekről a 
magyar királyi kultuszminisztériumban. Ugyancsak a fent említett 
könyvben található a következő mondat, mely ellen minden bizonnyal 
tiltakozott volna az akkori magyar kormány, ha tudomására jutott volna: 
*"A magyar egy veszekedő, izgága, más nemzetiségeket gyalázatosan 
elnyomó barbár nép, mely újra meg újra föllázadt uralkodói ellen, abból 
a célból, hogy megbontsa a soknyelvű birodalom egységét..*."
Bevallom, amerikai skót feleségem fejében született meg a gondolat, hogy 
amit az osztrákok, csehek és románok meg tudtak tenni száz évvel 
ezelőtt, azt minden bizonnyal mi is meg tudjuk tenni ma, és nekünk 
könnyebb dolgunk lesz, mert nem kell történelmet hamisítanunk, csupán 
össze kell szedjük a bizonyítható igazat. Ebből a gondolatból született 
meg először, erdélyi mintára, az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh, majd 
Masaryk mintájára a Danubian Press, Incorporated, és az ezekből fakadó 
folyóiratok: a Transylvanian Quarterly, majd a Hungarian Quarterly és 
utolsónak a Central European Forum.

Elméletben egyszerűnek látszott az egész: egyedül az észak-amerikai 
földrészen valami másfélmillió magyart mutatnak ki a statisztikák. Ha 
ennek a másfélmillió magyarnak csupán fél százalékában maradt még valami 
kis hazafias érzés - mondjuk évi tíz dollár erejéig - ez már évi 
hetvenötezer dollárt jelentene, ami bőven elegendő ahhoz, hogy 
elkezdhessük kiadni komoly felvilágosító munkánkat, melyekből Amerika 
ifjúsága, valamint Amerika vezető politikusai megismerhetik a hiteles 
adatokra támaszkodó igazságot. Így indult meg elsőnek 1962-ben az 
Amerikai Magyar Szépmíves Czéh.
/

/(....)  Így kezdtünk hát bele a könyvkiadás mesterségébe. Első könyvünk 
a kolozsvári Ellenzék hajdani főszerkesztőjének, Zathureczky Gyulának 
pompás kis munkája volt: "Transylvania, Citadel of the West. " 
Értelmesen, tömören, könnyen olvasható stílusban vitte a világ elé 
Erdély igazolható, adatokon épülő történelmét, földrajzát a kultúráját. 
Háromezer példányt nyomtattunk belőle. /

/(....)
Következő nyáron újra nekiindultunk magyart keresni Amerika és Kanada 
földjén. Hétvégeken irodalmi estéket tartottunk itt meg amott, árultuk a 
könyveket, beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk a magyaroknak arról, hogy 
mi a célunk, mit kell tennünk ahhoz, hogy megismertessük a világgal az 
igazságot. /

/(...)
Pedig hiába szekereztük föl s alá ezt a nagy országot, hétszáznál több 
előfizetőre soha se sikerült szert tennünk. (.... )  De adtuk ki az új 
könyveket, rendületlenül. Hokky Károly  "Ruthénia"  című  munkájából 
akkori képviselőnk, háromszáz példányt osztott szét a Kongresszus tagjai 
között. Szemák: Living History of Hungary két kiadást is megért. "Our 
Hungarian Heritage" három kiadásig vitte. A "Transylvania and the 
Hungarian-Romanian  Problem" pedig kongresszusi dicséretet is kapott.
Mindezek ellenére azonban az előfizetők száma nem hogy emelkedett volna, 
de hamarosan csökkenni kezdett. A magyarok beleuntak az angolba. Nem 
kellett nekik angol könyv. Nem értették meg a célját. "Vásároltassák meg 
az angol nyelvűekkel" mondták egyre többen, s hiába próbáltam megértetni 
velük, hogy az "angol nyelvűeket" nem érdekli a magyar jövendő, miért is 
érdekelné? *Mi kell terjesszünk köztük, *szomszédaink, ismerőseink 
között*, mi kell elvigyük az iskolákba, könyvtárakba, ha azt akarjuk, 
hogy megtudják az igazságot. Nem  értették meg:* Én pedig éreztem, hogy 
rossz irányban haladunk. Háromezer példány egy könyvből vízcsepp az 
óceánban.

Torontóból kaptam a tanácsot: .... (...) alapítsunk részvénytársaságot. 
"Nem sokaság, de lélek végeznek csodadolgokat'' - idézték Zrinyi Miklóst 
a fejemre. "Gyűjtsünk egybe egy kis csoport jómódú magyart, akik össze 
tudnak adni legalább százezer dollárt, többre megyünk ezzel, mint úgy 
koldulni össze a pénzt tíz dollárjával!  Megalapítottuk hát a Danubian 
Press részvénytársaságot. Százezer dolláros tőkére számítottunk, de csak 
húszezer gyűlt össze. "Bolondság, minek a könyv!" - mondták a 
",jómódúak"  is. Amerika köteles visszaadni a hazánkat, ennyi az egész!" 
Utólag visszatekintve mindezekre belátom, hogy reménytelen volt ez a 
kezdeményezés is. De akkoriban hajtott a "tett-vágy" motorja ....  Ezzel 
a húszezer dollárral belekezdtünk az úgynevezett "Hungarian Package" 
könyvsorozat kiadásába; mely magába foglalta a magyar nemzet 
történelmét, legendáit, népmeséit és táncait, sötétzöld vászonkötésben 
és fehér díszkötésben, arany betűkkel a fedőlapon.
Szép munkát végzett a torontói nyomda, drága se volt. De mégis volt egy 
nagy baj: nem értette meg, hogy az idő szerepe fontos a könyvkiadásnál. 
Ha az ember szétküldi a hirdetéseket a könyvtáraknak, s azok egy 
kitűzött időre megrendelik a könyvet, azt a kitűzött időn belül 
szállítani kell,másképpen érvénytelenné válik a megrendelés. *Az idő 
elhúzódott, a megrendelőket elvesztettük, s a könyvtárak belesorolták a 
Danubian Presst a "fly by night" megbízhatatlan kiadók közé.* Mivel 
pedig még a magyarok is csak ímmel-ámmal vásárolgatták a szép 
kiállítású, de angol nyelven készült könyveket, évekbe került, míg ezer 
sorozatot el tudtunk helyezni.  Ezzel aztán vége volt a kiadóvállalat 
álmának is, s a Danubian Press éveken át egy tőkétlen vállalkozás 
maradt, fedőnév a szerzők költségén kiadott könyvek amatőr voltának 
eltakarására .... .
Mindezek ellenére mégis csak kiizzadtunk valahogy huszonnégy angol 
nyelvű könyvet Amerika okulására, ezres, kétezres példányszámokban. De 
még ezeknek is nagy része raktáron penészedik. Nem kellenek a 
magyaroknak, még propaganda-fegyvernek sem, még arra sem, hogy 
odaajándékozzák befolyásos amerikai ismerőseiknek, hadd tudják meg az 
igazságot. Még ilyen könyvek se kellenek nekik, mint "Genocide in 
Transylvania;  a documentary" vagy "Transylvania and  the 
Hungarian-Rumanian Problem ", "Origin of the Hungarian Nation ", "Origin 
qf the Rumanians", "The Ethnic History qf Transylvania".
Legnagyobb csalódást azonban a "Transylvanian Hungarian Folk Art" 
okozta. Ez a könyv szép, színes kiadásban jelent meg, ismerteti a magyar 
motívumok magyarázatát, és tudatára adja a világnak, hogy mi történik ma 
odahaza a magyar népművészet időt látott remekeivel, miképpen igyekszik 
eltörölni még a nyomukat is az ellenséges román kormány. Ebből is még 
valami ezer példány kallódik raktáron. Nem kell a magyaroknak, mert 
angolul van.
De így jártunk a folyóiratokkal is, pedig azok valóban önvédelmi 
fegyvereink voltak, melyeket megküldtünk vagy személyesen adtunk át 
minden szenátornak, képviselőnek, külön tíz példányt a Fehér Házba és 
harmincat a State Department hivatalainak. Először a Transylvanian 
Quarterly bukott meg előfizetők hiányában. Ezt átalakítottuk Hungarian 
Quarterly-vé, arra gondolván, hogy így talán majd szélesebb magyar 
rétegeket érdekel. Két év alatt kiderült, hogy ez se érdekelte őket.
"Eleget olvassuk magyar nyelven mind azt a rosszat, ami odahaza 
történik" - írta egy Erdélyből idesodort, jómódú magyar, minek 
gyötrődjünk rajta angolul is!" Eszébe se jutott a szerencsétlennek, hogy 
nem az ő "gyötrődésére" készült a folyóirat, hanem arra, hogy azt minél 
több amerikai olvashassa, s tudja meg, hogy mi történik a Trianonban 
elszakított területek magyarjaival.
Végül is átalakítottuk folyóiratunkat Central European Forummá, miután 
tudomásomra jutott, hogy a háttérben már két éve folytak a megbeszélések 
egy létesítendő Közép Európai Federáció dolgában a magyarok 
megkerülésével. De mivel folyóiratunk még nem volt, összeálltunk 
néhányan és beugrottunk gyorsan, hogy a "magyar kérdést" a tervezett 
jövendő élére vigyük. Nyomban meg is nyertük a lengyel exil-kormány 
tetszését. Csatlakozott szerkesztő-bizottságunkhoz  egy erdélyi  román 
  emigráns,  egy szlovák egyetemi tanár és egy ruszin lapszerkesztő, 
akik a magyarokkal való békés együttműködés útját keresték. Mindenki, 
aki kezébe vette a folyóiratot, dicsérte. A tényleges előfizetők száma 
azonban soha sem érte el a kétszázat. Ezerkétszáz példányt nyomtattunk, 
s ebből nyolc-kilencszázat tiszteletpéldányként osztottunk szét, a többi 
még itt van raktáron.
Hogy honnan vettük hozzá a példányonkénti 3500-4000 dollárt? Derék 
jóérzésű magyarok adakozásából, akik megértették, hogy ezzel a 
folyóirattal a magyarság jövendőjéért küzdöttünk. Ez azonban nem helyes. 
Régi hibánkba estünk vissza újra: egy öntudatos és bátor kis csapat 
vérzik, hogy a többi megmaradjon. A többi, akiket én egyszer már így 
jellemeztem: a "ha még egyszer azt üzeni" magyarok, akik csak behúzzák a 
nyakukat és várnak a sült galambra.
/

/Az én szerkesztésemben és igazgatásom alatt most jelenik meg a FORUM 
utolsó száma. Hogy megmarad-e vagy nem, az már másokon múlik. Én 
letettem a fegyvert. Cserbenhagytak a magyarok huszonhét hosszú és 
küzdelmes esztendőn keresztül. Elég volt. Beleöregedtem, belefáradtam, 
beleszegényedtem az eredménytelen munkába. A magyar, bár egyénileg 
egyike a legtehetségesebb, legéletrevalóbb fajtáknak, politikailag 
éretlen. Nem érti a világpolitika háttérben lejátszódó fondorlatok 
titkait, és nem is érdekli. (....)
Tudom, a magyarok nagy része meg sem érti, miről beszélek. A történelem 
útjait előkészíteni csak előre, mégpedig jó-előre lehet. Utólag már csak 
azt vesszük észre, hogy mit "kellett volna" tenni, de sokan még ezt se 
fogják fel soha. Elkövetett hibákért a Gondviselést teszik felelőssé. 
Amit Ceausescu húsz esztendő alatt nem tudott elérni, azt megtették 
helyette a szabad földre vetődött magyarok: letétették velem a fegyvert. 
*De a könyvek megmaradnak, a folyóiratok megmaradnak, s a nyomtatott 
betű szívós erejével továbbra is harcolnak Erdély magyarjaiért* - ahogy 
lehet.
/

/Szívem mélyéből köszönöm annak a maroknyi hűséges magyarnak az 
önfeláldozó kitartását, akik mindvégig mellettem maradtak, és lehetővé 
tették, hogy legalább ennyit megtegyek. Áldja meg őket az Úr minden 
fájdalmas csalódás közepette is a tiszta lelkiismeret isteni 
ajándékával. Ők megtették, ami tőlük tellett. Ha minden magyar követte 
volna példájukat, magyarok dolga másképpen állna ma. Hadd búcsúzzam 
tőlük a Szentírás szavaival: "Ismertessétek az igazságot, s az igazság 
szabadokká tészen!"
1989. szeptember végén./

Forrás:Krónika, 1989. november
-------------------------------------

Végezetül: Wass Albert biztosan nem érte volna el, hogy az EXLIBRIS-L-re 
kerüljön az erdélyi magyarság múltbeli szellemi örökségeivel foglalkozó 
hír. Pedig az ott egyértelműen PC közlés lett volna ....


Üdvözlettel, megköszönve a kitartó olvasást:

Haraszti Katalin


/

/
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110203/67158980/attachment.html>