<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN">
<html>
<head>
<meta http-equiv="content-type" content="text/html;
charset=ISO-8859-2">
</head>
<body bgcolor="#ffffff" text="#000000">
<pre wrap="">Tisztelt Kollégák!
Lecsengő szakaszába ért a "Hirünk a világban Fwd: [EXLIBRIS-L] Save Hungary's Archives" téma.
Indítója a - valószínűleg nem várt - vitában ezt írja " ... csak egy kozgyujtemenyekkel kapcsolatos nemzetkozi hirt tovabbitottam, mely leveltari adatok vegleges elveszteset fajlalja ...". A topik indításakor figyelmünket felhívta arra, hogy a "régi könyves" listán találta a hírt. Nem tudhatom, hány listaolvasónak üzente ezzel a mondattal, hogy - legalábbis kissé - listaidegennek tartja a hír közlését az EXLIBRIS-L felületén. Ugyanakkor: magyar szakmai vonatkozása miatt kétségtelenül figyelemfelkeltőnek ítélte meg.
Tény, hogy minket tájékozottabbá tett magával a hír továbbításával is, majd a vita során előkerült továbbá információk révén (l. Seres József írását a digitalizált levéltári anyagról).
Az már a PC, a <a href="http://en.wikipedia.org/wiki/Political_correctness">political correctness</a> körébe tartozik megítélésem szerint, hogy milyen országkép-formálási vetületet látunk bele az első, továbbított hírbe, 'weyerbélázásnak' ítéljük-e (a kilencvenes években meghonosodott kifejezéssel), vagy szakmai szolidaritásnak.
Az eredeti listára, az EXLIBRIS-L-re tett hír a Külügyminisztérium országimázzsal foglalkozó szakembereit is kell, hogy érdekelje. Az, hogy elektronikus listán, nem pedig nyomtatott/elektronikus sajtóban, vagy annak blogjain jelent meg egy szakmai bírálat, az ma már közömbös. A hatása nem közömbös.
</pre>
<br>
Néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni a témához.<br>
<br>
<i>ad PC vagyis politikailag korrekt (köz)beszéd<br>
</i><br>
A PC-ről, mint jelenségről először őshazájában hallottam, méghozzá
könyvtári környezetben. Az USA LC Kongresszusi Kutatószolgálatánál
dolgozó magyar emigráns, Közép-Európa-specialista említette, mint
elvárt közlési formát - és fintora jelezte, hogy mennyire hisz benne
(pedig ő az USA-ban járt egyetemre is, ott szocializálódott!).
Kutatási anyagaikban akkor kellett elkezdeniük alkalmazni az
"afro-amerikai" megjelölést, színesbőrű honfitársaik egy részére -
más, korábban használt kifejezés helyett.<br>
<br>
Hozzuk földrajzilag közelebb a PC fogalmát. Tegyünk fel egy kérdést:
mit ért el Európa a <i>roma</i> megnevezés erőltetett
használatával?<br>
Ezzel váltottunk fel számos európai nemzeti nyelvben történelmileg
meghonosodott megnevezést, nehogy "pejoratívak" legyünk, vagy annak
látsszunk.<br>
Elértünk-e, vagy közelebb kerültünk-e ezzel a diszkrimináció
felszámolásához, a társadalmi integrációhoz? Aligha. <b>Románia
tiltakozása a <i>roma</i> kifejezésnek az országukhoz, a román
emberekhez való képzettársítása ellen</b> talán többeket is
rádöbbenthetett arra, szerte Európában, hogy az őszintétlenség
visszaüt. A társadalmi feszültség megoldása máshol és más
eszközökkel keresendő (lásd még TBZ, hetvenes évek Magyarországa). <br>
<br>
<i>ad országimázs és könyvtárak, adatbázisok</i><br>
<br>
Országkép-követő magyar könyvtári eszközök közül ideidézem az <b>Országgyűlési
Könyvtár HUNDOK adatbázis</b>át. 1991-ben indult, és még ma is
épül. Főként európai napi- és hetilapokat, de tengerentúli lapokat
is szemlézve tárja fel a törvényhozásban dolgozók, előfizetett
formájában a nyilvánosság számára is az abban megjelenő magyar
vonatkozású írásokat, tágabban pedig a hazánkat és a régiót
összefoglalóan érintő cikkeket. <br>
Jelentős információs értéke volt az <b>OSZK Hungarika
adatbázisainak</b> - amelyek önálló építését leállították (miért
is?), bár valamilyen formában tovább élnek a <b>HUMANUS</b> -ban,
HUNI - Hungarika Információként. A HUMANUS-nak azonban nem
elsődleges célja a külföldi források hungarika-típusú szemlézése.<br>
<br>
<i>ad külföldi magyarságkép és könyvtárak, könyvkiadás<br>
</i><br>
Beszéljen helyettem Wass Albert, akinek az alábbi gondolatait "<font
face="Times" size="2"><span style="font-size: 10pt; font-family:
Times;">A kivénült harcos leteszi a fegyvert" c. </span></font>írásából
idézem: <font face="Tahoma" size="2"><span style="font-size:
10pt; font-family: Tahoma;"> </span></font>
<div>
<div>
<div>
<div>
<p class="MsoNormal"><i><font face="Times New Roman"
size="3"><span style="font-size: 12pt;"> " ....
egyetemi tanár lettem, bár sohase hittem volna, hogy
valaha is tanárkodásra adom a fejem. (.... )
Hamarosan kiderült, hogy maga az<br>
Úristen rendelt ebbe az állásba, mert itt döbbentem
csak reá, hogy nekünk, szerencsétlen magyaroknak, mi
volt az átkunk. Mi hozta reánk<br>
a trianoni csapást, s mindazt, ami utána
következett. Szemnyitogatásom azzal kezdődött, hogy
amikor tanártársaim megkérdezték mindjárt az első
napokban, hogy honnan a csudából fútt oda a szél, s
én becsületesen megmondtam, hogy Erdélyből, úgy
bámultak rám, mintha azt feleltem volna, hogy
valahonnan Bergengóciából. Míg aztán az irodalom
tudós professzora fejére ütött és elrikkantotta
magát: "Drakula országából...!" Attól kezdve
bizalmas baráti körben "Count Drakula" volt a nevem.
<b>Hiába bizonykodtam,</b> hogy ez a Drakula-mese
mindössze egy részeg angol újságíró fejében
született meg, és <b>hogy Erdély már évszázadokkal
ezelőtt is civilizált ország volt, hogy ott
hirdették meg elsőnek a vallásszabadságot, hogy
Erdély iskolái világhíresek voltak, senki se hitte
el.</b> <br>
<b>Hogy igazamat alátámasszam, nekiestem a
könyvtáraknak, de ebben se volt köszönet</b>.
Egyetemem három óriási méretű könyvtárában alig
leltem valami kevés adatot Erdélyről.
Földrajzkönyvek, enciklopédiák csak annyit tudtak
róla, hogy Románia nyugati tartománya, mely annak
idején Dacia néven a<br>
római birodalomhoz tartozott, és őslakói ma is a
latin nyelvet beszélik. A népvándorlás során több
ázsiai horda rohant keresztül rajta, a hunok,
avarok, magyarok, tatárok és törökök. Az utóbbi
évszázadok alatt a Habsburg birodalomhoz tartozott,
majd az első világháború után Románia vette át.
Lakosai nagyrészt románok, de élnek ott németek és
magyarok is. <br>
Attól kezdve a könyvtárakat bújtam minden szabad
időmben, Magyarországra és a magyarokra vonatkozó
adatokat keresve. Keveset találtam, s amit találtam,
abban sem volt köszönet. A középkorra vonatkozó
régebbi munkák mind német szerzők tolla alól
kerültek ki, s a magyarokat úgy emlegették bennök,
mint ázsiai hordát, akik fél Európát végig dúlták,
míg végül is Lech mezején leverték őket a németek,
majd királyukat rákényszeríttették a keresztény
hitre, és hadat adtak neki, hogy kiirthassa
országából a pogányokat. Attól kezdve aztán a német
civilizáció hatása alá került a magyarok országa s
lakosainak jó része német. Az újabb kiadású könyvek
arról is tudtak, hogy Magyarország egy elmaradt,
primitív ország volt, ahol feudális főurak
uralkodtak a különböző nemzetiségű őslakosság
felett, kegyetlenül elnyomva a népet.<br>
Mint ahogy annak idején, gyerekkoromban, nagyapám jó
orrú kopói kajtatták föl a megbúvó rókát a mezőházi
nádasokban, úgy kezdtem el én is kinyomozni ezeknek
a hamis adatoknak az eredetét. Nem volt nehéz. <br>
Minden könyv, tanulmány, melyben Magyarországról
vagy általában a magyarokról volt szó, az 1870-es
évek utáni időből eredt, és a szerzők neve
nagyobbára német vagy cseh, de akadt román és horvát
is. A szerzők legtöbbje Sorbonne-i diplomával
rendelkező egyetemi tanár volt, akik egy Masaryk
által alapított könyvkiadó vállalaton keresztül
beépítették magukat az amerikai, angol és francia
közoktatás tankönyvellátást szolgáló intézményeibe,
és terjeszteni kezdték azt a jól megszervezett
magyarellenes propagandát, ami végül is Trianonhoz
vezetett. <br>
A magyar szerzők vagy nem írtak jó tankönyveket
abban az időben, vagy a magyar tanügyi intézmények
nem gondoskodtak arról, hogy ezek a könyvek idegen
nyelvekre fordítva utat leljenek külföldi egyetemek
felé. Több, különböző kiadású és különböző időben
kiadott enciklopédiában például a következő,
szóról-szóra azonos mondatokat találtam, amiről arra
lehetett következtetni, hogy azok ugyanattól a
személytől származtak: <b>"Magyarország, mint
olyan, a valóságban soha sem létezett, mindössze
egy soknépű laza egység a ,,szentkorona országai"</b>
összefoglaló név alatt. Ennek az országnak voltak a
kezdetben magyar uralkodói is, azonban a
tizennegyedik századtól kezdve mér csak cseh, német,
olasz,lengyel és román királyok viselték az
országalapító magyar király, Szent István
koronáját. Ugyanezek az országok az utolsó négy
évszázad során már a Habsburg birodalom alá
tartoztak." Egy másik helyen: "Magyarnak csupán az
uralkodó nemesi és főnemesi osztály egy kis része
tekinthető, kik a földet birtokolták, míg a jobbágy,
majd az úgynevezett "felszabadulás" után a paraszt
a különböző ott élő, leigázott nemzetiségekből
tevődött össze, kiknek egy részét hosszú idő után
földesuraik erőszakkal elmagyarosították..."
(Wertheimer: History of Europe, 1901, Böhm Verlag,
Wien-New York, page 31.) Ezeket olvasva önkéntelenül
fölmerült bennem a gondolat, hogy a washingtoni
osztrák- magyar követség hajdani kultur-attaséja
alighanem osztrák lehetett, akit nem bántott a
magyarok gyalázása, és ezért nem tett jelentést
ezekről a magyar királyi kultuszminisztériumban.
Ugyancsak a fent említett könyvben található a
következő mondat, mely ellen minden bizonnyal
tiltakozott volna az akkori magyar kormány, ha
tudomására jutott volna: <b>"A magyar egy
veszekedő, izgága, más nemzetiségeket gyalázatosan
elnyomó barbár nép, mely újra meg újra föllázadt
uralkodói ellen, abból a célból, hogy megbontsa a
soknyelvű birodalom egységét..</b>." <br>
Bevallom, amerikai skót feleségem fejében született
meg a gondolat, hogy amit az osztrákok, csehek és
románok meg tudtak tenni száz évvel ezelőtt, azt
minden bizonnyal mi is meg tudjuk tenni ma, és
nekünk könnyebb dolgunk lesz, mert nem kell
történelmet hamisítanunk, csupán össze kell szedjük
a bizonyítható igazat. Ebből a gondolatból született
meg először, erdélyi mintára, az Amerikai Magyar
Szépmíves Czéh, majd Masaryk mintájára a Danubian
Press, Incorporated, és az ezekből fakadó
folyóiratok: a Transylvanian Quarterly, majd a
Hungarian Quarterly és utolsónak a Central European
Forum.<br>
<br>
Elméletben egyszerűnek látszott az egész: egyedül az
észak-amerikai földrészen valami másfélmillió
magyart mutatnak ki a statisztikák. Ha ennek a
másfélmillió magyarnak csupán fél százalékában
maradt még valami kis hazafias érzés - mondjuk évi
tíz dollár erejéig - ez már évi hetvenötezer dollárt
jelentene, ami bőven elegendő ahhoz, hogy
elkezdhessük kiadni komoly felvilágosító munkánkat,
melyekből Amerika ifjúsága, valamint Amerika vezető
politikusai megismerhetik a hiteles adatokra
támaszkodó igazságot. Így indult meg elsőnek
1962-ben az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh.<br>
</span></font></i></p>
<p class="MsoNormal"><i><font face="Times New Roman"
size="3"><span style="font-size: 12pt;">(....) Így
kezdtünk hát bele a könyvkiadás mesterségébe. Első
könyvünk a kolozsvári Ellenzék hajdani
főszerkesztőjének, Zathureczky Gyulának pompás kis
munkája volt: "Transylvania, Citadel of the West. "
Értelmesen, tömören, könnyen olvasható stílusban
vitte a világ elé Erdély igazolható, adatokon épülő
történelmét, földrajzát a kultúráját. Háromezer
példányt nyomtattunk belőle. </span></font></i></p>
<p class="MsoNormal"><i><font face="Times New Roman"
size="3"><span style="font-size: 12pt;">(....) <br>
Következő nyáron újra nekiindultunk magyart keresni
Amerika és Kanada földjén. Hétvégeken irodalmi
estéket tartottunk itt meg amott, árultuk a
könyveket, beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk a
magyaroknak arról, hogy mi a célunk, mit kell
tennünk ahhoz, hogy megismertessük a világgal az
igazságot. </span></font></i></p>
<p class="MsoNormal"><i><font face="Times New Roman"
size="3"><span style="font-size: 12pt;">(...)<br>
Pedig hiába szekereztük föl s alá ezt a nagy
országot, hétszáznál több előfizetőre soha se
sikerült szert tennünk. (.... ) De adtuk ki az új
könyveket, rendületlenül. Hokky Károly "Ruthénia"
című munkájából akkori képviselőnk, háromszáz
példányt osztott szét a Kongresszus tagjai között.
Szemák: Living History of Hungary két kiadást is
megért. "Our Hungarian Heritage" három kiadásig
vitte. A "Transylvania and the Hungarian-Romanian
Problem" pedig kongresszusi dicséretet is kapott. <br>
Mindezek ellenére azonban az előfizetők száma nem
hogy emelkedett volna, de hamarosan csökkenni
kezdett. A magyarok beleuntak az angolba. Nem
kellett nekik angol könyv. Nem értették meg a
célját. "Vásároltassák meg az angol nyelvűekkel"
mondták egyre többen, s hiába próbáltam megértetni
velük, hogy az "angol nyelvűeket" nem érdekli a
magyar jövendő, miért is érdekelné? <b>Mi kell
terjesszünk köztük, </b>szomszédaink, ismerőseink
között<b>, mi kell elvigyük az iskolákba,
könyvtárakba, ha azt akarjuk, hogy megtudják az
igazságot. Nem értették meg:</b> Én pedig
éreztem, hogy rossz irányban haladunk. Háromezer
példány egy könyvből vízcsepp az óceánban. <br>
<br>
Torontóból kaptam a tanácsot: .... (...) alapítsunk
részvénytársaságot. "Nem sokaság, de lélek végeznek
csodadolgokat'' - idézték Zrinyi Miklóst a fejemre.
"Gyűjtsünk egybe egy kis csoport jómódú magyart,
akik össze tudnak adni legalább százezer dollárt,
többre megyünk ezzel, mint úgy koldulni össze a
pénzt tíz dollárjával! Megalapítottuk hát a
Danubian Press részvénytársaságot. Százezer dolláros
tőkére számítottunk, de csak húszezer gyűlt össze.
"Bolondság, minek a könyv!" - mondták a ",jómódúak"
is. Amerika köteles visszaadni a hazánkat, ennyi az
egész!" Utólag visszatekintve mindezekre belátom,
hogy reménytelen volt ez a kezdeményezés is. De
akkoriban hajtott a "tett-vágy" motorja .... Ezzel
a húszezer dollárral belekezdtünk az úgynevezett
"Hungarian Package" könyvsorozat kiadásába; mely
magába foglalta a magyar nemzet történelmét,
legendáit, népmeséit és táncait, sötétzöld
vászonkötésben és fehér díszkötésben, arany betűkkel
a fedőlapon. <br>
Szép munkát végzett a torontói nyomda, drága se
volt. De mégis volt egy nagy baj: nem értette meg,
hogy az idő szerepe fontos a könyvkiadásnál. Ha az
ember szétküldi a hirdetéseket a könyvtáraknak, s
azok egy kitűzött időre megrendelik a könyvet, azt a
kitűzött időn belül szállítani kell,másképpen
érvénytelenné válik a megrendelés. <b>Az idő
elhúzódott, a megrendelőket elvesztettük, s a
könyvtárak belesorolták a Danubian Presst a "fly
by night" megbízhatatlan kiadók közé.</b> Mivel
pedig még a magyarok is csak ímmel-ámmal
vásárolgatták a szép kiállítású, de angol nyelven
készült könyveket, évekbe került, míg ezer sorozatot
el tudtunk helyezni. Ezzel aztán vége volt a
kiadóvállalat álmának is, s a Danubian Press éveken
át egy tőkétlen vállalkozás maradt, fedőnév a
szerzők költségén kiadott könyvek amatőr voltának
eltakarására .... .<br>
Mindezek ellenére mégis csak kiizzadtunk valahogy
huszonnégy angol nyelvű könyvet Amerika okulására,
ezres, kétezres példányszámokban. De még ezeknek is
nagy része raktáron penészedik. Nem kellenek a
magyaroknak, még propaganda-fegyvernek sem, még arra
sem, hogy odaajándékozzák befolyásos amerikai
ismerőseiknek, hadd tudják meg az igazságot. Még
ilyen könyvek se kellenek nekik, mint "Genocide in
Transylvania; a documentary" vagy "Transylvania and
the Hungarian-Rumanian Problem ", "Origin of the
Hungarian Nation ", "Origin qf the Rumanians", "The
Ethnic History qf Transylvania".<br>
Legnagyobb csalódást azonban a "Transylvanian
Hungarian Folk Art" okozta. Ez a könyv szép, színes
kiadásban jelent meg, ismerteti a magyar motívumok
magyarázatát, és tudatára adja a világnak, hogy mi
történik ma odahaza a magyar népművészet időt látott
remekeivel, miképpen igyekszik eltörölni még a
nyomukat is az ellenséges román kormány. Ebből is
még valami ezer példány kallódik raktáron. Nem kell
a magyaroknak, mert angolul van.<br>
De így jártunk a folyóiratokkal is, pedig azok
valóban önvédelmi fegyvereink voltak, melyeket
megküldtünk vagy személyesen adtunk át minden
szenátornak, képviselőnek, külön tíz példányt a
Fehér Házba és harmincat a State Department
hivatalainak. Először a Transylvanian Quarterly
bukott meg előfizetők hiányában. Ezt átalakítottuk
Hungarian Quarterly-vé, arra gondolván, hogy így
talán majd szélesebb magyar rétegeket érdekel. Két
év alatt kiderült, hogy ez se érdekelte őket.<br>
"Eleget olvassuk magyar nyelven mind azt a rosszat,
ami odahaza történik" - írta egy Erdélyből
idesodort, jómódú magyar, minek gyötrődjünk rajta
angolul is!" Eszébe se jutott a szerencsétlennek,
hogy nem az ő "gyötrődésére" készült a folyóirat,
hanem arra, hogy azt minél több amerikai olvashassa,
s tudja meg, hogy mi történik a Trianonban
elszakított területek magyarjaival.<br>
Végül is átalakítottuk folyóiratunkat Central
European Forummá, miután tudomásomra jutott, hogy a
háttérben már két éve folytak a megbeszélések egy
létesítendő Közép Európai Federáció dolgában a
magyarok megkerülésével. De mivel folyóiratunk még
nem volt, összeálltunk néhányan és beugrottunk
gyorsan, hogy a "magyar kérdést" a tervezett jövendő
élére vigyük. Nyomban meg is nyertük a lengyel
exil-kormány tetszését. Csatlakozott
szerkesztő-bizottságunkhoz egy erdélyi román
emigráns, egy szlovák egyetemi tanár és egy ruszin
lapszerkesztő, akik a magyarokkal való békés
együttműködés útját keresték. Mindenki, aki kezébe
vette a folyóiratot, dicsérte. A tényleges
előfizetők száma azonban soha sem érte el a
kétszázat. Ezerkétszáz példányt nyomtattunk, s ebből
nyolc-kilencszázat tiszteletpéldányként osztottunk
szét, a többi még itt van raktáron.<br>
Hogy honnan vettük hozzá a példányonkénti 3500-4000
dollárt? Derék jóérzésű magyarok adakozásából, akik
megértették, hogy ezzel a folyóirattal a magyarság
jövendőjéért küzdöttünk. Ez azonban nem helyes. Régi
hibánkba estünk vissza újra: egy öntudatos és bátor
kis csapat vérzik, hogy a többi megmaradjon. A
többi, akiket én egyszer már így jellemeztem: a "ha
még egyszer azt üzeni" magyarok, akik csak behúzzák
a nyakukat és várnak a sült galambra.<br>
</span></font></i></p>
<p class="MsoNormal"><i><font face="Times New Roman"
size="3"><span style="font-size: 12pt;">Az én
szerkesztésemben és igazgatásom alatt most jelenik
meg a FORUM utolsó száma. Hogy megmarad-e vagy nem,
az már másokon múlik. Én letettem a fegyvert.
Cserbenhagytak a magyarok huszonhét hosszú és
küzdelmes esztendőn keresztül. Elég volt.
Beleöregedtem, belefáradtam, beleszegényedtem az
eredménytelen munkába. A magyar, bár egyénileg
egyike a legtehetségesebb, legéletrevalóbb
fajtáknak, politikailag éretlen. Nem érti a
világpolitika háttérben lejátszódó fondorlatok
titkait, és nem is érdekli. (....) <br>
Tudom, a magyarok nagy része meg sem érti, miről
beszélek. A történelem útjait előkészíteni csak
előre, mégpedig jó-előre lehet. Utólag már csak azt
vesszük észre, hogy mit "kellett volna" tenni, de
sokan még ezt se fogják fel soha. Elkövetett
hibákért a Gondviselést teszik felelőssé. Amit
Ceausescu húsz esztendő alatt nem tudott elérni, azt
megtették helyette a szabad földre vetődött
magyarok: letétették velem a fegyvert. <b>De a
könyvek megmaradnak, a folyóiratok megmaradnak, s
a nyomtatott betű szívós erejével továbbra is
harcolnak Erdély magyarjaiért</b> - ahogy lehet.<br>
</span></font></i></p>
<p class="MsoNormal"><i><font face="Times New Roman"
size="3"><span style="font-size: 12pt;">Szívem
mélyéből köszönöm annak a maroknyi hűséges magyarnak
az önfeláldozó kitartását, akik mindvégig mellettem
maradtak, és lehetővé tették, hogy legalább ennyit
megtegyek. Áldja meg őket az Úr minden fájdalmas
csalódás közepette is a tiszta lelkiismeret isteni
ajándékával. Ők megtették, ami tőlük tellett. Ha
minden magyar követte volna példájukat, magyarok
dolga másképpen állna ma. Hadd búcsúzzam tőlük a
Szentírás szavaival: "Ismertessétek az igazságot, s
az igazság szabadokká tészen!"<br>
1989. szeptember végén.</span></font><font
face="Times"><span style="font-family: Times;"></span></font></i></p>
<p class="MsoNormal"><font face="Times" size="3"><span
style="font-size: 12pt; font-family: Times;">Forrás:</span></font><font
face="Times" size="2"><span style="font-size: 10pt;
font-family: Times;"></span></font><font face="Times"
size="2"><span style="font-size: 10pt; font-family:
Times;">Krónika, 1989. november</span></font><font
face="Tahoma" size="2"><span style="font-size: 10pt;
font-family: Tahoma;"><br>
</span></font><font face="Times" size="2"><span
style="font-size: 10pt; font-family: Times;"></span></font><font
face="Tahoma" size="2"><span style="font-size: 10pt;
font-family: Tahoma;">-------------------------------------<br>
</span></font></p>
Végezetül: Wass Albert biztosan nem érte volna el, hogy az
EXLIBRIS-L-re kerüljön az erdélyi magyarság múltbeli
szellemi örökségeivel foglalkozó hír. Pedig az ott
egyértelműen PC közlés lett volna ....<br>
<br>
<br>
Üdvözlettel, megköszönve a kitartó olvasást:<br>
<br>
Haraszti Katalin<br>
<p class="MsoNormal"><font face="Times" size="3"><span
style="font-size: 12pt; font-family: Times;"> </span></font></p>
</div>
</div>
</div>
</div>
<br>
<i><br>
<br>
</i><br>
</body>
</html>