[KATALIST] alakul, valoban alakul

[Ildiko.Sutto-G at sanofi-aventis.com]

 Tiszta, világos beszéd. Szakmailag támadhatatlan.  Köszönöm Fehér Miklósnak.

SGI



-----Original Message-----
From: katalist-bounces at listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces at listserv.niif.hu] On Behalf Of Feher Miklos
Sent: Thursday, February 12, 2009 3:49 PM
To: katalist at listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] alakul, valoban alakul

Akit támadnak, az visszatámad.

Biológiai szinten ez a természetes, mondhatni kódolt reakció. Tragikus Rómeó, tragikus Júlia. Lám, az ember néha képes meghaladni ezt a reakciót. 
De csak ritkán sikerül és ritkán sikerrel. Az érintettek ugyanis - önmaguk hiába tudják pontosan, hogy netán igaztalanok - a megtámadottság okán kíméletlenül visszatámadnak. 

A külsõ szemlélõnek pedig egy idõ után esélye sincs arra, hogy eldöntse, ki a támadó és ki a megtámadott. Õk szimpátia útján állnak valaki mellé. A PR- esek pontosan tudják ezt. Ezért aztán megtámadnak valamit, majd ügyes húzással a megtámadottak köpenyébe burkolóznak. Jó ez a köpeny. 
Együttérzést keltõ, óvó, védõ. Néha még a farkast is báránnyá tudja szelidíteni. A levél tárgyára utalnék: "alakul" Hát igen, éppen így látom én is, valóban alakul ...  

"ha jól tapasztalom - némileg halkultak azok a hangok, melyek az 50%-os aránnyal kapcsolatban fejtik ki ellenérzéseiket. Sõt, magánban olyat is hallottam, hogy az arány valójában rosszabb is lehet."

Az idézett mondat elsõ része egy csodálatos közhely megállapítás. Csak PR értéke van, de az óriási. Hiszen azt sugallja, ontja, eteti, hogy lám, mégiscsak úgy tûnik egyre inkább, hogy nekem van igazam. Mindeközben valójában az igazságnak az elcsituláshoz semmi köze. Az elcsitulást pusztán az idõ okozza. 
Mert nincs az a nagy vihar, ami idõvel el ne csillapodna. Lám, ma már sörrel is koccint a magyar, pedig Arad után sokáig ...

A második rész azonban ettõl is súlyosabb. "Magánban olyat is hallottam ...."  Hmmm, ez egy kegyetlen jó, trükkös PR fogás, hivatkozási alapot teremteni egy nem létezõ, vagy nem úgy létezõ, vagy nem is lényeges, hogy létezõ dologra, mint bázisra és innen, errõl a bázisról ostorozni valamit.

Nos, megint csak tökéletes. Az olvasó ugyanis csõbe van húzva. Ha elfogadja az állítást (és valljuk be, ez az egyszerûbb dolog) akkor egyben értékazonosul is az adatközlõvel. Ha mégsem ez történne, akkor viszont a bizonyítási kényszer áthárul rá! Hát csak bizonyítgasson.

Nos, marketing-kommunikáció szempontból élmény szemlélni Mikulás Gábor "mûködését" megszólalásait, az odavágásokat, a számonkérõ visszavágásokat, az "ártatlanszínbe" rejtett finom kérdéseket. Csakhogy a szakember "élménye" mellett itt most egy rettenetes hazugság áradat is zajlik, aminek szenvedõje a teljes magyar könyvtárügy. Ennek pedig véget kellene vetni.

Állítsuk talpára a dolgot. Ne a szakmának kelljen védekezni. Ha szakmánkon belülrõl bárki állít valamit, akkor maga az állító tegyen az állítása mellé hiteles, szakmailag vállalható adatokat!

Ilyen szemmel újra olvasom a Népszabadság cikket. Csak az elejéig jutok ...

A cikk ¯ a szemléletes (valójában negatív) címet követõen - bevezetés nélkül azonnal állítással indít:

"Egy felmérés szerint baj van a magyar könyvtárak
állománygazdálkodásával: a kölcsönözhetõ könyvek fele nem forog. Milliárdok folynak el ... állítja egy szakember"

Nézzük akkor, az állítást a cikkben milyen hiteles adatok, hiteles vizsgálat támasztja alá.

Az adatok abból a vizsgálatból származnak, mely vizsgálat tíz közepes magyar város könyvtárának beszerzéseit vizsgálta. 

Csakhogy az érintett NetLib társaság állásfoglalása szerint e témában nem vizsgálat és nem utatás folyt. A pest megyei városi könyvtárak egy csoportja konzultációt tartott az általuk használt könyvtári rendszer fejlesztõivel, akik bemutatták termékük legfrissebb szolgáltatásait, köztük azt, hogy a rendszer alkalmas a kölcsönzési gyakoriság figyelésére. Ezt bizonyítandó az érintett könyvtárak nyilvántartásai alapján le is futtattak egy keresést. Természetesen a keresés "éles" eredményt hozott. Mármint abban az értelemben, hogy bizonyította (számszerû adatokkal), hogy a termék alkalmas a kölcsönzési gyakoriság figyelésére. 

A továbbiakban az a kérdés, vagyis az igazi KÉRDÉS az, hogy lehet-e ezt a hivatkozott keresést és az így nyert találati értéket a könyvtárak állománygazdálkodásának minõsítésére alkalmazni?

Véleményem szerint a cikk tartalmi kicsengését meghatározó szakember nem jól döntött. Nem lehetett volna! És ez innentõl valóban szakmai kérdés! 
Tisztáznunk kell, hogy mi az a mutató, ami a könyvtárak állománygazdálkodási (ezen belül beszerzési döntés) minõsítésének alapja lehet.

Rövidre zárom: szerintem ez a mutató lehet az, hogy forog-e az állomány vagy sem, bár ugye minden szakirodalom azt mondja, egy mutató nem mutató...., de ez már egy másik, talán inkább etikai kérdés. De végülis a mutató meghatározásában egyetértek Mikulás Gáborral. Csakhogy nem elég magát a mutatót meghatároznunk, hanem azt is meg kell mondanunk, hogy az immár közösen megnevezett mutatónk tartalmán mit értünk.

Véleményem szerint Mikulás Gábor itt is óriásit tévedett. Mondhatom akkorát, mint amikor a mûtõorvos a szomszéd beteget vágja fel. Durva és igaztalan tévedést vétett. 

Ugyanis az állomány forgása nemcsak kölcsönzéssel megvalósuló folyamat. 
Az olvasó éppúgy forgatja a könyvet, ha azt helyben teszi, és akkor is az õ számára használódik az állomány, ha a könyvtáros az adott dokumentumból ismeretszerzést és vagy ismeretközlést végez. Valójában van még egy negyedik lehetõség is, amikor az egyes könyv gyûjteményértékben hasznosul és nem használatban (ahogy egy ingatlan vásárlása sem kidobott pénz, hanem
befektetés) és erre is van bõven példa. De ezen most lépjünk túl. Ha maradok az állomány forgás értékelése mellett, akkor a fenti három szempont együttes vizsgálata nyújthat objektív értéket az állománygazdálkodás állományforgásra épülõ minõsítéséhez! Ezek nélkül, csupán a kölcsönzést, mint egy elemet kiragadva óhatatlanul torz eredményt kapunk. Mindennek fontosságát és igazságát, vagyis a 3 szempont együttes alkalmazásának szükségességét a nemzetközi trendek is igazolják.

Hiszen tény, hogy a magyar könyvtárakban - európai trendekhez hasonlóan ¯ az utóbbi években csökkenõ számot mutatnak a kölcsönzések. Ennek önmagában is több oka lehet, éppen talán az egyik ok az egypéldányos beszerzés elterjedése, azaz ma már a könyvtáraknak nincs pénzük arra, hogy számolatlan példányban álljanak az olvasnivalók a polcokon. Egy példányt viszont nehezen és lassan lehet kikölcsönözni.

De az is tény - szintén az európai trendekhez hasonlóan - hogy a könyvtárakban a helyben használatok száma 20 %-al nõtt 7 év alatt, a távhasználatok száma pedig még ehhez képest is ugrásszerûen, nagyságrendekkel megnõtt. Oly mértékben, hogy a csökkenõ kölcsönzés mellett is összességében mintegy 50 %-al nõtt a könyvtári használatok száma. Mivel a könyvtárak minden esetben a könyveiket adják használatba (beszéljünk akár kölcsönzésrõl, helyben használatról, távhasználatról) ezért felelõsen azt kell kijelentenünk, hogy nemhogy porosodó, hanem 50 %-al többet használt állomány jut ma a magyar könyvtárhasználók számára! Ezt az arányt persze lehet még tovább fejleszteni, azaz nem a javítás elõl zárkózom el, de arra már nem látok alapot, hogy ezen adatok alapján ne fejlõdésrõl, hanem elfolyó milliárdokról beszéljünk! 

Összefoglalva, én nem azt állítom, hogy Mikulás Gáborra hivatkozva nem jó számokat közölt az ominózus cikk, Õk amit megkaptak, azt leírták, azt sem állítom, hogy a cikkben közölt számok alapján a cikknek más kicsengésûnek kéne lennie, hiszen ha úgy lenne, akkor az nem jó lenne, hanem azt állítom határozottan, hogy ennek a cikknek ezekre a hivatkozásokra alapozva nem is lett volna szabad elkészülnie. Azért, mert maga a vizsgálat nem a könyvtárak állománygazdálkodásának minõsítésére vonatkozott (ez az elsõ csúsztatás) és azért mert a vizsgálati eredmény érték nem tartalmazza a vizsgálandó mûködés további két, nélkülözhetetlen elemét (ez a második csúsztatás). Úgy tett a szerzõ, mintha a magyarországi étkezési cukorfogyasztást az üdítõkben elfogyasztott cukormennyiség alapján kéne megítélni és nem kéne figyelembe venni az egyéb termékekben elfogyasztott mennyiséget. Hát így akarunk belekezdeni a cukorbetegség gyógyításába!?

Mindezek után, kérem Mikulás Gábort, tegyen közzé állítása igazolására, miszerint a magyar könyvtárak pazarló módon gazdálkodnának az állománybeszerzéssel, hiteles adatokat.

Az állításait tegye adatokkal alátámasztottan közzé. 

Feltehetõ persze nekem is a kérdés, ¯ akár én is ¯ miért nem cáfolom Mikulás Gábor tényközléseit? Mármint adatokkal?

Nos, rengeteg mindenre van adatunk. Van adatunk vagy 170 féle a könyvtárakról. Nyögik is a könyvtárak az adatközlés terheit becsületesen, és ezt most szó szerint értem, úgyis írhatnám, talán így még pontosabb: nagyon nagy tisztességgel és nem kevés munkával. Vizsgálataink is vannak. Adataink erre vonatkozó része (kölcsönzések száma + helybenhasználatok száma + távhasználatok száma) cáfolja is a Mikulás Gáborra hivatkozó állításokat. De tény, hogy olyan közvetlen adatsor nem áll rendelkezésemre, hogy a magyar könyvtárügyben az utolsó öt évben beszerzett dokumentumoknak milyen volt az állományforgási értéke. Azaz én nem tudok ilyen adatot (cáfoló adatot) közzé tenni. Kókler lennék, ha mégis ezt tenném. A kérdésem ezek után, Mikulás Gábor honnan tud e vonatkozásban állító adatot közzé tenni? 
Gondolkozzunk el ezen! Etikus-e egy könyvtári szakembernek egy nemvizsgálat vizsgálatra hivatkozva, amely vizsgálat nem is számol azokkal a paraméterekkel, amelyek az állományforgás értékét valóságosan tükrözik, adatot közölnie?

De az "adatháborútól" egy másik ok miatt is berzenkedem. Hiszen érzem, szavaim, soraim és adataim Mikulás Gáborban nem elgondolkodásra, netán elfogadásra találnak. Nem indítok el benne önvizsgálatot sem. Az Õ esetében egészen máshogy, furcsa így leírni, de táptalajként hasznosulnak a szavak. Az újabb vádló, kétlõ, állító cikkeihez. A végenincs folyamathoz (lásd immár újabb téma van: Elszámoltatás a könyvtárra költött minden adóforinttal ¯ ó de jól hangzik ez is! c. kezdeményezést vet fel ¯ miközben tudja, jó hogy tudja, hogy minden könyvtár minden évben rigorózusan fillérre elszámol a közpénzekkel, mégis a csalás árnyát hozza ránk!). Hiszen elszámolni a csalókkal szokás ....

Hát ezért is nem adatháborúzom. A háborúnak nincs értelme. Vége.

 És szeretném, ha hozzászólásom másokban máshogy hasznosulna. Nem jó érzés ugyanis háborús táptalajnak lenni. Szerencsére azért én is kapok "magánokat", bátorítóakat. Talán többet is, mint az erre már hivatkozó Gábor. Meg "nyíltakat" is. Köszönöm!

Tisztelettel:
Fehér Miklós




_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist at listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist