Az én Európám

[Roszol János]

http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=96856&DocID=89656#89656

Az én Európám

NSZ . 2003. február 22. . Szerzo: Lévai Katalin


           
           
      Budapesti no vagyok. Magyar értelmiségi. Van családom, munkám. Bejártam a világot, de mindig itt éltem Pesten és Budán, vagyis Európában. Mindkét szülom kettos anyanyelvu volt. Anyámnak a szerb, apámnak az olasz volt a második anyanyelve. Szerteágazó, nagy családunkban élt cipész és feltaláló is. Nem ijedek meg, ha "idegent" látok, nem rezzenek össze, ha valaki suru mássalhangzó torlódásokkal "karattyol" valamilyen furcsa nyelven. Nyugati egyetemeken, nemzetközi fórumokon tartok eloadásokat angolul és németül, értek franciául, és boldogan ismerem fel szüleim második anyanyelvét. Elementáris erovel kötodöm a múltamhoz, szülovárosomhoz, gyerekkori lakásomat kegyelettel orzöm, és végtelen kíváncsisággal vetem bele magam más országok életébe. Ideális európai polgár vagyok tehát. 
     
      Kérdés, ideális hely-e számomra a megújuló Európa?

      Elméletben igen, ezt biztosan állíthatom, hiszen jól ismerem azt a filozófiát, melyre az Európai Unió épül. A szegénység és a társadalmi kirekesztodés elleni akcióterveket, a teljes társadalmi integrációt szolgáló politikákat, az emberhez méltó élet biztosítására irányuló programokat stb. Boldog otthonossággal fészkelem bele magam a szabadság, a szolidaritás és az igazságosság tirádáinak ismétlésébe. Zene füleimnek. De ismerem Európa bizonyos régióinak elmaradottságát, a szegregációra vonatkozó adatokat, tényeket is, amelyek bizonyítják a jól ismert tételt: minden jogszabály, program annyit ér, amennyit a gyakorlatban megvalósítanak belole.

      Az unióhoz való csatlakozás izgalmas, új vállalkozás. De csak akkor tartozunk majd kulturális értelemben is Európához, ha az uralkodó patriarchális szemléletet átformáljuk. Leghétköznapibb tapasztalataim azt mutatják, hogy Európa szerencsésebb országaiban a nok sokkal felszabadultabbak, magabiztosabbak, talán befolyásosabbak is, mint nálunk. Sikeres noi politikusok hangját hallom gyakran - igaz, ma már egyre inkább itthon is -, próbaperekrol olvasok, amelyeket a nok elleni diszkrimináció miatt indítottak és nyertek meg. Az európai statisztikák szerint a nok iskolázottsága eléri, sot meghaladja a férfiakét. Az Európai Unió valamennyi országában növekszik a foglalkoztatott nok száma, ami önmagában nem garantálja az esélyegyenloséget, de növeli a nok gazdasági függetlenségét és csökkenti kiszolgáltatottságukat. A hátrányos megkülönböztetéstol mentes élethez való jogot mindenütt törvények garantálják, és se szeri, se száma a jogvédo fórumoknak.

      A törvényekben megalkotott világ és a valóság azonban csak nem akar illeszkedni ezekben a szerencsés országokban sem. Az európai szegénység feminizálódik, az európai szegények többsége no, mindenekelott idos no vagy gyermekét egyedül nevelo anya. Nem sikerült megállítani a gyermekszegénységet, a családon belüli eroszakot és a prostitúciót.

      Az egyenlo értéku munkáért egyenlo bér elve mindenütt csorbát szenved.

      Noként mégis a velünk megújuló Európára szavazok, azt remélve, hogy miként az uniós országokban, nálunk is kulturális váltás zajlik le, lassan beépül a mindennapi gyakorlatba a nemek egyenrangúsága. Az eddig mesterségesen szétválasztott noi és férfivilág közötti határok leomlanak, és az így keletkezett szabad zónában új minoségu kapcsolatok születhetnek. Az életstratégiák szabad megválasztása evidencia lesz mindkét nem számára. Senkinek sem kell szenvednie a társadalmi mítoszok okozta buntudattól. A lányomnak és majd az unokámnak nem kell mindent elölrol kezdenie.

      Az emberi jogok mellett elkötelezett szociálpolitikus is azt mondatja velem: "gyerünk Európába". Nem azért, mert az ott a Kánaán. De az uniós országok többségében nagyobb súlya és rangja van a szociálpolitikának, mint itthon. A nyugati demokráciákban ugyanis sokkal korábban ismerték el szakmának, évtizedekkel hamarabb alakították ki az iskoláit és a szabványait, és régóta gyakorolják az érdekképviselet útját-módját. Érdekesen alakult az Európai Unió szociálpolitikája. A fo konfliktusok sokáig abból származtak, hogy a tagállamok bizonytalanok voltak abban, mennyire kell egységessé tenni a nemzeti rendszereket. A magasabb szintu szociális rendszert muködteto államokat meg kellett védeni az alacsonyabb szociális költségekkel muködo államok konkurenciájától. Kiderült, hogy ez harmonizáció nélkül is lehetséges. Nem jött létre nemzetek feletti európai jóléti állam, amire kezdetben voltak törekvések. Az európai szociálpolitikát ma két síkon határozzák meg: egyfelol a nemzetek feletti és nemzetközi szervezetek, másfelol a szuverén nemzeti államok szintjén. Ily módon a heterogén nemzeti politikák mozaikja alakult ki, amelyet a nemzetközi piac és a nemzetközi szabályok korlátoznak és módosítanak.

      Ez Magyarország számára azt jelenti, hogy amikor tagja lesz az uniónak, megorzi szociális rendszerét, de részesévé válik egy korábban nem tapasztalt versenynek. Szociálpolitikája egyre erosebben függ majd a mobil befektetok szándékaitól, együttmuködésétol. (Miként gazdaságpolitikája is.) A hazai kormánynak és a fobb politikai eroknek ezért egyre eroteljesebb ösztönzo eszközöket kell kínálniuk. Az eros piaci verseny, mint tudjuk, sokféle kockázattal jár. Nagy kérdés, hogy az Európai Unió szolidaritást hirdeto szellemisége elég eros lesz-e ahhoz, hogy megvédje a gyenge piaci szereploket. Kikényszeríthetok lesznek-e a gyakorlatban azok a törvények és jogszabályok, amelyeket a társadalmi kirekesztodés ellen fogalmaztak meg. A szegénységet eddig még sehol sem sikerült megszüntetni, de idovel ki lehetett építeni, majd pedig az európai jóléti rendszerekbe integrálni lehetett az erre irányuló politikákat.

      Mint minden értelmiségi, én is tele vagyok kételyekkel. De azt is látom, hogy új impulzusokat kaphatok a nemzetközi szakmai versenyben. Olyan összefüggéseket és megoldási módokat veszek észre, amelyek egyáltalán nem megszokottak a hazai környezetben. Az innovatív európai példák alkalmazásából a foglalkoztatás- és a szociálpolitika terén van mit tanulni.

      Az idegen nyelvek használata is csiszolja a gondolkodást. Amikor az ember nem az anyanyelvén fogalmaz, valamelyest mindig átstrukturálja a gondolatait. Sokszor tapasztaltam ezt az euroszakzsargon tanulása közben, amikor új dimenzióba kellett helyeznem jó néhány agyonhasznált fogalmat. Kiderült, hogy a páratlanul gazdagnak hitt magyar nyelv milyen szegényes néhány területen. Egyáltalán nincsenek szavaink bizonyos fogalmakra. A "gender mainstreaming"-et csak nyakatekert módon lehet magyarra fordítani (a nemek közötti esélyegyenloség megjelenítése a szakpolitikákban), az "affirmative action" szinte lefordíthatatlan, inkább csak körülírható, mint olyan pozitív intézkedés, amely a hátrányos helyzetu csoportok felzárkóztatását szolgálja. A példák hosszan sorolhatók. A nyelv gyönyöruen tükrözi a közgondolkodást. A politikailag korrekt nyelvhasználat sokszor szórakoztató, sot nevetséges, végül is olyan, mint egy mankó: segít a sántító gondolatok kiegyenesítésében.

      Ha valaki hozzászokik ahhoz, hogy a klubjában nem mesélhet rasszista vicceket, nyilvános helyen nem zsidózhat, a munkahelyén nem csipkedheti egy vonzó munkatársa fenekét, az iskolában nem különítheti el a gyerekét egy bevándorló gyerekétol, akkor ez a civilizációs mázként rátapadó viselkedés elobb-utóbb belülrol átélt viselkedéssé válhat. Mindenesetre több esély van rá, mint ha ilyen külso elvárások nem léteznének.

      Európa nem ideális hely, hiszen emberek lakják, nem csodalények. És miközben úgy gondolom, nekem megfelelo hely, nem felejthetem el, hogy milliók számára még nem az. Az alacsonyan képzett, nyelveket nem beszélo, kisebbségekhez tartozó és idos emberek számára távolról sem ugyanazt jelenti, mint számomra. Az uniós politika minden törekvése ellenére gyakran vall kudarcot a "nehéz esetek" kezelésében. De kultúrájában érezheto a multietnikus együttélés, a nyitottságra és a toleranciára való törekvés, a nemzeti tradíciók tisztelete is. Etnikumok, nyelvek, kultúrák és vallások konfliktusoktól nem mentes találkozási helye. Olyan értékközösség, amelyet a többség magáénak érez.

      Az én Európám még nincs kész. Csak készülodik. De ebben már nekünk is jut szerep.