niif otletborze
Veres Sandor
veresh at kossuthzs-szeged.sulinet.hu
2013. Ápr. 5., P, 13:18:24 CEST
2013.04.05. 12:03 keltezéssel, Molnar Peter írta:
> Ha minden igaz, akkor hetfon ott leszek egy megbeszelesen, amin az niif arrol erdeklodik,
> hogy az iskolak jelenleg mit hasznalnak , s mire lenne szukseg az uj sulinetben.
> Lehet otletelni, s megprobalom a kereseket kepviselni.
> Remelem sikerul.
*1.*
Végponti eszközök korlátozott (elrontani nem akarjuk)
menedzselhetőségének megteremtése.
Routernél: port nyitás, zárás, a nyitott portok adott IP-re tartományra
szűrhetőek legyenek (kb. amire korábban is lehetőség volt).
Switchnél: korlátozott menedzselhetőség (kb. amire korábban is lehetőség
volt)., pl. a 192.168.x.y szegmensben lehetőség legyen a DHCP-t ki-be
kapcsolni.
*2.*
A végpont forgalmi statisztikái meg tudjuk nézni (kb. úgy mint
korábban): válaszidő, le- feltöltés, st.
_Kapcsolódik:_
Azt tudtuk, hogy az átállással módosították a router beállításait,
szerintem amit azonban már kevesebben tudnak, hogy a korábbi tiltó
hozzáállás (minden tiltva és a szüksége portok nyithatóak), helyett most
minden port nyitva van (vagyis én így értelmezem az alábbi
levélrészletet, melyet a NIIF-től kaptam)
"Jelenleg nem tudja megtekinteni a router forgalmi adatait, kérésére mi
tudjuk Önt erről tájékoztatni! A routereken jelenleg semmilyen portot
nem szűrünk, így elvileg mindenfajta forgalomnak mennie kellene
rendeltetésszerűen. A portok tiltásáról szóló igényét felénk kell
közvetítenie (06-1/450-3080 vagy sulinet at sulinet.niif.hu) és mi
eszközöljük ezt a Sulinetes berendezéseken."
"Jelenleg csak a mgmt tartomanyon van szures a routerben - azaz nincs
semmilyen korlatozas, csak abban az esetben ha az iskola ezt kerni.
Portnyitas is jelenleg meg csak az ugyfelszolgalaton keresztul tortenik."
Az alábbi kérdésemre jött ez a válasz:
"Meg szeretném nézni a sulinetes router forgalmi / statisztikai
grafikonjait (amit korábban elértünk), és hogy milyen portok vannak
nyitva a routeren. "
Ha tehát valaki a router biztonságára alapozva nem használ saját
tűzfalat, akkor könnye támadható.
Veres Sándor
További információk a(z) Techinfo levelezőlistáról