nagyértékű fogynak a cuccok
Kovács Zoltán
zkovacs at level.datanet.hu
2005. Nov. 4., P, 18:47:10 CET
Somogyi László írta:
> aha, ezt írtam én is reggel
> kérdésem: ha odáig eljutottam, hogy kész a kosár, ki van nyomtatva a
> szerződés, átadva fenntartónak, akkor lehet még olyan, hogy elfogyott
> amit rendeltem? Vagy ez csak a teljes lezárás után derül majd ki az
> adatküldésnél? Ugyanis közben megy a fax, levél tőlem függetlenül...
> mondtam, hogy szóljanak vissza, ha postára adták és elfaxolták, de
> szerintem várhatom én azt...
>
> slaci
>
> Rácz Róbert wrote:
>
>> tegnap és ma reggel még 62 eszközből lehetett választani, most már
>> csak 56-ból :-(
>
Innen garatulálnék azoknak, akik két, működésképtelen faxszámot
biztosítottak ma annak a párezer intézménynek, aki volt oly
lelkiismeretes, hogy szünet ide, péntek oda, megpróbálta végigvinni a
rendelését. Az ügyfélszolg által megadott központi fax annyival volt
jobb, hogy ott tőlünk minden jel szerint elment a fax, viszont érdeklődő
hívásunkra közölték, hogy oda nem érkezett meg. Hát én bizony lezártam a
rendelést, minthogy ügyfélszolg bíztatott erre.
Én is előlről kezdhettem a mozaik kirakását, mert egyesek ;-) elvitték
az orrom elől az acer PC-t, notit, IBM szervert. Mikorra a lezárásig
jutottam (úgy 12 óra táján), már csak 54 tétel volt a listában.
Részvétem a hétfőn rendelőknek.
Meg azt az illetékest is csókoltatom, aki levelet ígért még a múlt héten
a hozzáféréssel kapcsolatos adatokról. Tőletek tudtam meg azt is, hogy a
kir.hu-n kell a mesterjelszó modulban jogot adni a dologhoz. Ezuton is
thx minden infoért.
Üdv.
KZ
További információk a(z) Techinfo levelezőlistáról