Kedves Partnerük!

Ajánljuk szíves figyelmükbe az Erdélyi Múzeum-Egyesület
újdonságait.

Bethlen Erdélye, Erdély Bethlene

A Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján rendezett
konferencia tanulmányai

Sipos Gábor (szerk.)

Bethlen Gábort 1613. október 23-án választotta fejedelemmé a
kolozsvári országgyűlés, ahogyan Kemény János tudósított róla:
„Ekkor választatott Bethlen Gábor, és ekkor szűnt meg az
háborúság, úgyhogy, noha az országon kívül viseltetett hadakozások
feliciter voltanak, de az haza földét ellenség lova lába nem
nyomta, sem hada nem ruináltatott…” Ennek az eseménynek ünnepeltük
négyszázadik évfordulóját, tisztelegve a nagy fejedelem emléke
előtt. Egy új történelmi kor mindig újszerűen, új elemeket és új
történeti forrásokat bevonva rajzolja meg egy uralkodó szellemi
portréját és a kort, amelyben élt. Az emlékezés theatruma a mai
kor emberéhez és a tudományterületek változó megközelítésmódjaihoz
mérten átalakult, szélesebb, színesebb, összetettebb lett. Mindez
jól nyomon követhető az e kötetben nyilvánosság elé tárt
tanulmányokban, amelyek a 2013. évi programsorozat legnagyobb
eseményén, a Kolozsvárott, október 23–24-én lezajlott
konferencián, valamint a Magyar Tudományos Akadémia emlékülésén,
november 25–26-án elhangzott előadások írott változatai.

A Bethlennel kapcsolatos történelmi emlékezet nézőpontjainak
változatosságát mi sem bizonyíthatja jobban, mint a kötetünkben
megjelenő 56 szerző különféle szemléletmódja, kérdésfelvetése,
tanulmányaik forrásainak gazdagsága.

Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014

fűzött, 170×230, 716 oldal + CD

Ár: 5900 Ft

ISBN 978-606-739-008-7

Zörgő Noémi : #erdélyi#magyar#fiatalok#szavazás

A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása

Zörgő Noémi könyve azt a kérdést teszi fel, milyen szavazók
lesznek a hashtagekkel kommunikáló generáció tagjai – Erdélyben.
Tudja azt, hogy milyen szavazók az Amerikai Egyesült Államokban.
Sejti, hogy milyenek Magyarországon. Megvizsgálta, hogy milyenek
Erdélyben. Vizsgálatának módszertana újszerű, eredményeit
társadalomtudósok, de kampányszervezők is hasznosíthatják.

Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014

fűzött, 156×156, 264 oldal

Ár: 2100 Ft

ISBN 978-606-739-011-7

Erich Türk: Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer
Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa-Năsăud – Három észak-erdélyi
megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Besterce-Naszód megye

Az orgonatájak kutatása a kulturális örökség megismerésének része,
ugyanakkor orgonisták és orgonaépítők számára is nagyon hasznos
információ, hogy hol találhatók egy bizonyos építő művei, vagy egy
bizonyos történelmi stílusra jellemző hangszerek. A kutatott régió
a mai Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékre terjedt ki,
mivel az egyes felekezetek területi-igazgatási beosztásai nem
fedik egymást. A szakirodalomban található adatok összegzésével,
levéltári kutatással és helyszíni szemlékkel sikerült a régió
egykori orgonaépítőinek munkásságáról alkotott eddigi képet
kiegészíteni. A hangsúly az eddig kevésbé kutatott helyi
mesterekre esik.

Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014

fűzött, 200×215, 288 oldal

Ár: 5800 Ft

ISBN 978-606-739-006-3

Benő Attila: Kontaktusjelenségek az erdélyi magyar
nyelvváltozatokban

Erdélyi Tudományos Füzetek

A nyelvi érintkezések nem légüres térben zajlanak, hanem
földrajzilag és időben meghatározó módon, kulturális és szociális
kontextusban érintkező konkrét nyelvi közösségek és
nyelvváltozatok szintjén. Ha a nyelvi kontaktusfolyamatok
miértjeire kívánunk válaszolni, akkor mindenképpen szem előtt kell
tartanunk az adott kétnyelvűség vagy többnyelvűség típusát, annak
folyamatát meghatározó gazdasági, szociális és kulturális
tényezőket. Jól szemlélteti ezt az összefüggést a konkrét
kontaktusfolyamatok és a társadalmi-gazdasági tényezők között az
erdélyi magyar nyelvváltozat különböző regisztereiben használt
román (és kisebb mértékben angol) eredetű közvetlen és közvetett
lexikai átvételek kérdése.

Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014

fűzött, 160×235, 156 oldal

Ár: 2400 Ft

ISBN 978-606-739-004-9

Gulyás László Szabolcs: Városfejlődés a középkori Máramarosban

Erdélyi Tudományos Füzetek

A „máramarosi koronavárosok”, azaz Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező
és Sziget elidegeníthetetlen királyi birtok voltuknak köszönhetően
egyedülálló helyet foglaltak el a középkori magyar
városhálózatban. Ettől függetlenül azonban szigorúan véve
mindegyikük egyszerű mezővárosnak számított csupán a korban, még
ha az országban található többszáznyi oppidumtól különböztek is
néhány fontos jellegzetességükben. A különbség legfőbb oka a
sóbányászatban és –kereskedelemben játszott kiemelkedő szerepük
volt, amely középkori és későbbi fejlődési lehetőségeiket több
szempontból is befolyásolta. Jelen munka arra keresi a választ,
hogy ez a sajátos helyzet milyen tényezők eredményeképpen alakult
ki, illetve milyen nyomot hagyott társadalmi fejlődésükön, és
hogyan befolyásolta gazdasági mozgásterüket.

Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014

fűzött, 160×235, 154 oldal

Ár: 2400 Ft

ISBN 978-606-739-003-2

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk
szíves megrendelését az alábbi elérhetőségéken.

Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959

E-mail: xantusz@hdsnet.hu

Értesüljön első kézből újdonságainkról, eseményeinkről,
csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Bihari Zoltán