Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmükbe a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
újdonságait.

Szőllősi Gyula: Emlékeim nyomában

Önéletírás

Emlékezet sorozat

Szöllősi Gyula egyik kedvenc tanárom volt a szabadkai
gimnáziumban, s ezzel az osztályban nem voltam egyedül. Bogaramnak
szólított bennünket, s a háta mögött, egymás között mi is így
neveztük. Biológia mellett emberséget is tanultunk tőle, s van-e
ennél fontosabb egy alakulóban levő fiatal ember életében?

Később gyakran találkozhattunk a nevével az újságokban: a hetvenes
évek elején egyike volt azoknak, akik minden tőlük telhetőt
megtettek pusztulásnak indult egykori tündértavunk, a Palics
megmentése érdekében. Fontos könyveket is írt a Palicsi- meg a
Ludasi-tóról, számtalan szak- és tudományos cikket jelentetett meg
lapjainkban és folyóiratainkban. Aztán jött a miloševići őrület,
jött a háború, s az 1926-ban Bajmokon született, Szabadkán és
Palicson otthonra lelő tudós tanár már őszülő fejjel vándorbotot
vett a kezébe, s családjával együtt előbb Egerbe, aztán Szegedre
költözött.

Hosszú évekig semmi hírt nem hallottam felőle, mígnem a
közelmúltban felkeresett a szerkesztőségben, s két vaskos
kéziratköteget tett le az asztalomra. Ha lesz időm, olvassak
beléjük, kíváncsi a véleményemre. Emlékeim nyomában... címmel az
életét írta meg bennük, nem akármilyen tanári, tudósi, emberi
pályája történetét.” Dudás Károly

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014

kötött, 145×225, 346 oldal

Ár: 2500 Ft

ISBN: 978-86-86469-75-5

http://xantusz.hu/emlekeim-nyomaban.html

Egy patrícius a titkok kapujában

Tanulmányok és dokumentumok Herczeg Ferenc születése 150.
évfordulójának tiszteletére

Szerkesztette: Mák Ferenc

Délvidéki Soroló sorozat

„…Ebből az ötletből született a Versecen 2013. szeptember 28-án és
29-én Egy patrícius a titkok kapujában címmel megtartott
nemzetközi konferencia, melyen irodalom- és művelődéstörténészek,
tudósok és történetírók, tanárok és könyvtárosok méltatták Herczeg
Ferenc írói és közéleti nagyságát. Hármas öröm emelte magasra az
ünnepet: Versec város politikai vezetésének vendégszeretete fényes
keretet biztosított nagy szülöttje hazatérésének, a Herczeg
Ferencet köszöntő tudósok végre felszabadultan szólhattak az
életmű valódi értékeiről, a dél-bánsági szórványmagyarság pedig
újfent megerősödött a szülőföldi kötődések nagy-nagy élményében.”
Mák Ferenc

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014

kötött, 145×220, 258 oldal

Ár: 2400 Ft

ISBN: 978-86-86469-74-8

http://xantusz.hu/egy-patricius-a-titkok-kapujaban.html

Dévavári Zoltán: Új partok felé

Kisebbségi útkeresés, szellemi és politikai irányzatok a
Délvidéken és a Magyar Párt megalakulása (1918–1923)

Monográfiám a délvidéki magyarság első világháborút követő éveit
dolgozza fel 1921-től, az állampolgári jogoknak a jugoszláviai
magyar kisebbségre történő kiterjesztéséről, azaz kisebbségi
stratégiájuk, kiútkeresésük első időszakától politikai aktivitásuk
első kísérletéig, az 1923-as választásokig. (a szerző)

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014

kötött, 170×240, 214 oldal

Ár: 2500 Ft

ISBN: 978-86-86469-82-3

http://xantusz.hu/uj-partok-fele.html

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk
szíves megrendelését az alábbi elérhetőségéken.

Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959

E-mail: xantusz@hdsnet.hu

Értesüljön első kézből újdonságainkról, eseményeinkről,
csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Bihari Zoltán