Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmükbe a Forum Könyvkiadó újdonságait.

Galambos László: A múlt, a jelen és a jövő szorításában

Budiszava/Tiszakálmánfalva története 1884–2014

Galambos Lászlónak a Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent
könyve hosszan tartó, fáradságos, igen kitartó kutatómunka
gyümölcse. Megjelenése különösen aktuális, hiszen a település
megalapításának 130. évfordulója alkalmából látott napvilágot.
De más – a könyv tematikáját is érintő – évfordulókat sem szabad
figyelmen kívül hagyni, jelesül az első világháború kitörésének
100. évfordulóját, valamint az 1944–45-ös megtorlások 70.
évfordulóját. A szerző előszóbeli vallomásából kiderül, hogy
több évtizeden át foglalkozott szülőfalujának,
Tiszakálmánfalvának a történetével. Levéltárakban, könyvtárakban
kutatott, számos szakirodalmat gyűjtött össze, sok-sok
beszélgetésen vett részt tiszakálmánfalviakkal,
Tiszakálmánfalváról elköltözött lakosokkal, családtagokkal,
rokonokkal. Két ív terjedelemben színes képblokk is található a
munkában, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert nem
szavakkal közvetíti a település történetét, hanem képekben is
feltárul előttünk az a hatalmas ív, amely a telepes község
helyének kijelölésétől a mai napokig tart. Számos érzékeny
kérdést elemez Galambos László szülőfalujával kapcsolatban, de
minden esetben mértékletesen és precízen fogalmaz. Ez az emberi
hozzáállás teszi a szerző kötetét oly értékessé. De a
mikrotörténetek arra is figyelmeztetnek, hogy az emberek minden
nehézség, minden történelmi viszály ellenére képesek talpra
állni, vagyis képesek arra, hogy szembenézzenek a problémákkal.

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2014

fűzött, 165×240, 330 oldal

Ár: 2500 Ft

ISBN 978-86-323-0886-2

http://xantusz.hu/a-mult-a-jelen-es-a-joev-szoritasaban.html

Harkai Vass Éva: Ami feltárul s ami nem

Naplóversek

Napvilágot látott Harkai Vass Évának a naplóverseit tartalmazó
kötete, az Ami feltárul s ami nem Penovác Endre
illusztrációival. A fedőlapot az említett festőművész
alkotásának felhasználásával Sirbik Attila és Sütő Anna
tervezte. „Egy napot mindig ki lehet bírni, írta Füst Milán, aki
a vershez és a naplóíráshoz is jobban értett, mint mi: A jót is
a rosszat is napokra beosztani, akár életmentő is lehet. A
krókuszok pedig újfent elalélnak valahol az irodalom és az élet
határmezsgyéjén, mikor felkattintjuk az olvasólámpánkat, naplóba
nem illő napokon is, persze. De aztán 2012 augusztusától 2013
áprilisáig: semmi. És akkor újra tanulni járni, verses naplót
írni: hátha összefut, hátha önmagával.” (Böndör Pál).

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2014

kötött, 160×210, 150 oldal

Ár: 2500 Ft

ISBN 978-86-323-0880-0

http://xantusz.hu/ami-feltarul-s-ami-nem.html

Vida Ognjenović: Hűtlenek

Regény

Fordította: Orovec Krisztina

Híd Könyvtár

E kiadvány Vida Ognjenović Preljubnici című kötetének magyar
fordítása Hűtlenek címmel. A regényt Orovec Krisztina
fordította, és a Híd Könyvtár legújabb kiadványaként látott
napvilágot. „A Hűtlenek egy asszony története, ahogyan ő maga
beszéli el válása után meg azután, hogy kiderül, azok, akik oly
közel voltak hozzá, és akikhez oly nagyon ragaszkodott, anyja és
apja, nem vér szerinti szülei, hiszen örökbe fogadott gyerek, és
majd negyvenévesen, közvetlenül válását megelőzően találkozik
csak, szinte akarata ellenére, szülőanyjával, akit már nem tud,
nem is akar elfogadni. Életveszélyes helyzetbe sodródik tehát,
identitászavarral kell megküzdenie, meg személyiségét nyomasztó
kérdésekkel. Magára marad, el is zárkózik környezetétől, korábbi
munkahelyi és baráti kapcsolatait megszakítja, az őt örökbe
fogadó szüleinek házába vonul vissza, ahol sebeit nyalogatja, de
a felajánlott orvosi segítséget elutasítja, és hozzálát
történetének elmondásához. A regény elején úgy tűnik, valóban
elbeszéli életének történetét, aztán a regény második felében
kiderül, le is írja a történetet, bár nem hisz, nem is akar
hinni a beszéd meg az írás, az elmondás gyógyító hatásában. Nem
hisz abban, hogy életének válságából a beszéd vagy az írás
igazán kimentheti.” (Bányai János)

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2014

fűzött, 140×200, 180 oldal

Ár: 2500 Ft

ISBN 978-86-323-0890-9

http://xantusz.hu/htlenek.html

Palásti Andrea: Újfalusi cirkusz

A verseket írta: Fazekas Kinga Emese

Palásti Andrea Újfalusi cirkusz című leporelló – vastag
kartonlapokból álló, harmonikaszerűen szétnyitható – képeskönyve
hiánypótló a magyar gyermekkönyvek kategóriájában a Vajdaságban.
A különböző képzőművészeti megnyilvánulási formákkal – fénykép,
rajz és kézzel írt szöveg – összeállított cirkuszjelenetek a
képzőművész alkotásmódjára jellemző kollázstechnikával
készültek. Színes, dinamikus képeinek és harmonikaszerű
formatervezésének köszönhetően nemcsak érdekes lapozgatnivaló a
gyermekek számára, hanem egyben játékként is kézbe vehetik. A
képzőművészeti alkotásokhoz a verseket Fazekas Kinga Emese írta.

Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2014

kötött, 200×200, 16 oldal

Ár: 2400 Ft

ISBN 978-86-323-0877-0

http://xantusz.hu/ujfalusi-cirkusz.html

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk
szíves megrendelését az alábbi elérhetőségéken.

Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959

E-mail: xantusz@hdsnet.hu

Értesüljön első kézből újdonságainkról, eseményeinkről,
csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Budapest, 2014. május 22.

Bihari Zoltán