Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmébe a Xantusz Könyv határon túli
újdonságait.

A szórvány emlékei

Szerkesztette: Kollár Tibor

Fényképezte: Mudrák Attila

A kötetben olyan erdélyi települések kiemelkedő jelentőségű
középkori épületeit, főleg templomait mutatjuk be, ahol a
szórványosodás folyamata előrehaladott, vagy már csak az épület
utal az eredeti (magyar vagy szász) építtető közösségre. A
műemlékek megőrzésében, az értékmentésben nagy az anyaország
felelőssége, a Teleki László Alapítvány évek óta eredménnyel
szervezi ezt a munkát.

A reprezentatív album bemutatja a román kori kapuzatok erdélyi
szász emlékcsoportját, Boroskrakkó templomát, sírköveit és
freskótöredékeit, a tamáshidai templomromot, az őraljaboldogfalvi
faliképet, Temesvár régészeti kutatásait, Szászfenes templomát, a
szamosújvárnémeti refomátus templom faliképeit, három szászföldi
freskót, Máramarossziget elpusztult faliképeit.

Teleki László Alapítvány, 2013

fűzött, 350 oldal

Ár: 10000 Ft

ISBN: 978-963-7081-24-8

http://xantusz.hu/a-szorvany-emlekei.html

Mozaikok a komáromi zsidóság történetéből

Szerkesztette: dr. Paszternak András és Paszternak Tamás

A komáromi zsidóság a széles régióban az egyik legrégebben
letelepedett közösség. A több évszázados múlt, a 221 éves
hitközség teljes történetének nagy része a mai napig
feldolgozatlan.

E könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa mindazt, amit eddig a
közösség történetéből sikerült összegyűjtenünk, dokumentumok
másolatát, eredeti forrásokat, zsinagógáinkat, temetőinket és a
hitközségi élet alapvető intézményeit.

A bemutatás mellett kiemelt szerep jut az emberi sorsoknak, a
Holokauszt túlélők és a vészkorszak után született komáromi zsidó
emberek mesélték el életüket, felidézve a városhoz kötődő
emlékeiket.

Komáromi Zsidó Hitközség, Komárom, 2013

fűzött, 250 oldal

Ár: 4800 Ft

ISBN: 978-80-970424-2-4

http://xantusz.hu/mozaikok-a-komaromi-zsidosag-toertenetebl.html

e-szerelem – Fiatal műfordítók antológiája

Híd könyvtár

Faragó Kornélia (szerk.)

E-szerelem címmel jelent meg a Fiatal műfordítók antológiája az
újvidéki Forum Könyvkiadónál. A Híd Könyvtár sorozatába illeszkedő
kötet fordítói: Bognár Dorottya, Drozdik-Popović Teodóra, Gyuráki
Sarolta, Kovács Hanna, Kovács Hédi, Kovács Izabella, Lenkes
László, Maćković Anna, Orovec Krisztina, Ördög Mónika, Vékás Éva,
Virág Árpád, Vlahovity Annamária

Forum Kiadó, Újvidék, 2012

fűzött, 400 oldal

Ár: 3400 Ft

ISBN: 978-86-323-0848-0

http://xantusz.hu/e-szerelem-fiatal-mforditok-antologiaja.html

A holló évszázada

Történetek a Hunyadiak korából

Bíró Szabolcs (szerk.)

Holló emelkedik keletről az égre, kun kenézek véréből fenséges
magyar madár, mind magasabbra száll, mind nagyobbra nő, csőrével
félholdat és lófarkat szaggat, sűrűn tollazott, fekete szárnyával
kitakarja a napot is – majd a mélybe hull némán, és csak emléke
marad a dicső koroknak…

A nagy sikerű Sár, vér, levendula folytatása, A holló évszázada
beteljesületlen szerelmekről, nagy csatákról, keserű sorsról,
ínycsiklandozó lakomákról, királyi vadászatról, kémekről és
lázadókról, egy hősi magyar dinasztia felemelkedéséről és
elmúlásáról mesél. Tizenkét író tizenkét színes, izgalmas
története a XV. századból, a Hunyadiak korából, Bán Mór
előszavával!

Historium Kiadó, Dunaszerdahely, 213

fűzött, 208 oldal

Ára: 2400 Ft

ISBN: 978-80-89649-02-0

http://xantusz.hu/a-hollo-evszazada.html

Fóris István: Életem jelentékenyebb napjai

Barcasági könyvek 5.

Fóris István feljegyzései a barcasági közelmúltba csábítanak – a
történelem szempontjából a huszadik század első fele szinte a
tegnap volt –, abba a hátországba, mélyebb rétegbe, amelyről csak
a közvetlen átélők tudnak hiteles részleteket elmondani, a volt
valóságát megjeleníteni. A naplónak van stílusa, erényei lekötnek.
Nyelve érzékletes, erőteljes. Több egy puszta néprajzi adatsornál,
faluképnél, szociográfiai felvételnél. Idillnek, nosztalgiás
falukép gyanánt végképp használhatatlan. Forrásértékű munka. A
töredékek sejteni engedik, mi veszett oda, mit semmisített meg a
feljegyzések gazdája utólag, mit emésztett meg a könyörtelen idő
és az utókor közönye. Fóris István 1886–1950. (Sebestyén Mihály)

Barca Kiadó, Dunavarsány, 2013

fűzött, 372 oldal

Ár: 2500 Ft

ISBN: 978-963-88230-4-5

http://xantusz.hu/eletem-legjelentekenyebb-napjai.html

Reiff, Szőke, Trebits és a többiek

Az osztály naplója (1940–1943)

Szerkesztette: Veres Emese-Gyöngyvér

1940-ben, a III. osztályos gimnazisták kezdtek írni magukról. A
fejlődésük, érésük, csínytevésük, egyéni stílusuk lenyomata. És
mégis, a napló jóval több, mint egy osztály néhány éves története.

A napló iskolatörténet. Benne tanárokkal, akiket még néhányan
közülünk ismerhettek. Egy kor nevelési módszereinek tükre a háború
és a politikai helyzet minden nehézségével együtt.

A napló mentalitástörténet. Nemcsak a múltba mutat, hanem abba a
jövőbe, amely azonban már a mi múltunk, a fiatalabb nemzedéké. A
napló sok mindent megmagyaráz. Legalábbis arra az örökségre
világít rá, amelyet Pista bácsi oly nagy szeretettel igyekezett
nekünk átadni.

A napló néprajzi forrásmunka. A csángó expedíció során az egykori
diákok még olyasmit láttak és írtak le, amely a következő
évtizedekben rohamosan tűnt el.

A napló tehát gyerekiromány, mégis kordokumentum. Egy könyv, amely
mindenkinek mást mond, minden korosztályban mást idéz. (Veres
Emese-Gyöngyvér)

Barca Kiadó, Dunavarsány, 2013

fűzött, 128 oldal

Ár: 2000 Ft

ISBN: 978-963-88230-3-8

http://xantusz.hu/reiff-szke-trebits-es-a-toebbiek.html

Kozma László: Fenyő a sziklán

Erdélyi katolikus lelkipásztorok vallomásai

Kisebbségkutatási Könyvek

Erdélyi papok vallanak ebben a könyvben életük eseményeiről,
melyek fordulatosan, sokszor humorosan tükrözik a történelem
nagyobb összefüggéseit. Tamás József csíkszeredai püspök az
erdélyi magyar egyházak helyzetét, történetét is bemutatja.
Léstyán Ferenc plébános személyes élményei alapján tekinti át az
1950-es évek megpróbáltatásait. Darvas-Kozma József csíkszeredai
plébános, templomépítő a gyakorlati helytállás lehetőségeit
mutatja be. Daczó Árpád ferences szerzetes a Csíksomlyói Szűzanya
kultuszával kapcsolatosan tár fel újabb részleteket, érdekes
történeteket. Bodoni Árpád a vidéki plébános nem könnyű sorsát
mutatja be. Kállay Emil Sárközy Sándorral együtt a piaristák
erdélyi visszatéréséről számol be. Az interjúkból a csíksomlyói
kegyhely története is kirajzolódik.

Lucidus Kiadó, Budapest, 2013

fűzött, 262 oldal

Ár: 3000 Ft

ISBN: 978-963-9465-81-7

http://xantusz.hu/feny-a-sziklan.html

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk
szíves megrendelését az alábbi elérhetőségéken.

Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959

E-mail: xantusz@hdsnet.hu

Bihari Zoltán