[Muszkon] Február 18.

Pastyik Endre Pastyik.Endre at btk.mta.hu
2020. Feb. 10., H, 09:30:33 CET


M E G H Í V Ó az MKSZ 2020-as évnyitó újabb rendezvényére

Kedves Tagtársaink!

A Műszaki Könyvtáros szekció idén is az évadunkat az OSZK-ban a Magyar Kultúra Napja rendezvényeihez kapcsolódva kívánja elindítani. Ennek keretében az erre az alakalomra megnyílt  „ Fut velem egy rossz szekér „című ADY 100 emlékkiállítást kívánjuk megtekinteni   2020. február 18-án délután 15 órai kezdettel a nevezetes  tárlat kurátorainak szakmai vezetésével.

A kiállítás megtekintésére, már 14.45-től gyülekezhetünk az OSZK főbejáratán belül, és a kabátjainkat is elhelyezve a ruhatárban innen együtt mehetünk fel a VI. emeletre.  Ott az Ars Librorum és a Manuscriptorium lévő kiállítóterekbe. Itt Dr. Boka László, az OSZK tudományos igazgatója, és Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténészek érdekes szakmai újdonságokat is feltáró tájékoztatójára  kerül sor. Képzeletben bejárhatjuk majd velük együtt Ady életének különböző tereit, ezek között is a nagy izgalmakkal telített Párizsban töltött éveket. A korabeli Párizsról egy kisfilmet is megnézhetünk a mintegy egy bő órás tárlatlátogatásunk keretében.
Továbbá most elsőként bemutatásra kerül az MKSZ ide látogató tagjainak az erre a kiállításra  megjelent A” Valaki útra vált  …” című Ady díszalbum és tanulmánykötet is, amelyet a két tanulmányt író szerző  az érdeklődők kérésére dedikálni is  fog.
Ezt követően cca. 16.30-tól a kiállításon látottak megvitatására, továbbá az MKSZ 2020 évi programjának ÚJABB megvitatására, és a tárgyévi tagdíjaink második befizetési lehetőségére kerül sor az V. emeleten lévő 516-os számú Tanácsteremeben, kötetlen beszélgetés keretében, ahol a szervezetünk által biztosított teát, kávét és süteményeket is elfogyaszthatunk.
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy itt várja az éves MKE tagdíjukat eddig még befizetni nem tudó tagtársainkat Fazekas Jutka és Antal Elli, akiknél már ott lesz, így azonnal át is vehetjük tőlük a 2020 évre ingyenes múzeumlátogatást is biztosító bélyegeket is! Így azok, akik részt vesznek ezen a szép ÚJABB programunkon ( február 06-án volt az első) és  rendezik a tagdíjukat nem kell,  tovább, hogy várjanak a matricára.

Minden kedves Tagtársunkat szeretettel vár az MKSZ vezetősége nevében:

Nagy Zoltán elnök, Pastyik Endre titkár és Fazekas Jutka gazdasági felelős






--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20200210/74b2088e/attachment.html>


További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról