[Muszkon] újdonságok könyvtárosoknak
Zoltán Bihari
xantuszkonyv at gmail.com
2015. Ápr. 2., Cs, 10:14:32 CEST
Kedves Partnerük!
Ajánljuk szíves figyelmükbe a dunaszerdahelyi Nap Kiadó újdonságait.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a köteteteket most kedvezményes áron rendelheti
meg.
* Kovács László – Görföl Jenő: A magyar szentek ábrázolása*
* Szlovákia középkori templomaiban* A középkori szentek tiszteletének,
kultuszának szerves része volt, hogy templomok, egyházi intézmények
(kolostorok), oltárok patrónusának választották. Ezzel együtt járt a
szentek ábrázolása faliképeken, festett oltárképeken, oltárszobrokon, de
önálló plasztikai ábrázolásuk is általános volt.
A szentek kultuszának gyakorlata lehetővé tette minden újonnan megtért nép,
így a magyarok számára is, hogy saját képviselőikkel gazdagítsák a szentek
karát. Az első szentté avatásokra 1083-ban került sor Magyarországon,
amikor is Istvánt, az első magyar királyt és fiát, Imrét avatták szentté,
majd az ő szentté avatásukat elősegítő Lászlót 1192-ben, s végül II. András
lányát, Erzsébetet 1235-ben. Az ő kultuszuk mindjárt szentté avatásuk után
elkezdődött, s ennek a kultusznak is szerves része volt, hogy tiszteletükre
templomokat, oltárokat szenteltek,s ábrázolásuk is ezzel együtt járt.
A könyvben csak a középkori ábrázolásokat mutatjuk be, itt azonban a
teljességre törekedtünk, a mai Szlovákia területén föltalálható minden
ilyen emléket számba vettünk.
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
kötött, 165×235, 232 oldal
Ár: 4900 Ft helyett 4500 Ft
ISBN 978-80-89734-07-8
* Az aranykert közepén. Dunaszerdahelyi járás* új kiadás
Az olvasó a könyvben a hajdani Aranykert, a Csallóköz szívében fekvő, a
tájegység mai területének nagyobbik részét kitöltő Dunaszerdahelyi járás
(és települései) utóbbi ezeregyszáz évét áttekintő – számos térképekkel és
képekkel kiegészített – rövid történeti feldolgozásban tallózhat.
Bár a Dunaszerdahelyi járásról készített kiadványunk nem az első, s
reményeink szerint nem is az utolsó ilyen jellegű kísérlet; ez a könyv
szeretne mégis a régió olyan új névjegye, tömör tényszerű bemutat(koz)ása
lenni, amely korlátozott terjedelmében a lehető legtöbb információt kínálja
olvasóinak.
A Csallóközt és településeit, illetve az itt élők sorsát és küzdelmeit
kívánja egységes képben összefoglalva ismertetni, ittlétünk ezeregyszáz
esztendejének történetéről számol be dióhéjban.
Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2012
kötött, 170×235, 460 oldal
Ár: 5900 Ft helyett 4900 Ft
ISBN: 978-80-8104-059-7
* Kaiser Gyula: Nehéz hőskölteményt nem írni*
* Az Országos Keresztényszocialista Párt kezdetei* E kötet szerzője egy
olyan személy, aki személyes tapasztalatai, élményei alapján írta le az
Országos Keresztényszocialista Párt belső válságát 1924–25-ben. Ez a
folyamat végül is oda vezetett, hogy a képviselőházi választások évében
1925-ben a párton belüli ellenzék megbuktatta a keresztényszocialista párt
első elnökét, Lelley Jenőt és az addig legsikeresebb magyar politikai párt,
mely az őslakos koncepciót helyezte a pajzsára, kettészakadt. Kaiser Gyula,
a kézirat szerzője a párt egyik központi mozgatója volt és a párton belüli
válság idején az addigi pártelnök Lelley Jenő szárnyát képviselte egészen a
végső bukásig.
Kaiser eredeti kéziratának értéket az is emeli, hogy elkobzott forrásról
van szó, melyet az állambiztonsági szervek 1945 nyarán foglaltak le a
szerzőnél folytatott házkutatás során. A kézirat több évtizeden keresztül
hevert a belügyminisztérium irattárában Prágában. Csak a véletlennek
köszönhető, hogy a kéziratra 2008-ban az Állambiztonsági Szolgálatok
Levéltárában Prágában rátaláltam. (Bukovszky László)
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 150×210, 208 oldal
Ár: 2400 Ft helyett 1900 Ft
ISBN 978-80-89734-03-0
* Josef Tiso*
* Arcképek kettős tükörben G. Kovács László és Ivan Kamenec tanulmánya* A
pozsonyi bíróság által kihirdetett, de valójában a csehszlovák kormány és
Edvard Beneš csehszlovák államfő által kiszabott és jóváhagyott
halálbüntetése Tisót a nemzeti vakhit mártírjává avatta. De a modern
szlovák történelemből ezzel együtt nem lehet sem kihagyni, sem Hitler
bábjaként értékelve periferikus szereplőként kezelni. A szlovák nemzeti
állami önállósághoz vezető 20. századi fejlődésében a második világháború
éveiben Tiso által létrehozott és vezetett első szlovák állam – mint rossz
csillagzat alatt végrehajtott kísérlet – történetileg valójában többet
ártott, mint használt a szlovák függetlenség eszméjének. Ezzel a
kötetünkben is bizonyított ténnyel szembesülve is letisztulhat és
általánossá válhat Jozef Tiso politikai szerepének reális értékelése.
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 120×170, 188 oldal
Ár: 1900 Ft helyett 1500 Ft
ISBN 978-80-8104-039-9
* Ardamica Zorán: Örökországi és más történetek*
* Abszurdiádák* Ardamica Zorán legújabb kötetének prózai írásai
abszuridádák. Nem véletlenül, hiszen a nyelvi értelemben elburjánzó,
stilárisan és műfajilag is eklektikus szövegeit leginkább az abszurd köti
egymáshoz. Mindegy, hogy a történeteket egy leölt sertés vagy egy gitár
mondja el, esetleg valaki közülünk, a reménytelenül kisstílű és kínosan
ismerős léthelyzeteken egyszerre nevetünk és szívjuk a fogunkat.
Ardamica Zorán (1970, Losonc) kötetei: Moslékhordó (1998, Plectrum),
egyétek (2004, AB-Art), Heteroszexxxtualitás (2005, Nap Kiadó),
Diszharmónia harcmezején (2007, AB-Art), Szellemi rezervátumok (2008, Nap
Kiadó), Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban (2008, AB-Art),
Műfordítás-elméleti ismeretek (2011, Bél Mátyás Tudományegyetem), Egyirányú
zsákutca (2011, Nap Kiadó), Fejezetek a műfordítás elméletéből (2012 Nap
Kiadó), Bőre kétezer (2013, Nap Kiadó).
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 125×185, 200 oldal
Ár: 1900 Ft helyett 1500 Ft
ISBN 978-80-89734-00-9
* H. Nagy Péter: Piknik az aknamezőn*
* Médiaszövegek 1993–2013* A Piknik az aknamezőn olyan szövegeket
tartalmaz, melyeket elhasznált a médiagépezet. Tehát ez a kötet sem kíván
több lenni, mint a másik, a Szisztematikus káosz. Egy helyes kis
kötetecske, melynek az égvilágon semmi jelentősége sincs. Hacsak annyi nem,
hogy kevés helyet foglal el a polcon, elfér egy ridikülben, és alátétként
is praktikus. Mindenki bánjon vele tetszés szerint, valószínűleg – magától
– nem fog felrobbanni… (a szerző)
H. Nagy Péter (1967, Budapest) irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő
(Opus, Opus-könyvek, Parazita könyvek, Partitúra, Prae),
tudománynépszerűsítő. A komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának
oktatója (Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék), az MA Populáris Kultúra
Kutatócsoport alapító tagja. Érsekújváron él.
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 120×160, 200 oldal
Ár: 2000 Ft helyett 1600 Ft
ISBN 978-80-89734-02-3
* Szászi Zoltán: Elbújt*
Szász Zoltán (1964, Tornalja) eddig megjelent kötetei: Tenger (Kalligram,
1996), Sziget (Madách, 2002), Forgácsok (Plectrum, 2004), Távolban Föld
(Plectru, 2005), Alátét (Plectrum, 2006), A krónikás könyve (Nap, 2008),
Kamasz (Lilium Aurum, 2009), A felejteni tudás gyönyörűsége és szomorúsága
(Plectum, 2009), Kilátó (Kalligram, 2012), Zimankó és a város szíve
(Madách-Posonium, 2012), Mi volt (Nap Kiadó, 2013), Belenéz (Kalligram,
2014).
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 125×185, 208 oldal
Ár: 1600 Ft helyett 1200 Ft
ISBN 978-80-89734-05-4
* N. Tóth Anikó: Vízjelek*
* Kaleidoszkóp könyvek* Az itt következő szövegek az elmúlt kilenc évem
vízjelei. A huszadik-huszonegyedik századi irodalmi témaválasztást
szenvedélyes érdeklődésem, személyes érintettségem mellett különböző
felkérések határozták meg. A vállalkozás öröme és a megfelelés szelíd
kényszere hajtott tehát írás közben. A sokféleség kezdetben kissé
megnehezítette e kötet összeállítását, a keletkezés időrendjét mint
kézenfekvő rendezőelvet viszont unalmasnak találtam, A szövegek aztán – nem
kis meglepetésemre – egyszer csak elindultak egymás felé, hogy sajátos
párokat alkossanak. Szövegek párban – ez akár alcíme is lehetne a könyvnek.
(a szerző)
N. Tóth Anikó (1967, Zseliz) író, irodalomtörténész, egyetemi oktató.
Önálló kötetei: Tamarindusz (mesék, Lilium Aurum, 1994); Alacindruska
(mesék, AB-Art, 1999); Kísérlet megszólalásra és elnémulásra (irodalmi
tanulmányok, esszék, Kalligram, 1999); Dülle és Kandika (színpadi játékok,
Kalligram, 2003); Fényszilánkok (regény, Kalligram, 2005, 2012);
Szövegvándor (Közelítések Mészöly Miklós prózájához, Kalligram, 2006); A
varietas öröme (beszélgetések írókkal, Kalligram, 2011); Az eszemet tudom
(mesék, Cerkabella, 2012). Ipolyságom és Szetén él.
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 125×185, 200 oldal
Ár: 1800 Ft helyett 1500 Ft
ISBN 978-80-89734-01-6
* Trópusok, facebook, költészet* Csehy Zoltán, Polgár Anikó (szerk.)
A kötet a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke által
2013. december 2–3-án, Zalabai Zsigmond emlékére megrendezett Tűnődés a
trópusokon című konferencia szerkesztett és válogatott anyagát tartalmazza.
A kötet szerzői: Kulcsár-Szabó Zoltán, L. Varga Péter, Németh Zoltán,
Polgár Anikó, Száz Pál, Gorove Eszter, Bedecs László, Csehy Zoltán, Orcsik
Roland, Benyovszky Krisztián, Kuklis Katalin, Fazekas Andrea, Kollár Árpás,
N. Tóth Anikó, Petres Csizmadia Gabriella, Brutovszky Gabriella, Dusík
Anikó, Szabó Klaudia, Zuzana Drábeková, Czucz Enikő.
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 145×210, 208 oldal
Ár: 2400 Ft helyett 1900 Ft
ISBN 978-80-89734-04-7
* Bodnár Gyula: Gyertyaláng az alagútban*
* Tárcák, cikkek, jegyzetek (2008–2013)* A negyvenvalahány esztendővel
ezelőtt a XX. század szellemi-irodalmi-művészeti avantgárd bűvöletében
indult Bodnárt akár régimódi embernek is nevezhetnénk, akiknek gondolkodása
középpontjában a közösség – a szűkebb-tágabb emberi közössége áll, s akár
ars poéticának is felfoghatjuk a következő vallomását: „…gyötör a kétely,
meg tudom-e találni azt a szót, az egyetlent anyanyelvem végtelenül gazdag
szótárában, szinonímaerdejében, mellyel a legpontosabban fejezhetem ki
magam – magam? – a valóságot, egyetlen szóban az embert.” És valóban, ebben
ragadható meg munkásságának lényege: a pontosságban, a pontosság igényében,
a mindenkori adekvát kifejezés meglelésének a vágyában, ami – nézzünk szét,
különösen mai napság, magunk körül – nem is annyira írói magatartás, hanem
írói igény, s főleg a költői munka lényege. Amihez további írói-újságírói
erények is társulnak nála, mint a sokrétűség és a sokszínűség, a
hagyományos mondhatni klasszikus értékek hiánytalan ismerete és
jelentőségük átérzése, illetve a széles körű tájékozottság, alapos
anyagismeret és a mindenkori új iránti fogékonyság, s ekkor még emberi
tulajdonságairól, a mértéktartásáról, a saját ízlésen való felülemelkedni
tudásáról, s arról, amilyen összhangot tudott teremteni agában egyéni és
közösségi között – még nem is szóltunk. (Tóth László)
Nap Kiadó – Média Nova M, Dunaszerdahely, 2014
fűzött, 145×210, 200 oldal
Ár: 2000 Ft helyett 1600 Ft
ISBN 978-80-89734-06-1
Rendeléseiket, érdeklődésüket levelünkben szereplő ajánlatunkra a
xantusz at hdsnet.hu címen várjuk.
Értesüljön első kézből újdonságainkról, eseményeinkről, csatlakozzon
hozzánk a Facebookon!
Várjuk szíves érdeklődését, megrendelését!
Bihari Zoltán
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20150402/da0ea7a3/attachment-0001.html>
További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról