[Muszkon] Fwd: újdonságok könyvtárosoknak

Zoltán Bihari xantuszkonyv at gmail.com
2013. Nov. 12., K, 12:53:25 CET


Kedves Partnerünk!

Ajánljuk szíves figyelmébe a Xantusz Könyv határon túli tújdonságait.


László Noémi: Föld
- Jól gondolom, hogy a Föld című verseskötet megjelenésével László Noémi is
földet ért?
- Igen, én is erre gondoltam, amikor a címet több munkacím közül végül
kiválasztottam, hogy ez a fő üzenete: leszálltam vagy földet értem. Úgy
érzem, hogy megismételtem, összegeztem, és lehet, hogy le is zártam a
rímes, ritmusos, kötött versformában való gondolkodást. Persze, biztosat
soha nem tudhat az ember, de most, hogy egészben látom ezt az anyagot,
mintha egy követ tettem volna le vállamról. Vagyok annyira naiv vagy
merész, hogy azt mondjam, ezután szeretnék formailag egyéb dolgokkal
kísérletezni, egy kicsit kiszállni önmagamból. Ezt azért nem tehettem eddig
meg - habár vágytam rá -, mert úgy éreztem, nem véletlen az, hogy úgy írok,
ahogyan írok, és ezzel valamit meg kell valósítanom. Ez a kötet annak az
eredménye, amivel én eddig próbálkoztam. (Részlet egy interjúból)
A teljes interjú:
http://www.3szek.ro/load/cikk/63416/laszlo_noemi:_magamat_irom_ujra_es_ujra%E2%80%A6_
Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2013
kötött, 84 oldal
Ár: 1470 Ft
ISBN: 978-973-0-15079-7
http://xantusz.hu/foeld.html


György Attila: Bestiarium Siculorum
Könczey Elemér rajzaival
A bestiárium a középkorban volt divatban, tulajdonképpen mesés állatkönyv,
amelyben valóságos és képzeletbeli állatok fantasztikus tulajdonságairól
van szó. A huszadik században sokan kísérleteztek a bestiáriummal,
legizgalmasabban Jorge Luis Borges A képzelt lények könyvében, amely bizarr
dokumentuma az emberi művelődéstörténetben és az ettől elválaszt-hatatlan
legendákban, mitológiákban feltűnő képzelt állatoknak, szörnyetegeknek.
A kötetben bemutatott a 24 különleges állatfajta (szeszmacska, rézfaszú
bagoly, székely mintaférj stb.) mögött komoly társadalomkritika húzódik meg.
Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2013
kötött, 84 oldal
Ár: 1470 Ft
ISBN: 978-973-0-15080-3
http://xantusz.hu/bestiarium-siculorum.html



Király Zoltán: Szívtűzoltóautó
- A kötetcím szerelmes verseket sejtet, de te inkább anti-szerelmes
verseket szoktál írni. Hogy van ez ezúttal?
- Valóban szerelmes versek tárára utal a kötetcím, ellenben a címadásban
nincsen semmi huncutság, egyszerűen Gáll Attila szerkesztő barátommal arra
a következtetésre jutottunk, ez a legmegfelelőbb cím ehhez a kötethez. Ami
az anti-szerelmes verseket illeti, inkább nem szokványos szerelmes
verseknek nevezném őket, ebben a kötetben is találunk egy ilyent, ebben a
költő szívműtétet hajt végre saját mellkasán. (Részlet egy interjúból)
A teljes interjú:
http://www.eirodalom.ro/interju/item/1275-beszelgetes-kiraly-zoltannal.html#.Um57evl02So
Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2013
kötött, 48 oldal
Ár: 1470 Ft
ISBN: 978-973-0-15081-0
http://xantusz.hu/szivtzoltoauto.html



Ág Tibor: Zendülj torok
Naptári népi szokások színpadra alkalmazva
Az itt közreadott hagyományanyag, a naptári éven végighaladva sorra veszi
az időhöz fűződő énekszóval, tánccal, versmondással, párbeszédekkel járó
szokásokat. Annak ellenére, hogy igyekeztünk sokrétű hagyományunkat együtt
bemutatni, az itt közreadott hagyomány így is erősen népzenei központú. A
naptári szokásaink hiteles átvétele és továbbadása sokoldalú előadókat
kíván. A jeles napok színpadi bemutatásával az ifjúság olyan képességekre
tesz szert, ami egyformán megköveteli a szép, érthető beszédet, szép
mozgást a színpadon, a táncokban, az énekes szokások dallamainak tiszta
éneklését.
Itt találkoznia kell a beszélt anyanyelvnek a zenei anyanyelvvel. Ami talán
a legfontosabb: hagyományaink színpadi előadásával a fiatalságunk olyan
maradandó élményhez jut, ami egész életét végéig kísérheti.
Kodály Zoltán Társaság, Dunaszerdahely, 2013
kötött, 120 oldal
Ár: 3200 Ft
ISBN: 978-80-9711233-6-9
http://xantusz.hu/zendulj-torok.html


Fellinger Károly: Morzsabál
Gyenes Gábor illusztrációival
Fellinger Károly az ötvenedik születésnapját hatodik gyermekverskötetével
ünnepli. Úgy is mondhatnánk, stílusosan teszi: azzal az elgondolt
gyerekhaddal tart ünnepet, akik az évek során - az Égig érő vadkörtefáktól
a Mákom van című könyvéig - együtt játszódtak, örvendeztek és ördöngőztek,
együtt álmodoztak, csodálóztak és mókáztak, egyszóval együtt érlelődtek a
költővel.
A kötet címe Morzsabál. E különös szó a mátyusföldiek elmés leleménye - a
földre hullott kenyérmorzsát ellepő hangyaboly önfeledt nyüzsgését,
dáridóját nevezi így a népnyelv. Ez a nyüzsgés és dáridó jellemzi a
Morzsabál verseit is, ugratóiban, bújócskáiban, találósaiban, füllentőiben,
kópéságaiban - ahogy illik - minden megtörténhet és meg is történik . A
falánk tűznek szálka akad a torkán, a pók legyek szószója lesz, a lajhár
sportot űz a lustaságból, a csiga kifut az időből, birkasajtot árul a
Nagymedve, a kamasz szél miatt mákvihar keveredik, a béka kákán is csomót
keres, a pók gyereke a világhálón lóg, a hulló hárslevelek névkártyákká
lesznek. a kutya pedig ördögszekéren lovagolva osztogatja az észt -
egyszóval áll a "morzsabál".
Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerdahely, 2013
kötött, 108 oldal
Ár: 3800 Ft
ISBN: 978-80-8062-474-3
http://xantusz.hu/morzsabal.html


Kiss Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba
A jegyzet a gyermekirodalom elméleti szempontjainak homályosan
körvonalazott kérdéseit igyekezett fölvázolni. Arra vállalkozott, hogy
kijelölje a gyermekirodalom terepén való további vizsgálódások néhány
útjelzőjét. (...) A Bevezetés a gyermekirodalomba a gyermekirodalom
elméleti megközelítésének sarokköveire világít rá: a felnőtti-gyermeki
kapcsolódásának lehetőségeire és kritikus pontjaira a gyermekirodalom
összefüggéseiben; a gyermekirodalom mai helyzetére az irodalom fő
vonalainak kontextusában; illetve a gyermekirodalomra mint önálló létezőre.
A gyermek felfedezésére vonatkozó rövid történeti áttekintés célja, hogy az
érdeklődő (vizsgálódó) könnyebben megkereshesse a kapcsolódási pontokat a
gyermekről alkotott elképzelés változásai és a gyermekirodalom fejlődésének
kritériumai között. (Részlet a könyv utószavából)
Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2008
fűzött, 94 oldal
Ár: 1900 Ft
ISBN: 978-973-114-078-6
http://xantusz.hu/bevezetes-a-gyermekirodalomba.html

Amennyiben bármelyik kiadványuk felkeltette érdeklődését, várjuk szíves
megrendelését az alábbi elérhetőségéken.
Telefon: +36/1/351-4733, +36/ 30/495-7959
E-mail: xantusz at hdsnet.hu

Értesüljön első kézből újdonságainkról, eseményeinkről, csatlakozzon
hozzánk a Facebookon!


Bihari Zoltán
Xantusz Könyv
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20131112/7279e4b0/attachment.html>


További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról