[Muszkon] Könyvbemutató az Országos Széchényi Könyvtárban

PR pr at oszk.hu
2013. Jún. 25., K, 12:20:54 CEST


Tisztelt Hölgyem/Uram! Kedves Barátaink!

Szeretettel invitáljuk az Országos Széchényi Könyvtárba, június 26-án, 
szerdán, a délután 5 órakor kezdődő *Tábori bűnös Budapestje* című könyv 
bemutatójára.

**

*TÁBORI Kornél *a 20. század első két évtizedének legendás újságírója, 
bűnügyi riportere volt, aki működése kezdetétől fogva -- s elsősorban 
szociális érzékenységétől vezettetve -- intenzíven reagált a társadalmi 
nyomorúság jelenségeire. Az 1920-as évektől figyelme az ország és főleg 
Budapest idegenforgalmának előmozdítása felé fordult, az idegenforgalmi 
szövetség szorgos munkásaként dolgozott a város imázsának építésén. 
Igazi szaktekintély volt, pályáját tragikus és szégyenletes internálása 
(1944 kora nyarán Auschwitzba hurcolták) törte végzetesen ketté. A 
halála óta eltelt hetven esztendőben ez az első alkalom, hogy méltó 
kötetben emlékezzünk rá, s az OSZK kézirattárában őrzött hagyatékból 
válogatást közöljünk.

A kötet ( a Budapest könyvek sorozat tagjaként) a Budapesti Városvédő 
Egyesület és az OSZK közös kiadásában jelent meg. Támogatta az NKA és 
Herminamező Polgári köre - 1990.

A kötet bevezető tanulmányát Buza Péter jegyzi, aki a képanyagot is 
válogatta és a kötetet szerkesztette. Tábori munkásságának ismertetését 
bő válogatás egészíti ki Filep Tamás Gusztáv munkája révén, 
elsődlegesen hírlapi írásaiból, mindezeken túl Tábori munkáinak 
bibliográfiája is megtalálható a kötetben. A kötetet lektorálta Boka 
László.

A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.

Részletes meghívót a mellékletben talál.

Várjuk szeretettel a Nemzet Könyvtárában!

//

/Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya és Tudományos Igazgatóság/







--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130625/086fa993/attachment-0001.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Tabori Meghivo.JPG
Type: image/jpeg
Size: 136339 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130625/086fa993/attachment-0001.jpe>


További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról