[Muszkon] ISMÉT Könyvtárlat az Országos Széchényi Könyvtárban

PR pr at oszk.hu
2013. Ápr. 23., K, 15:10:37 CEST


  KönyvTÁRlat II/8.:


  "Ó nyájas olvasó: mindenféle dolog" -- Karinthy Frigyes-est

Szeretettel várjuk Önt 2013. április 25-én csütörtökön 16.30 órától a 
/KönyvTÁRlat -- Múzsák és szentek/ című sorozatunk következő programjára.

Irodalom-és kultúrtörténeti kalandozásunk során márciusban a nagy sikerű 
Léda-délutánnal megérkeztünk a 20. századba. A félév végéig hátralévő 
hónapokban ennek a korszaknak a kiváló alakjaival ismerkedhetnek meg 
vendégeink. Áprilisban Karinthy Frigyesre emlékezünk, aki idén 75 éve 
halt meg.

Karinthy zsenialitását, illetve a korszakot, amelyben élt és alkotott, 
Szalay Károly és Ungvári Tamás irodalomtörténészek idézik meg, akik 
arról fognak elmélkedni, mi az, ami Karinthy munkásságában unikális 
magyar irodalmi jelenség. Közreműködik Fenyő Iván színművész és a 
Chameleon Jazz Band.

/Az utóbbi két évtizedben róla megjelent irodalomtörténeti munkák egy 
része kisebbíteni igyekezett Karinthy jelentőségét, egyéniségéből, 
személyiségéből fakadó rendkívüliségét. Sorra vesszük azokat a 
tételeket, amelyek Karinthyt nemcsak a maga korában tették úttörővé és 
korszerűvé, hanem a mai korban is garantálják korszerűségét. Talán még 
azzal is eljátszunk, hogy mit és miről írna Karinthy ma, ha élne, 
például a természettudományokkal kapcsolatban. (Szalay Károly)/

Program:

16:30--17:30 A Chameleon Jazz Band szving és jazz koncertje
17:40--19:30 Szalay Károly és Ungvári Tamás irodalomtörténészek 
beszélgetése. Közben Fenyő Iván Karinthy verseiből összeállított műsora 
hangzik el.

Kamarakiállítás csak ezen a délutánon: kéziratok, dedikált dokumentumok, 
eredeti levelek, könyvérdekességek.

/A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a teljes program 
*ingyenes*. Az egyes programrészek külön-külön is látogathatók. 
Munkánkat segíti, ha részvételi szándékát jelzi 2013. április 24-én 12 
óráig e-mailben 
<mailto:pr at oszk.hu?subject=K%C3%B6nyvT%C3%81Rlat%20L%C3%A9da>, vagy 
hétfőtől csütörtökig 9-től 16 óráig, pénteken 9-től 13 óráig a 06 1 
224-3745-ös telefonszámon. Telt ház esetén a programokon való részvételt 
az igények beérkezésének sorrendjében tudjuk biztosítani./

A program támogatója: NKA

/Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya és a Tudományos Igazgatóság /

//











--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130423/440cc6c1/attachment-0001.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: KonyvTARlat8 plakat.jpg
Type: image/jpeg
Size: 175405 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130423/440cc6c1/attachment-0001.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: KönyvTÁRlat II.8. Tájékoztató.doc
Type: text/rtf
Size: 38912 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/muszkon/attachments/20130423/440cc6c1/attachment-0001.bin>


További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról