[Muszkon] Szakmai kirándulás

Nagy Zoltán znagy at oszk.hu
2007. Sze. 11., K, 11:27:06 CEST


Az *MKE-MŰSZAKI KÖNYVTÁROS SZEKCIÓJA* megszervezi, hogy tagjai és más 
érdeklődő tagtársainak egynapos szakmai út keretében megtekinthessék a 
páratlan értékű

-*AZ IGAZI DAVINCI című kiállítást szakvezetéssel Debrecenben a 
MODEM-ben*, amely Közép-Európa legmodernebb művészeti galériájának 
számit, a különleges tárlat firenzei bemutatkozása után csak Tokióban 
volt eddig látható s most Debrecenben, majd innen közvetlenül New Yorkba 
viszik.

-Maga a MODEM kiállító tér az újként átadott Kölcsey Művelődési Központ 
épület-együttesében található, ahol még megtekinthetjük: *MÉRTÉK című a 
világhírű magyar fotográfusok_ Brassai, Robert Capa, Andre Kertész, 
Moholy-Nagy és Martin Munkácsi - legkiemelkedőbb fénykép alkotásait.*

-Kis sétával odaérkezünk a *REFORMÁTUS KOLLÉGIUM NAGYKÖNYVTÁR*-ához, 
amelynek megtekintését szintén tervbe vettünk, mert jelenleg az állandó 
kiállítás keretében a XV- XVI. századi Holland könyvművészet remekeivel 
is találkozhatunk

Természetesen e programunk mellett további szakmai látogatási 
lehetőségek is rendelkezésünkre állnak, amelyeket fakultatív programként 
megtekinthetünk. Így:

- a Déry Múzeumban a három világhírű Munkácsy Mihály képet,

- a felújított Hajdú –Bihar Megyei Könyvtárat

*A szakmai utat 2007. szeptember 20-án csütörtökre tervezzük* (egyéni 
szabadság terhére).

Indulás: reggel 07. 05-kor a Nyugati pályaudvarról, érkezés kora este 
19. 52-re, a Nyugati pályaudvarra.

*A vasúti jegyhez a közalkalmazotti kedvezményt mindenki maga veszi meg.*

Az intercity gyorsvonatok minden órában indulnak és jönnek is vissza 
Debrecenből.

Javasoljuk, hogy a reggel 07. 05 –kor a Nyugati pályaudvarról induló 
vonattal volna jó utazni. Amely 09 óra 53-ra érkezik meg Debrecenbe. 
*Innen aki velünk akar jönni, együtt mehetünk és elkalauzoljuk a program 
kezdetét jelentő találkozóhelyig.* A központi vasút-állomástól 
villamossal a Kossuth téri megállóig érdemes utazni. Ez úgy 8-10 percre 
van, az igen szépen felújított tértől, azaz a Nagytemplomtól, innen 5 
perces sétát kell megtenni a Kölcsey Központ épületéig, azaz a MODEMHEZ, 
amely előtt áll a Leonardo Davinci tervezte hatalmas lovat ábrázoló 
szobor, itt lesz a központi találkozónk 10.40-kor legkésőbb 10.45-kor, 
hogy együtt tudjunk bemenni a 20. századi nagy magyar fotóművészek 
kiállítására.

Majd ezt követően át mennénk a Református Kollégiumba, megtekintve az 
épület történelmi részeit és a könyvtárban a kiállítást

Ezek után a közelben több önkiszolgáló és kisebb étteremet is tudunk 
javasolni az ebéd elfogyasztására.Ezt követően kerülhet sor Az igazi Da 
Vinci kiállítás megnézésére szakmai vezetéssel, mert ezen a napon 13 
órakor nyit ki a tárlat. A vezetés költségeit a Műszaki Szekció vállalja 
magára.A csoportos jegy kedvezménnyel (nyugdíjas és diák) 1000 ft. 
költséget jelent minden érdeklődő útitársunk részére. Ezért szükséges az 
előzetes jelentkezés, mert a találkozási ponton kívánjuk összeszedni a 
fejenkénti 1000 forintos belépti díj árát, amelyet a szervező kollégák 
előre kifizetnek. A kiállítás megnézésére kb. 2 teljes órát szánunk, 
beleértve a digitális bemutatók megtekintést és a tetőteraszról való 
körpanorámát is.

Visszautazásra a 17. 08-kor induló -kor induló intercity vonaton 
kerülhetne sor, amely 19.52 –re érkezik meg a Nyugati Pályaudvarra.

Jelentkezni lehet 2007.09. 17-ig 12 óráig a következő személyeknél:

Fenyves Mártánál Schirilla Tamásnénál Pastyik Endrénél

Telefonon: 364-1059 Telefonon: 2243-765 emailen: hirlapf4 at oszk.hu

Minden érdeklődő jelentkezését várja az MKSZ Elnöksége nevében: Nagy 
Zoltán elnök




További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról