Búcsúzóul
Fazekas Andrea
a.fazekas at richter.hu
2005. Május. 24., K, 14:31:19 CEST
Búcsúzóul
Ottovay László, az Országos Széchenyi Könyvtár Tájékoztató és Dokumentumszolgáltató Főosztály főosztályvezetője, 2005. május 1-jén, 63 évesen, a súlyos betegséggel vívott küzdelme után, tragikus gyorsasággal itt hagyott bennünket.
A hirtelen jött megrázó hír még mindig hihetetlen. Értetlenül állunk előtte, érzelmeink és emlékeink kavarodva tolulnak fel, amikor kedves, mosolygó alakját fölidézzük. Laci egyszerre volt a szolgálatkész, az udvarias kolléga, a közvetlen, figyelmes jó barát és a komoly szakember, aki 1965 óta teljesítette magas szinten könyvtáros hivatását.
A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tájékoztatási Intézetében kezdte pályáját. 1968 és 1977 között az OTH Szabadalmi Tára és Szakkönyvtára vezetője, majd - egy OMFB-s megbízással - az OMKDK-ban a Fejlesztési Önálló Csoport munkatársa, ezután a Szabványosítási Önálló Csoport vezetője. Ebből a szakmai kutatóműhelyből kerül 1980-ban Győrbe, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Könyvtárának a vezetői székébe, ahol 1987-ig teljesít szolgálatot. 1987-ben, a könyvtár várba való költözése után, lesz az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetője, a nemzeti könyvtár elkötelezett munkatársa és a nemzeti könyvtárügy képviselője.
Tanárként is megmérette magát, az egri Eszterházy Károly Főiskolán adta át ismereteit a szakmai tájékoztatásról, itt könyvtáros növendékek sora ismerhette meg őt, s vele a hivatás tiszteletét és szeretetét.
A Magyar Könyvtárosok Egyesületének negyven éve, 1965 óta volt tagja. A Műszaki Könyvtáros Szekció mellett, a Bibliográfiai és Társadalomtudományi Szekció munkáját is lelkesen támogatta. Minden megbízatásában a szakma egészéért dolgozott, vezetőségek tagjaként, szekció elnökként és főtitkárként is, egyforma hivatástudattal és emberséggel tevékenykedett. Nevéhez fűződik az alapszabály kidolgozása és gondozása.
Laci elment. Mi, akik személyesen is ismertük őt, még sokáig emlegetjük majd a szakmai rendezvények, a vándorgyűlések, a kirándulások részvevőjeként, s eszünkbe jut majd a baráti találkozók kitartó táncosa és az a szokatlan fényképezési technikája, amellyel megörökített minket. Mi is lekaptuk őt, belső kameránk megőrizte ezeket a vele töltött pillanatokat, s ezek a képek segítenek majd bennünket a közös emlékezésben!
Budapest, 2005. május 24.
Balogh Margit, MKSZ elnök
Ottovay László egyházi és polgári búcsúztatása 2005. június 3-án, 12 óra 45-kor lesz a Farkasréti temető központi ravatalozójában. Uganazon a napon, este 6 órakor kezdődő istentisztelet keretében emlékezhetünk rá a Mátyás templomban.
További információk a(z) Muszkon levelezőlistáról