[MetPress] Környezet védelem Elektromos Smart a repülőtéren
Internetujsag -Hirek a vilagbol, hirek a vilagba- /MET (c) 1990 Magyar Elektronikus Tozsde Internet Hirugynokseg
metpress at listserv.niif.hu
2015. Júl. 3., P, 14:38:59 CEST
Halk zümmögéssel rója a budapesti repülőtér belső úthálózatát a napokban
szolgálatba állt Smart ED, vagyis Electric Drive, ami az autó kizárólag
elektromos meghajtására utal. A fürge kétszemélyes kisautó a repülőtér azon
törekvésének a védjegye, aminek révén a Budapest Airport folyamatosan és
fokozatosan csökkenti a repülőtér szén-dioxid kibocsátását. A jelenlegi
tervek szerint 2020-ig mintegy 100 darab elektromos meghajtású jármű állhat
üzembe a repülőtér területén – ide értve a személygépkocsik mellett a
speciális kiszolgáló járműveket, illetve a repülőtéri feladatokat ellátó
nehézgépeket.
A Budapest Airport környezetvédelemmel foglalkozó szakembereinek számításai
alapján a repülőtér ideális környezet elektromos járműpark üzemeltetésére:
viszonylag rövid távolságokat kell megtenni, ahol a belső égésű motorral
szerelt járművek eleve kevésbé gazdaságosan működtethetők. Bár az elektromos
autó működése során nem bocsát ki szén-dioxidot, figyelembe véve, hogy a
hazai erőművek által termelt elektromos áram hajtja, így hozzávetőleg 7,2 kg
CO2 termelés jut minden megtett 100 kilométerre – ez még mindig jóval alatta
marad egy modern dízelmotor kibocsátásának, ami kb. 18,7 kg CO2 / 100 km.
Forrás: BUD
--
Metpress (c) 1990 XXV. évf. --www.metpress.hu--
metpress at listserv.niif.hu -- info at metpress.hu--
Kiadó képciselője: Dr. Orczán Zsolt
Főszerkesztő: Orczán Csaba Sándor
Szerver támogatonk: www.banknet.hu
--
További információk a(z) MetPress levelezőlistáról