Feher

[Lang Attila D.]

  Nézi a plafont, a csontujjakat. Nem, nem vágyik semmire.
  Csuklóján hangosan ketyeg az óra. Ha sokáig behunyt szemmel hallgatja
az ember, kábít, elálmosít. És Ágnes is elbágyad, már nem hallja az
óraketyegést. Halk, fájdalmas dallam cseng a fülébe, nagyon ismerős,
nagyon szomorú dallam. És egy emlék. A Károlyi-kert kedves fái között
kényelmes széksorok, az emelvényen zenekar, Tibor előtt partitúra, és
amint magyaráz, mutat, a kezük egymáshoz ér. A zenekar ezt a dallamot
játssza. A Sors szimfónia második tételét.
  Ó, annyi szépség van még a világon!
  A végtelen Térben és végtelen Időben sehol és soha nem kezdheti újra
az életét. A gyógyíthatatlan is élni akar. A vak és nyomorék is élni
akar. Az életet szeretni kell és küzdeni érte. Most délután hat óra
van. Egy óra múlva újra kimegy a mosdóba, talán akkorra már lesz víz.
  Mozdulatlanul figyelte az óramutató járását. A lüktető másodpercek és
lomha negyedórák végre leteltek. Hét óra volt. „Hetes, szerencsés.” És
lassan elindult a mosdóba. Minden lépésnél nagyot ugrott a szíve.
Gyengeséget érzett, meg kellett kapaszkodnia. Torka, nyelve égett.
Remegett a keze, amikor megcsavarta a vízcsapot.
  Nem volt víz.

*

  Elkészültem Fehér Klára A tenger című regényével.

La'ng Attila D., iro <lad at rentahost.net> <http://lad.rentahost.net>
Az aranyhal oldodik a kiralyvizben.