Farkas Peter irasa a konyvek jovojerol

[Moldovan Istvan]

Kedves MEK baratok,

A minap az alabbi levelet kaptam Farkas Peter irotol, aki tobbek kozott 
az Internetto kolni kiadasanak szerkesztoje:

*******************************************
Date: Wed, 24 Feb 1999 13:48:16 +0100                                         
From: Wirtschafts-Telegramm-Ungarn <wtu at dom.de>                               
Organization: Wirtschafts-Telegramm-Ungarn                                    
To: priv-Moldovan <moldovan at pernix.lib.bke.hu>      

Kedves Istvan,

a minap kezembe kerult a mellekelt szoveg, amit 1997-ben, a Brody-dij
atadasakor mondtam el a Merlin szinhazban (hogy ne kelljen a Halobol
olvasnom). Egy kb. 35 soros, szerintem nem erdektelen szoveg. Sem akkor,
sem kesobb nem adtam oda egy folyoiratnak sem, es ebben az esetben nem
is vagyom a papir szagara. Ha kell a konyvtarnak es valahova be tudjatok
suvasztani, Nalatok jo helyen lenne. Legalabbis szerintem. Ha nem kell,
akkor meg "csak" jo olvasast.

Udvozlettel:

Farkas Péter
--
Wirtschafts-Telegramm-Ungarn
mailto:wtu at dom.de
http://www.consultants.de/wtu
http://wtu.internetto.hu
*******************************************

A rovid, egy oldalas irast nem teszem fel a MEK-be, de ugy gondoltam,
tenyleg erdekes, meggondolando, sot, aka'r vitaindito gondolatokat
tartalmaz. Igy ezert kuldom a listara, amelynek archivumaban azert
megiscsak megorzodik az utokornak. 

A biztonsag kedveert a levelemben ekezet nelkul, csatolva ekezettel
kuldom az irast, sima ASCII-ban. A MEK hagyomanyanak megfeleloen ``
jelek koze tettem a dolt betus reszeket.

Ajanlom az erdeklodoknek tovabba Farkas Peter igazi hipertextes konyvet,
amely az alabbi URL-en talalhato:

http://www.asa.de/Verlag_IL/Golem/Raume/farkas/index.htm

Mi mindenesetre folytatjuk ennek a szamitogepnek nevezett joszagnak
a hasznalatat, es igyekszunk jora, helyes dolgokra hasznalni.

Udv

Istvan

---------------------------------------------------------------------------

Holgyeim es Uraim! 

Kulonos korszakban kapom ezt a megtisztelo dijat, egy
tomegsokszorositassal keszult nyomdai termekert, amelyet nevezzunk az
egyeszeruseg kedveert konyvnek, tartalmat pedig irodalomnak, kisse avitt,
de hozzam rendkivul kozel allo kifejezessel elve: szep-irodalomnak. Egy
olyan idoszakban, amikor az egyetemes kultura legalabb olyan gyokeres
atalakulas elott all, mint a XV. szazad vegen, Gutenberg szinre lepese
utan.

Otszaz eve a tomegtermek konyv megjelenesenek lehettunk tanui, ma a
tomegtermek konyv eltunesenek. Meddig tart ez a folyamat, meg nem tudjuk
pontosan. Tiz evig? Otven evig? Lenyegesen tovabb, bizonyara nem, es a
nyomtatott konyv legfoljebb a ritka luxuskiadvanyok es muveszkonyvek sorat
fogja szereny mertekben gyarapitani. Mi pedig, az olvasok, az irott
szovegek tomegfogyasztoi, honunk alatt kisebb-nagyobb, tukrosen
meg-megcsillano olvasolappal keresunk magunknak egy arnyas kerti padot
vagy kenyelmes feszket az agyunkban. Es azt a konyvet, folyoiratot,
hangos- vagy kepujsagot idezzuk csodatukrunkre, amelyiket megvasaroltuk,
vagy amelyikre elofizettunk. Szep uj vilag? Nem. Egy `masik` vilag. Mikozben
a vilag `maga` ugyanaz. Massagat egyebkent is az ujfajta szerszamok, formak
adjak, es hogy melyik szebb, izles dolga. Nekem nem szebb az atom a
vasnal, es nem csunyabbak az ujkori tomegsirok az okoriaknal. De terjunk
vissza a konyvhoz.

Arab kifejezessel elve az `ahl al-kitab` ertelmeben vagyok konyves ember,
azzal a lenyeges kulonbseggel, hogy nekem nem `egy` konyv szent, hanem 
`maga` a konyv, amelyet akar egy konyvnek is tekinthetunk, hiszen az ember, 
az iras feltalalasa ota, egyetlen konyvet ir, azt a bizonyos vegtelen
konyvet, borgesi vagy fuentesi ertelemben.

Igen, konyves ember vagyok, kapcsolatom a konyvvel eppen annyira szellemi,
mikent testi, vagy ha ugy tetszik, erzeki. Igazan sajnalkozni a nyomtatott
konyv eltunesenek gondolat-viziojan megsem tudok. Mert ugy erzem, nem
tortenik mas, mint hogy megjelenik egy `masik` eszkoz, egy `masik` szerszam,
egy `uj` jatekszer a gyerekszobaban, es ettol a pillanattol kezdve a regi,
torvenyszeruen, veszit erdekessegebol, vonzerejebol. A szellemiseg
lenyeget - vagy legalabbis azt, amit annak kepzelunk -, sem az uj, sem a
regi szerszamok nem erintik. Igy volt ez hatezer eve, es igy lesz ez
hatezer ev multan is. Az evnyitok es evzarok kedvenc kerdese: `Ment-e / 
A konyvek altal a vilag elebb,` eppen annyira naiv, mikent a `megy-e a
szamitogep altal a vilag elebb.` Termeszetesen nem. Ezzel az igennyel
azonban folosleges megszolalni. Platonnak eppen ugy, mint a sarki
fuszeresnek. Ha viszont folnezek, latom, hogy elottem egy uj szerszam, 
es hogy ez - magat a puszta tenyt tekintve - jo-e nekem vagy nem, mar 
nem erdekel, mikent az sem, hogy jo-e nekem a gozgep, az atom vagy 
a gentechnika, hiszen mindegyik `itt` van, visszavonhatatlanul. Ettol 
a pillanattol kezdve inkabb arra kellene torekednunk, hogy megtanuljunk
`helyesen`, peldaul az emberiesseg szempontjai szerint banni az uj
szerszammal.

Nincsenek ketsegeim afelol, hogy az ember a szamitogepes irast - akarcsak
a nyomtatott irast -, a leheto legalantasabb es legbunosebb celokra `is` 
fol fogja, illetve ki fogja hasznalni. Ez tortent a kobaltaval, es ez lesz 
a sorsa a jovo evezredek mindahany ugynevezett vivmanyanak. En ettol
fuggetlenul kivancsian veszem kezembe az uj szerszamot, mert engem is hajt
a nyugati tudosember harmas bune: az oktalan vizsgalodas, a beteges
kivancsisag es az ostoba nagyratores. Es nem benit meg a tudat, hogy ezzel
az eszkozzel sem hatolhatok be bizonyos teruletekre, hiszen nem az eszkoz,
hanem maga a szellem elegtelen ehhez. Az viszont kulonos borzongassal 
tolt el, hogy sejtem, eppen ez az uj eszkoz fogja konyortelenul kiszoritani 
a piacrol, es ezaltal mindannyiunk kozvetlen latokorebol a nyomtatott
konyvet. A nyomtatott konyvet, vagyis targyi foglalatat annak a
miszteriumnak, amely egesz eletemet szakadatlanul meghatarozta es
meghatarozza, amely minden kulso befolyasnal erosebben es melyebben jarja
at belso koreimet, mintegy masodik nedvkeringesi rendszert arkolva
testemben. Eppen ezert eddigi eletem nem maganjellegu tortenetenek
legjelentosebb esemenye az, hogy a nyomtatott konyv eltunesenek elso
korszakaban elek es irok. Egy kicsit a konyves emberek utolso
nemzedekeihez tartozonak erzem magam, noha nyilvanvalo, `maga` a konyv nem
tunik el. A jovo szazad konyve azonban mar nem `az` a konyv lesz, amire
legalabb ketezer even at gondoltunk e fogalom hallatan. Igy ma minden
egyes nyomtatott konyv megjelenese kulonleges es bizonyos mertekig
hatborzongato fenybe kerul. Ebbol a szemszogbol neveztem a `Halo`
megjelenesenek es dijazasanak idejet kulonosnek.

Koszonom figyelmuket.

Farkas Peter (1997)
--------- következő rész ---------
Hölgyeim és Uraim! 

Különös korszakban kapom ezt a megtisztelő díjat, egy
tömegsokszorosítással készült nyomdai termékért, amelyet nevezzünk az
egyeszerűség kedvéért könyvnek, tartalmát pedig irodalomnak, kissé avitt,
de hozzám rendkívül közel álló kifejezéssel élve: szép-irodalomnak. Egy
olyan időszakban, amikor az egyetemes kultúra legalább olyan gyökeres
átalakulás előtt áll, mint a XV. század végén, Gutenberg színre lépése
után.

Ötszáz éve a tömegtermék könyv megjelenésének lehettünk tanúi, ma a
tömegtermék könyv eltűnésének. Meddig tart ez a folyamat, még nem tudjuk
pontosan. Tíz évig? Ötven évig? Lényegesen tovább, bizonyára nem, és a
nyomtatott könyv legföljebb a ritka luxuskiadványok és művészkönyvek sorát
fogja szerény mértékben gyarapítani. Mi pedig, az olvasók, az írott
szövegek tömegfogyasztói, hónunk alatt kisebb-nagyobb, tükrösen
meg-megcsillanó olvasólappal keresünk magunknak egy árnyas kerti padot
vagy kényelmes fészket az ágyunkban. És azt a könyvet, folyóiratot,
hangos- vagy képújságot idézzük csodatükrünkre, amelyiket megvásároltuk,
vagy amelyikre előfizettünk. Szép új világ? Nem. Egy `másik` világ. Miközben
a világ `maga` ugyanaz. Másságát egyébként is az újfajta szerszámok, formák
adják, és hogy melyik szebb, ízlés dolga. Nekem nem szebb az atom a
vasnál, és nem csúnyábbak az újkori tömegsírok az ókoriaknál. De térjünk
vissza a könyvhöz.

Arab kifejezéssel élve az `ahl al-kitab` értelmében vagyok könyves ember,
azzal a lényeges különbséggel, hogy nekem nem `egy` könyv szent, hanem 
`maga` a könyv, amelyet akár egy könyvnek is tekinthetünk, hiszen az ember, 
az írás feltalálása óta, egyetlen könyvet ír, azt a bizonyos végtelen
könyvet, borgesi vagy fuentesi értelemben.

Igen, könyves ember vagyok, kapcsolatom a könyvvel éppen annyira szellemi,
miként testi, vagy ha úgy tetszik, érzéki. Igazán sajnálkozni a nyomtatott
könyv eltűnésének gondolat-vízióján mégsem tudok. Mert úgy érzem, nem
történik más, mint hogy megjelenik egy `másik` eszköz, egy `másik` szerszám,
egy `új` játékszer a gyerekszobában, és ettől a pillanattól kezdve a régi,
törvényszerűen, veszít érdekességéből, vonzerejéből. A szellemiség
lényegét - vagy legalábbis azt, amit annak képzelünk -, sem az új, sem a
régi szerszámok nem érintik. Így volt ez hatezer éve, és így lesz ez
hatezer év múltán is. Az évnyitók és évzárok kedvenc kérdése: `Ment-e / 
A könyvek által a világ elébb,` éppen annyira naív, miként a `megy-e a
számítógép által a világ elébb.` Természetesen nem. Ezzel az igénnyel
azonban fölösleges megszólalni. Platónnak éppen úgy, mint a sarki
fűszeresnek. Ha viszont fölnézek, látom, hogy előttem egy új szerszám, 
és hogy ez - magát a puszta tényt tekintve - jó-e nekem vagy nem, már 
nem érdekel, miként az sem, hogy jó-e nekem a gőzgép, az atom vagy 
a géntechnika, hiszen mindegyik `itt` van, visszavonhatatlanul. Ettől 
a pillanattól kezdve inkább arra kellene törekednünk, hogy megtanuljunk
`helyesen`, például az emberiesség szempontjai szerint bánni az új
szerszámmal.

Nincsenek kétségeim afelől, hogy az ember a számítógépes írást - akárcsak
a nyomtatott írást -, a lehető legalantasabb és legbűnösebb célokra `is` 
föl fogja, illetve ki fogja használni. Ez történt a kőbaltával, és ez lesz 
a sorsa a jövő évezredek mindahány úgynevezett vívmányának. Én ettől
függetlenül kíváncsian veszem kezembe az új szerszámot, mert engem is hajt
a nyugati tudósember hármas bűne: az oktalan vizsgálódás, a beteges
kíváncsiság és az ostoba nagyratörés. És nem bénít meg a tudat, hogy ezzel
az eszközzel sem hatolhatok be bizonyos területekre, hiszen nem az eszköz,
hanem maga a szellem elégtelen ehhez. Az viszont különös borzongással 
tölt el, hogy sejtem, éppen ez az új eszköz fogja könyörtelenül kiszorítani 
a piacról, és ezáltal mindannyiunk közvetlen látóköréből a nyomtatott
könyvet. A nyomtatott könyvet, vagyis tárgyi foglalatát annak a
misztériumnak, amely egész életemet szakadatlanul meghatározta és
meghatározza, amely minden külső befolyásnál erősebben és mélyebben járja
át belső köreimet, mintegy második nedvkeringési rendszert árkolva
testemben. Éppen ezért eddigi életem nem magánjellegű történetének
legjelentősebb eseménye az, hogy a nyomtatott könyv eltűnésének első
korszakában élek és írok. Egy kicsit a könyves emberek utolsó
nemzedékeihez tartozónak érzem magam, noha nyilvánvaló, `maga` a könyv nem
tűnik el. A jövő század könyve azonban már nem `az` a könyv lesz, amire
legalább kétezer éven át gondoltunk e fogalom hallatán. Így ma minden
egyes nyomtatott könyv megjelenése különleges és bizonyos mértékig
hátborzongató fénybe kerül. Ebből a szemszögből neveztem a `Háló`
megjelenésének és díjazásának idejét különösnek.

Köszönöm figyelmüket.

Farkas Péter (1997)