[Mamutt] Fwd: meghívók (Trianon, Szabó Pál)

[Mezes Nandor]

Tisztelettel küldöm a mellékelt meghívókat és új kiadványunk rövid
ismertetését
a MAMUTT tagsága számára.
Székelyné Kõrösi Ilona
/(Katona József Múzeum)/

*//*

*/MEGHÍVÓ/ *

**

* *

* *

*SZABÓ PÁL: ÉLETUTAM*

A Katona József Múzeum kiadásában most megjelent visszaemlékezés az
1910-es évektõl 2001-ig átfogó képet ad Kecskemétrõl és a korabeli
Magyarországról, ezen belül Szabó Pál családjáról és személyes
életútjáról, amelynek során nagy történelmi események és folyamatok
szemtanúja, résztvevõje és elszenvedõje volt.

2008. december 5-én a Cifrapalota dísztermében *Kecskemétiek a*
*Don-kanyarban címmel nyílt kiállítás,* amellyel a Bács-Kiskun Megyei
Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Katona József Múzeuma emlékezett a
második magyar hadsereg megpróbáltatásaira, az elesett kecskeméti és
Duna-Tisza közi honvédekre. A kiállítás kapcsolódott az 1943. január
12-i doni áttörés évfordulóján immár több éve megrendezésre kerülõ helyi
ünnepségekhez is. A bemutatott anyagot – a Katona József Múzeum
Történeti Gyûjteményében õrzött zászlókon kívül – teljes egészében
egyetlen hagyatékból válogattuk, amint azt az alcím is jelezte:
*Dokumentumok Szabó Pál hagyatékából*. Ez a válogatás 1942/43
eseményeinek térben és idõben teljes keresztmetszetét, s a kecskeméti
honvédek távoli tájakon átélt megpróbáltatásainak igaz és hû tükrét
adta. A kiállításon látható fényképek és levelek elsõ ízben kerültek
nyilvánosság elé és sok érdeklõdõt vonzottak, köztük néhány túlélõt,
nagyobb számban pedig leszármazottakat, egykori bajtársak és
fogolytársak családjait, akik közül többen a kiállításnak köszönhetõen
találtak egymásra 2009-ben.

A kiállítás elõkészítését hosszabb ideig tartó *gyûjteménygyarapítási
munka* elõzte meg. A válogatás alapját képezõ új szerzemény 2007-ben és
2008-ban került a Katona József Múzeum Történeti gyûjteményébe. Szabó
Pál (1909 – 2006) Kecskemét köztiszteletben álló polgára, tisztviselõ,
amatõr fotós, közismert lokálpatrióta, és számos kulturális jellegû
civil szervezõdés tevékeny részese volt a 20. század folyamán. 97 éves
korában, 2006 decemberében hunyt el, 100. születésnapjára 2009. február
7-én emlékeztünk. Mint széleskörû tájékozottsággal és jó memóriával
rendelkezõ, hagyománytisztelõ kecskeméti polgárt, a Katona József Múzeum
adatközlõi között is számon tartottuk. Korábban régi kecskeméti
családokat, jeles eseményeket, iparosokat megörökítõ fényképeket
ajándékozott a múzeumnak. Szellemi frissességét haláláig megõrizte.

Bátyja, Szabó Imre udvari fényképész felvételeibõl a Katona József
Múzeumban több mint *4000 db üveglemezt* õrzünk. *2007-ben* az NKA
Múzeumi Kollégiuma támogatásával *több mint 700 db fénykép* került az
örökösöktõl a Katona József Múzeum gyûjteményébe. *2008-ban* ez az anyag
jelentõsen bõvült, miután a hagyatékban maradt dokumentumok tételes
áttekintése után a család *további fényképeket, albumokat, jegyzeteket*,
és fõként a II. világháború éveihez kapcsolódó *leveleket, tábori postai
levelezõlapokat, térképeket, hivatalos iratokat* ajándékozott a
múzeumnak. Ennek az anyagnak értékes részét képezik a levelek és a
tábori postai nyílt levelezõlapok, valamint a most megjelent kézirat.
(/Székelyné Kõrösi Ilona történész, fõmuzeológus, Katona József Múzeum)/

*Szabó Pál: Életutam (Részletek)*

Hat éves koromban, a Kuructéri elemi iskolába íratott be Édesanyám. Az
osztályban sok cigánygyerek volt, akik úgy csúfoltak, hogy „úri gyerek
facipõben”. Ugyanis nyersbõrbõl készült fatalpú cipõm volt. Akkor még
hat gyereket kellett a háborús idõkben Édesanyámnak öltöztetni. Az elsõ
tanítóm Bodócs Etelka volt. Nagyon kedves tanító néni volt. A
kilencvenes években hunyt el 90 éves korában. Második és harmadik
osztályban Tormássi Sándor tanító úr tanított. Negyedikben Szunyogi
Mihály igazgató úr, aki nagyon szigorú volt, és ha valaki rászolgált,
bizony nádpálcával elfenekelte.

Még egyet el kell mondanom a gimnazista koromból. Másodikos voltam,
amikor drága jó Édesanyám azzal engedett el, hogy fiam, ha megbuksz
elébem ne kerülj. Édesanyánk nagyon szigorúan nevelt bennünket. És mit
ad Isten? Földrajzból megbuktam. Nem mertem hazamenni. Elbujdostam.
Kimentem a Mûkertbe, onnant egy gyalogúton tekeregtem össze-vissza, míg
egy országútra értem. Balra fordultam azon hiszemben, hogy az út
hazafelé vezet. Jött mellettem egy széleskocsi, – amint megtudtam Barna
Tibor rendõrkapitány úr kocsija volt. Leszólt róla egy nõi hang: „Hát a
Szabóék Paliskája hova megy?” „Megyek haza”. Paliskám rossz irányba
mégy. Ez az út a Tiszához vezet. Visszafelé menj, az vezet Kecskemétre.
Hazafelé indultam és itthon kimentem a Kissétatérre. Ott leültem egy
padra. Kezdtem fázni. Éhes is voltam.

/ /

…Megemlítem, hogy Barna Tibor rendõrkapitány úr nejének is varrt az
Édesanyám. Én vittem haza a kész ruhákat, innent ismertek a kapitány úr
szolgálói, szakácsnõi. Engem sokan ismertek, mert a kész ruhákat
rendszerint én vittem haza a nagyságos, vagy méltóságos asszonyoknak,
akiktõl természetesen „borravalót” kaptam. Barna Tibor kapitány úr orosz
hadifoglyokkal disznóólat csináltatott az árnyékszék mögött. A deszkákat
a kapitány úr adta. Ettõl kezdve minden évben hizlaltunk egy-két
disznót. Ünnep volt abban az idõben a disznóvágás. A Liliom utca végén,
– a város szélén – szalmával pörkölte a böllér a disznót. Mi gyerekek
ott melegedtünk a tûz mellett. Végignéztük a boncolást, segítettünk
behordani a megpucolt feldarabolt sonkát, oldalast. Délre kész volt a
kolbász, hurka. Az ebéd savanyúmájleves és sült hús volt körítéssel.
Reggel nem maradt el a pálinka, forralt bor. Már sült a zsírnak való
szalonna. A böllér fateknõbe lesózta a sonkákat, szalonnát. Estefelé
rend volt a konyhában és készültünk a disznótoros vacsorára, melyen ott
volt a fõsegítõ Erzsike néni, Édesapám nõvére, gyermekeivel.

*Nemzetközi Nagytábor Gödöllõn*, 1933 év júliusában. Táborparancsnok:
Szabó Pál csapattiszt. Fotó: Szabó Pál. Gödöllõ melletti romantikusnak
mondható erdõben vert tábort a világ minden tájáról érkezett
cserkészcsapat. Anglia, USA, Franciaország, Ausztria, Ausztrália, Svájc,
Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Csehország,
Svédország, Norvégia, Dél – amerikai országok, afrikai országok,
teljesség felsorolása nélkül. Minden csapat törekedett, hogy minél
szebb, a hazai viszonyokat tükrözõ tábort építsen fel. A külföldiek
külön körzetekben voltak elhelyezve. Egy-két nap alatt benépesült a
tábor, a Gödöllõ városa és a királyi kastély környéke. Nagy életet
hoztunk mi magyarok és hoztak a külföldiek egyaránt. Egy kis tisztáson,
a dombon felépítette a magyar mûszaki csapat Bäden Paul
világ-fõcserkésze, a cserkészet megalapítója sátrát. Elõtte Feszület és
a résztvevõ nemzetek zászlói sorakoztak. Nagyon szép és megható volt.
Délelõttönként sport, bemutatók, különféle rendezvények. Délutánonként
vendégfogadás, csapatok közti ismerkedés, strandolás volt a program. A
97. Fehér Sirály Cserkészcsapat 28 fõvel vett részt a táborozáson.
Kecskemét tanyavilágára jellemzõ kis rácsos kerítést készítettünk az én
ötletemre. Vittünk kb. 15 db bõgatyát, inget, pitykegombos mellényt.
Néhányszor így vonultunk ki. Fényképezkedtünk skót szoknyában a Pista
öcsémmel. A fényképek nagyobb része fotó albumba van beragasztva, itt
tehát nem tudom rögzíteni. Emlékezetes esemény volt a Kormányzó Úr
fogadása a Vérmezõn. Itt sorakoztak fel a hazai és a külföldi csapatok
díszegységbe, az élen a zászlók sokasága sorakozott. Fenséges látvány
volt. Jött vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr szürke paripáján
a Királyi Várból. Ellovagolt a díszoszlop elõtt és fogadta a Tábor
üdvözletét. Megállt a díszoszlop elõtt és magyar, német, angol nyelven õ
is üdvözölte a tábor résztvevõit, hasznos táborozást kívánt.

*Bácska.* 1941. márciusában újabb mozgósításba kerültem bele. A
Trianonban elszakított Bácskát kellett visszafoglalni. Jugoszláviát a
németek szállták meg és miránk várt a feladat, hogy Bácskát megszálljuk.
Tompán vártuk a parancsot a megindulásra, mely nagypénteken meg is
történt. A jugók nem tanúsítottak ellenállást, bár Pacsérnál voltak
kisebb lövöldözések. Egy fõ halálos veszteségünk is volt. Az
ezredparancsnok Vasvári ezredes úr volt. […]Temerinben a nagyszombati
beszállásolásnál történt egy furcsa esemény. Engem egy nagyon kedves
családhoz szállásolt be a szálláscsináló. Magyarok voltak és éppen
készültek a nagyszombati vacsorára. Engem is meghívtak. Örömmel
elfogadtam a meghívást. De nekem még meg kellett szemlélnem a vonat
beszállásolást, hogy minden rendben van-e? Az üzleten keresztül tessék
kimenni, mondták a háziak. Hát mit ad Isten? Koporsós üzleten vezettek
keresztül. Ez nagyon rossz hatással volt rám, úgy hogy a szíves
meghívásnak nem tettem eleget, nem mentem vissza.

*(Irány a Don-kanyar…) *A negyven napos menet alatt sok minden
megtörtént. Említésre méltó két eseményt említek meg. Legtöbbször
patakok mellett meneteltünk és pihenõ után ott tudtunk mosakodni,
fürödni. A patakok kristálytiszták voltak. Az egy méter mélységben is
tisztán látszottak a fenéken a szebbnél szebb kavicsok. Az egyik 20-30
méter széles patakban amint mosdottunk, meghûlve láttuk, hogy a túlsó
parton orosz nõk, asszonyok fürödtek anyaszült meztelenül. Oda se
mertünk nézni…**

A másik esemény egyik faluban történt, ahol rövid pihenõt tartottunk. A
házak elõtti padokon ücsörögtek a szakállas, öreg bácsik. Odamentünk
hozzájuk és egyszer az egyik megszólalt magyarul. Kérdeztük, hogy hol
tanult meg magyarul beszélni? Az elsõ világháborúban Magyarországon
voltam orosz hadifogoly. Melyik városban? Kecskeméten Szõke Sándoréknál,
Szentkirályon a tanyán, ahol bõven volt kenyér, szalonna, kalács,
kolbász… volt a válasz. Hát ilyen kicsi a világ. Ha megbeszéltük volna,
akkor sem tudtunk volna így összetalálkozni. Mondtam neki, hogy én
kecskeméti vagyok. Szép város. Szépen szólnak a harangok. Mondta õ. De
csak azon harangok, melyekbõl nem öntöttek ágyút.

…

Én a belsõ szobába költöztem be tiszti legényemmel, Nagy Ferenc
szentkirályi gazdálkodóval. A lovászom Enyedi Ferenc volt. Õ Hetény
környékén lakott. A belsõ szobában volt egy egyszemélyes kis fülke,
amiben gondolom a nagymama lakott nyáron. De a nagymama már nem élt. A
házinéni rendbe hozta a szobát, az alját sárga agyaggal lemeszelte. Volt
egy asztalom, az volt az íróasztalom is és az étkezõ asztalom. Egyik
reggel hallom az elsõ szobából, hogy zs, zs, zs. Mi az? Feri nézd már
meg mi történik az elsõ szobában, Jön vissza Feri és mondja, hogy a
tehenet behozták a szobába és ott feji a háziasszony. Kint a nyitott
elõhelyiségben meg is fagynának. Hát ez volt a nagy meglepetés, ami
újdonság volt számunkra. A házról, elölrõl is, hátulról is van
fényképfelvételem. Lehet, hogy majd beragasztom emlékeztetõnek. Ott az
állatok akklimatizálódtak és a félig nyitott helyiségben teleltek át.
Sõt még tejet is termeltek. Megtaláltam a lakásom fényképeit, így azokat
ide rögzítem. Az elsõ képen a ház eleje látható. A bejárat felõli két
ablak a háziak szobája volt, a sarok felõli két ablak az én és Nagy Feri
lakószobája. A hátsó fele látszik a háznak a második képen, melyen
látszik, hogy van egy ajtó nélküli bejárata és a háziak szobájának az
alja szigetelve van tehéntrágyából, szalmából vert vályogokkal. Ez
nyáron csont szárazra kiszárad és ezzel fûtik télen a kemencéjüket. A
nyitott ajtón ki-be járnak az állatok. Akinek lova van, az is itt telel.
Lásd a ház fényképeit.

*Megjegyezni kívánom, hogy az 1943. január 12-i szovjet áttörés és ezt
megelõzõleg az Urywi csatával kapcsolatos – Tormássy-Szávics ezredes úr
„visszaemlékezése” a kis sublót második fiókjában, a „Visszaemlékezések
a második világháborúra, 1942-1945.” Feliratú dossziémban található, a
többi visszaemlékezések sorozatában.*

1944. október 26-a utáni napokban Pista öcsémtõl hadifogságban egy
részeg orosz õrnagy kérte a birgeri csizmáját. Pista öcsém nem akarta
odaadni csizmáját, inkább elfutott. Az õrnagy parancsára orosz katonák
utána szaladtak és agyonlõtték drága Pista öcsémet, aki a Don menti
harcokat, Ostrogosk körvédelmét és a Kárpátoki harcokat elsõ vonalban
harcolta végig. Az Ostrogoski harcok vezényletéért, hõsies
magatartásáért Kormányzói dicséretet kapott s viselhette a II. osztályú
vitézségi érmet a kardokkal.

* Orosz hadifogság.* Jellemzõi: zabrálás, káposztaleves, csalánleves,
poloska, sárgakása, féligsültkenyér, davaj-davaj, robotnyik, skoro
damoly, (hamar haza), stb. stb. Mint elõbbi fejezetemben írtam
Ausztriában, Kötlach városkában estem orosz hadifogságba 1945. április
elsején, Húsvét vasárnapján. Szerencsémre nagyon szép tavaszias idõ
volt. […]Végül Celldömölkön vagonokba raktak bennünket. Hetvenöt,
nyolcvan fõt zsúfoltak be egy vagonba. A vagon túloldalán kis vályút
állítottak be, ez volt a WC. Akik a WC alatt feküdtek, azokat éjjelente
lepisálták. Nekem gátlásom volt. Nappal fogolytársaim szemeláttára nem
tudtam pisilni. Csak éjjel, akkor is keserves kínok között. Vigyáznom
kellett, hogy a vályú alatt fekvõket ne pisiljem nyakon. A székletet is
ebbe a vályúba kellett elvégezni. Borzasztó volt….

*Azt hazudták,* hogy Gödöllõre visznek bennünket és ott kapjuk a
dokumentet. De amikor azt láttam, hogy egy nagy fekete zongorát tesznek
az elsõ vagonba, mindjárt gondoltam, hogy ezt nem Gödöllõre viszik.
Fülöpszálláson, Kunszentmiklóson, Baján keresztül vittek. Én minden
állomáson kis cédulákat dobtam ki a vagonból, ráírva, hogy élünk és
visznek bennünket valószínûleg a Szovjetunióba. Naponta egy-egy vödör
moslékot kaptunk és némi kenyeret. Temesváron keresztül mentünk, és a
kilencedik napon május 9-én értünk a Romániai gyûjtõ táborba Foksániba.
Nem mondtam, hogy május elsején indultunk el. Mint a beteg legyek, úgy
szállingóztunk ki a vagonokból. Jött a hír, hogy vége a háborúnak. Na
mondom, akkor visznek is vissza bennünket haza. Kb. egy hónapig voltunk
itt, külön a tisztek, külön a legénység. A legénység földbe vájt
bunkerokba. Kitört köztük a tífuszjárvány. Dr. Dunszt Ferenc
orvosfõhadnagy gyógyítgatta a betegeket, de nem volt gyógyszer. A végén
Feri is elkapta a tífuszt és bele is halt. Foksániban tömegsírba
temették el. Dunszt Feri a gimnáziumba egy osztállyal járt felettem. A
Dunszt cukrásznak volt a fia. Sokan voltunk kecskemétiek a lágerben.
*Csatolom az általam készített eredeti listát. […] Én mindenütt névsort
vezettem. Van névsorom a Balassagyarmaton megalakított* *kocsizó
géppuskás* *századról is. Megtalálható a hadifogoly jegyzeteim között a
könyvespolcon.*

[...]Kecskemétiek igen sokan vállalkoztunk, hogy megyünk krumplit vetni!
Össze is jött egy szép kis alakulat. Beraktak a szerelvénybe 100 magyar,
100 német tisztet és párszáz magyar és német legénységet. Elindultunk
Ukrajnába krumplit vetni!!! Már kb. egy hete, vagy 10 napja mentünk. Azt
sem tudtuk, hol járunk. Azt hittük már, hogy kimegyünk a térképbõl is és
mit ad Isten egyszer csak kiraktak bennünket egy nagy folyó partján. Nem
tudtuk, hol vagyunk. De rövidesen megtudtuk, hogy a Volga partján
Sztalingrádban vagyunk…

(A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei

Új sorozat 1.

Szerkesztette, a szövege gondozta és sajtó alá rendezte,

a bevezetõt és a jegyzeteket írta

Székelyné Kõrösi Ilona

200 oldal, 32 oldal képmelléklet (79 fotó), 19 szövegközti ábra

A kötet megjelenését támogatta:

* *

*NKA Múzeumi Kollégiuma*

*Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata*

*Kecskeméti Református Egyházközség*

* *

* *

--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Szabó Pál Életutam könyvbemutató.doc
Type: application/msword
Size: 1176576 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/mamutt/attachments/20100617/bb0bcff5/attachment-0001.doc>