<HTML><HEAD>
<META content="text/html; charset=utf-8" http-equiv=Content-Type>
<META name=GENERATOR content="MSHTML 11.00.9600.18666"></HEAD>
<BODY style="FONT: 10pt Segoe UI; MARGIN: 4px 4px 1px">
<DIV>Tisztelt és Kedves Tagtársaink !<BR><BR>Mély fájdalommal és megrendüléssel továbbítjuk a szomorú gyászhírét annak, hogy Balogh Margit az MKE-MKSZ egyik alapító tagja, aktív résztvevője, szervezetünk több évtizedes fejlődésének, később vezetőségi képviselőnk majd két cikluson át az elnökünk, s az MKE elnökségének is tagja, hosszú betegségét türelemmel elviselve, 2017. május 13-án  szerető családja körében elköltözött az élők világából.<BR></DIV>
<DIV>Kitartó, eredményes munkásságának igen sokat köszönhet a Műszaki Szekció minden tagja. Mindemellett egy mindig segítőkész barátot is elveszítettünk Margitunk halálával, akinek példamutató lelki erejét mutatja, hogy alig három hete még eljött a Könyvfesztiválra, s későbbi terveiről beszélt nekem, hogy majd az őszi szakmai utazásunkon szívesen részt venne, ígéretet is tettem Neki, hogy mindenképpen egy hely az Övé lesz közöttünk. Sajnos erre a földi útra már nem tudhat velünk jönni, de az égi útján most már örökké velünk és köztünk lesz.<BR><BR>Temetéséről a családja intézkedik, akikkel kapcsolatban állunk, s a Műszaki Szekció mindenképpen együttműködik a búcsúztatásában. Erről előzetesen értesíteni fogjuk  tagtársainkat.<BR>Margit emlékét örökké a szívünkben őrizzük.<BR><BR>Nagy Zoltán<BR>MKSZ elnök<BR></DIV><BR>

    <div>
       
    </div>
  <BR>
</BODY></HTML>