<html>
  <head>
    <meta content="text/html; charset=ISO-8859-2"
      http-equiv="Content-Type">
  </head>
  <body text="#000000" bgcolor="#FFFFFF">
    <div class="moz-cite-prefix">Gábor, ha jól emlékszem,
      szövegelemzésekkel is foglalkozol, tehát meglepőnek tartom, ahogy
      a kérdést csavarod. Nem arról van szó, hogy könyvtár vagy
      directory között vergődnénk, hanem arról, hogy egy meghatározott
      szakmai szövegkörnyezetben az adott fogalomnak pontosnak kell(ene)
      lennie, és a pontatlanság nem védhető azzal, hogy más
      szakterületen más jelentés is megjelenik.<br>
      <br>
      A szemantikai diskurzus e tekintetben alighanem kauzális volt.<br>
      <br>
      Ami a sztereotípiák kérdéskörét illeti: fején találtad a szöget.
      Nem szabad sztereotip módon kérdezni, vagy látszatkérdőíveinkkel
      ilyesmik gyártásához asszisztálni.<br>
      <br>
      A kérdésedhez:<br>
      <br>
      Ami a "fizetős" kitételt illeti, pontosításra szorul, hogy <br>
      a) tulajdonba adja-e a digitális műpéldányt (adásvétel:
      kereskedelem)<br>
      b) meghatározott időre szóló használatba adja ellenérték fejében
      (bérbeadás)<br>
      <br>
      A teljes kérdés megválaszolásához azt kell tisztázni, hogyan
      viszonyul a könyvtár attribútumaihoz a kereskedelem vagy a
      bérbeadás.<br>
      <br>
      Ahhoz, hogy az előzőt tisztázni lehessen, tényleg pontosítani
      kell, hogy mit értünk "könyvtár" alatt?<br>
      <br>
      Más a helyzet, ha a köznyelvi általánosságok mentén haladunk, azaz
      valamiféle gyűjteményben gondolkodunk, amely meghatározott
      feltételekkel használható, megint más a helyzet ha a Kulturális
      törvényben meghatározott könyvtár-definícióból indulunk ki. <br>
      <br>
      Ha az utóbbinál maradunk, akkor azt kell látnunk, hogy a könyvtári
      dokumentumok körébe tartoznak a könyvtár állományába felvett
      elektronikus dokumentumok is, tehát koránt sem kizárt, hogy a
      könyvtár hivatalos meghatározásának ("az e törvényben
      meghatározott könyvtári dokumentumok rendszeres gyűjtését,
      feltárását, megőrzését és használatát biztosító szervezet") egy
      csak elektronikus dokumentumokat rendszeresen gyűjtő, feltáró,
      megőrző és használatát biztosító szervezet önmagában is
      megfeleljen, tehát azt könyvtárnak nevezhessük.<br>
      <br>
      Ellenérvként felvethető, hogy a törvényi definíció
      "dokumentumokról" beszél, tehát tisztázandó, hogy esetünkben csak
      önmagában a felsorolás miatt használt a jogalkotó többes számot,
      vagy pedig a könyvtár fogalmába beletartozik a gyűjtött
      dokumentumok valamiféle heterogenitása is. Ha pedig igen, akkor az
      műfaji vagy tipológiai heterogenitás, és bármelyik is, akkor
      milyen terjedelmű?<br>
      <br>
      A "fizetős" kitételhez még annyit, hogy a Kulturális törvény az
      "ingyenes kölcsönzést" kizárólag a nyomtatott könyvtári
      dokumentumok tekintetében rögzíti csak, tehát a "bérbeadás"
      lehetősége nem kizárt, ahogyan sokan azt tesszük pl. a kölcsönzési
      jogdíjjal vett filmek esetében.<br>
      <br>
      A fentiek azonban csak az 1997. évi CXL. törvény oldaláról igazak,
      tehát mondjuk egy mátrix vízszintes vonalait jelentik, a mátrix
      függőleges vonalait a témában a szerzői jog szabályai határozzák
      meg, függetlenül természetesen attól, hogy az e-könyvek
      szolgáltatója könyvtár avagy bármi más néven megjelenő entitás...
      <br>
      <br>
      Végezetül némi szubjektivitással a saját vélemény: az
      "elektronikus könyvtár"  az általános gyakorlatban nem "könyvtár"
      ... hanem egy lehetséges (és kívánatos) könyvtári szolgáltatás,
      azonban a professzionalitás magas szintjén már önálló
      intézményként is megjelenhet. Szolgáltatásainak kereteit és
      határait pedig legfőképpen a szerzői jog szabályai határozzák meg.<br>
      <br>
      <br>
      <br>
      Üdv.:<br>
      Domonkos<br>
      <br>
      <pre class="moz-signature" cols="72">-----------------------------
dr. Horváth Sándor Domonkos
szabályozási szakjogász, könyvtáros
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató
70/426-9504
Skype: hsdhsi1


"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)</pre>
      2014.08.13. 12:37 keltezéssel, <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:mikulasg@gmconsulting.hu">mikulasg@gmconsulting.hu</a> írta:<br>
    </div>
    <blockquote
      cite="mid:00ad01cfb6e2$8ca6cec0$a5f46c40$@gmconsulting.hu"
      type="cite">
      <meta http-equiv="Content-Type" content="text/html;
        charset=ISO-8859-2">
      <meta name="Generator" content="Microsoft Word 14 (filtered
        medium)">
      <style><!--
/* Font Definitions */
@font-face
        {font-family:"Cambria Math";
        panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4;}
@font-face
        {font-family:Calibri;
        panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4;}
@font-face
        {font-family:Tahoma;
        panose-1:2 11 6 4 3 5 4 4 2 4;}
@font-face
        {font-family:Consolas;
        panose-1:2 11 6 9 2 2 4 3 2 4;}
/* Style Definitions */
p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal
        {margin:0cm;
        margin-bottom:.0001pt;
        font-size:12.0pt;
        font-family:"Times New Roman","serif";
        color:black;}
a:link, span.MsoHyperlink
        {mso-style-priority:99;
        color:blue;
        text-decoration:underline;}
a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed
        {mso-style-priority:99;
        color:purple;
        text-decoration:underline;}
pre
        {mso-style-priority:99;
        mso-style-link:"HTML-ként formázott Char";
        margin:0cm;
        margin-bottom:.0001pt;
        font-size:10.0pt;
        font-family:"Courier New";
        color:black;}
p.MsoAcetate, li.MsoAcetate, div.MsoAcetate
        {mso-style-priority:99;
        mso-style-link:"Buborékszöveg Char";
        margin:0cm;
        margin-bottom:.0001pt;
        font-size:8.0pt;
        font-family:"Tahoma","sans-serif";
        color:black;}
span.HTML-kntformzottChar
        {mso-style-name:"HTML-ként formázott Char";
        mso-style-priority:99;
        mso-style-link:"HTML-ként formázott";
        font-family:Consolas;
        mso-fareast-language:HU;}
span.BuborkszvegChar
        {mso-style-name:"Buborékszöveg Char";
        mso-style-priority:99;
        mso-style-link:Buborékszöveg;
        font-family:"Tahoma","sans-serif";
        mso-fareast-language:HU;}
span.E-mailStlus21
        {mso-style-type:personal;
        font-family:"Calibri","sans-serif";
        color:#1F497D;}
span.E-mailStlus22
        {mso-style-type:personal-reply;
        font-family:"Calibri","sans-serif";
        color:#1F497D;}
.MsoChpDefault
        {mso-style-type:export-only;
        font-size:10.0pt;}
@page WordSection1
        {size:612.0pt 792.0pt;
        margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;}
div.WordSection1
        {page:WordSection1;}
--></style><!--[if gte mso 9]><xml>
<o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026" />
</xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml>
<o:shapelayout v:ext="edit">
<o:idmap v:ext="edit" data="1" />
</o:shapelayout></xml><![endif]-->
      <div class="WordSection1">
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Kedves
            Domonkos,<o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">nem
            biztos, hogy értem következtetésedet. (Mellesleg a KIT e
            héten az általad javasolt kérdést tette fel, ld.: <a
              moz-do-not-send="true" href="http://www.kithirlevel.hu">www.kithirlevel.hu</a>,
            és kíváncsi vagyok az eredményre.)<o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"><o:p> </o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Feltételezésem
            szerint a könyvtár kifejezés szemantikai diskurzusába
            kerültünk ismét, mely emlékeim szerint az utóbbi 10 évben
            3-4x előkerült e listán – amitől persze még nem vesztette
            aktualitását. Ha a „szakmánkon belül is sikerült elérni a
            relativizációt”, akkor az jelentheti azt is, hogy a szakma
            élő, és reagál a tőle részben független, külső fogalmi
            változásokra. <o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">  <o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Magyar
            és nemzetközi viszonylatban egyaránt külső és belső
            körülmény, hogy a könyvtáros törekszik a könyvtár kifejezés
            és (szemantikai csomópont) tartalmának megváltoztatására.
            Ám, ha megfeszülünk, akkor sem tudjuk megváltoztatni pl. a
            könyvtár, mint szoftveres fogalom létét.  (A fűzbiztonsági
            szakember is tiltakozhat a „tűzoltás-jellegű” kifejezés
            ellen, mondván, hogy a tűzbiztonsági feladatok egyáltalán
            nem egyszeri, hanem folyamatok, készenlét, stratégiai
            tevékenység.) Ugyanakkor könyvtárosként tudunk alkalmazkodni
            a helyzethez, netán még alakítani is rajta – remélem. Ám
            ehhez nem elég, ha a szakma végrehajtó-szerepet vállal a mai
            felépítményben – ahogyan a vándorgyűlési plenárison többször
            elhangzott célként.<o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"><o:p> </o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Van,
            hogy sikerül megváltoztatnunk / megőriznünk a könyvtárral
            kapcsolatos kellemetlenül / kellemesen hangzó
            sztereotípiákat, máskor nem. De: közös ügyünk.<o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"><o:p> </o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Üdv,<o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Gábor<o:p></o:p></span></p>
        <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"><o:p> </o:p></span></p>
        <div>
          <div style="border:none;border-top:solid #B5C4DF
            1.0pt;padding:3.0pt 0cm 0cm 0cm">
            <p class="MsoNormal"><b><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Tahoma","sans-serif";color:windowtext">From:</span></b><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Tahoma","sans-serif";color:windowtext">
                Katalist [<a class="moz-txt-link-freetext" href="mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu">mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu</a>] <b>On
                  Behalf Of </b>"Horváth Sándor Domonkos, dr."<br>
                <b>Sent:</b> Wednesday, August 13, 2014 10:30 AM<br>
                <b>To:</b> <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:katalist@listserv.niif.hu">katalist@listserv.niif.hu</a><br>
                <b>Subject:</b> Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel
                (e-konyv elofizetes)<o:p></o:p></span></p>
          </div>
        </div>
        <p class="MsoNormal"><o:p> </o:p></p>
        <div>
          <p class="MsoNormal">Kedves Gábor!<br>
            <br>
            Soraid alapján felismertem, hogy a szakmánkban is sikerült
            valakinek elérnie azt a relativizációt, amely súlytalanná
            teszi meghatározó fogalmainkat, ekként mindazt, ami azokra
            épül.<br>
            Ezek alapján tényleg felesleges volt szóvá tennem a felmérés
            ügyét, mert ezek szerint az sem véletlenül szövegeződött meg
            úgy, ahogy...<br>
            Se nem meglepő, se nem mulatságos.<br>
            Üdv.:<br>
            Domonkos<br>
            <br>
            <br>
            <o:p></o:p></p>
          <pre>-----------------------------<o:p></o:p></pre>
          <pre>dr. Horváth Sándor Domonkos<o:p></o:p></pre>
          <pre>szabályozási szakjogász, könyvtáros<o:p></o:p></pre>
          <pre>Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató<o:p></o:p></pre>
          <pre>70/426-9504<o:p></o:p></pre>
          <pre>Skype: hsdhsi1<o:p></o:p></pre>
          <pre><o:p> </o:p></pre>
          <pre><o:p> </o:p></pre>
          <pre>"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)<o:p></o:p></pre>
          <p class="MsoNormal">2014.08.08. 10:50 keltezéssel, <a
              moz-do-not-send="true"
              href="mailto:mikulasg@gmconsulting.hu">mikulasg@gmconsulting.hu</a>
            írta:<o:p></o:p></p>
        </div>
        <blockquote style="margin-top:5.0pt;margin-bottom:5.0pt">
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span>
            <o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">A
              könyvtár -- úgy tűnik számomra – metafora, amelybe még a
              számítókép merevlemezén lévő alkönyvtárak is beleférnek –
              az adott szövegkörnyezetben.</span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Üdv,</span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Gábor</span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"><b><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Tahoma","sans-serif"">From:</span></b><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Tahoma","sans-serif"">
              Katalist [<a moz-do-not-send="true"
                href="mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu">mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu</a>]
              <b>On Behalf Of </b>G. Tibor Szabó<br>
              <b>Sent:</b> Monday, August 04, 2014 6:25 PM<br>
              <b>To:</b> <a moz-do-not-send="true"
                href="mailto:katalist@listserv.niif.hu">katalist@listserv.niif.hu</a><br>
              <b>Subject:</b> Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel
              (e-konyv elofizetes)</span><o:p></o:p></p>
          <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
          <div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">Kedves Gábor!<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">Szerintem csak fizetős könyvtárak
                léteznek: adófietős, vevőfizetős meg ezek kombinációi,<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">s hogy mikor-miben melyik a drágább,
                az délibábosan csalóka - de valaki mindig fizet...<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal" style="margin-bottom:12.0pt">A
                könyvtár "hozzáférési pont" funkcióját más hasonló vagy
                jobb tulajdonságú (olcsóbb, gyorsabb,<br>
                jobban elérhető stb.) hozzáférési pontok
                helyettesít(het)ik, de Domonkos kérdése a lényegszerű:<br>
                "... könyvtár-e a fizetős e-könyvtár?"<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">A hozzáférési pont szerintem nem
                könyvtár (ahogy nem mozi a filmletöltő oldal, bár annak
                a piacát<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">harapdálja), viszont lehet, hogy
                beérik vele a felhasználók a könyvtár hasonló
                szolgáltatásával szemben,<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">ami olyan mértékű jelentőségvesztést
                okoz az intézményrendszernek, hogy a mainak töredékére
                zsugorodik.<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">Tételezzük fel, hogy ingyen
                hozzáférünk a számunkra szükséges e-könyvekhez, s
                mindezért mondjuk tíz<br>
                vagy harminc oldalanként egy oldal reklámot kell
                elviselnünk (amit ráadásul az aktuális tartalomhoz
                igazítanak).<br>
                Elég sokan bevállalná(n)k...<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">Nem a szervezetfinanszírozás, hanem a
                szociális szempontból méltányos* és társadalmilag
                hasznos** fogyasztás<br>
                közvetlen támogatásának híve vagyok. Az írott művek
                legális és olcsó fogyasztása pedig számomra a könyvtárak<br>
                révén megoldott a legkedvezőbben. Ennyiben vagyok -
                látszólag - "szervezetpárti".<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">* (Ennek az "itt és most" aktuális
                jelentéstartalmán nem vitatkoznék.)<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <div>
                <p class="MsoNormal">** (Persze ez retardált autokraták
                  kezén könnyen bigott ízlésterrorba fulladhat...)<o:p></o:p></p>
              </div>
              <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">De mi lesz, ha majd a nagyon bölcs és
                módfelett gondoskodó államunk - hogy ez a rajongás,<br>
                a nyalás vagy az irónia helye, döntse el ki-ki szájíze
                szerint - e méltányos és hasznos fogyasztást nem
                könyvtárak,<br>
                hanem bárhol felhasználható kulturális kreditek révén
                valósítja meg, s máshol hasznosabban költhetjük<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">kreditjeinket?<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">Például: a KIT-et úgy támogatja majd,
                hogy X kreditet ad a KIT-előfizetők után neked (mert a
                KIT tartalma<br>
                általában gazdagítja a szakmai kultúrát). Te ebből
                fejleszteni fogsz, kevésbé pocsék kérdőíveket csinálsz,<br>
                megoldod a KIT-hírek lájkolását, hozzászólhatóak lesznek
                stb., szóval a KIT olvasásán kívül lesz némi<br>
                értelme ellátogatni a KIT-portálra is.<br>
                Továbbá - ez is benne van a pakliban - vastagabb hab jut
                a cappucinódba ;-)<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal">Üdv.: Tibor<o:p></o:p></p>
            </div>
            <div>
              <p class="MsoNormal" style="margin-bottom:12.0pt"> <o:p></o:p></p>
              <div>
                <p class="MsoNormal">2014. augusztus 4. 10:12 "Horváth
                  Sándor Domonkos, dr." írta, <<a
                    moz-do-not-send="true" href="mailto:hsdhsi@gevk.hu"
                    target="_blank">hsdhsi@gevk.hu</a>>:<o:p></o:p></p>
                <div>
                  <div>
                    <p class="MsoNormal">Kedves Gábor,<br>
                      <br>
                      lehetséges, hogy találóbb lett volna azt kérdezni,
                      hogy könyvtár-e a fizetős e-könyvtár? <br>
                      <br>
                      Nyilvánvaló, hogy ezek a végtelenül szimplifikált
                      "felmérések" elsősorban marketing célt szolgálnak,
                      a KIT azonban szakmai közönségnek szól... tehát
                      esetünkben lehetséges, hogy az adott fórum
                      komolyságát kérdőjelezi meg az efféle együgyűnek
                      tűnő zsurnalizmus. Ez annál is kellemetlenebb,
                      mivel tényleg rendkívül fontos, hogy a könyvtárak
                      megfelelően pozicionálják magukat a részben
                      megváltozott (változó) technológiai és társadalmi
                      környezetben, tehát a megpiszkált téma roppant
                      figyelmet érdemelne minden érintett részéről...
                      Ehhez persze a "nagy kép" reális áttekintése is
                      nélkülözhetetlen.<br>
                      <br>
                      Üdv.:<br>
                      Domonkos<br>
                      <br>
                      <br>
                      <o:p></o:p></p>
                    <pre>-----------------------------<o:p></o:p></pre>
                    <pre>dr. Horváth Sándor Domonkos<o:p></o:p></pre>
                    <pre>szabályozási szakjogász, könyvtáros<o:p></o:p></pre>
                    <pre>Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató<o:p></o:p></pre>
                    <pre>70/426-9504<o:p></o:p></pre>
                    <pre>Skype: hsdhsi1<o:p></o:p></pre>
                    <pre> <o:p></o:p></pre>
                    <pre> <o:p></o:p></pre>
                    <pre>"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)<o:p></o:p></pre>
                    <p class="MsoNormal">2014.07.31. 16:38 keltezéssel,
                      <a moz-do-not-send="true"
                        href="mailto:mikulasg@gmconsulting.hu"
                        target="_blank">mikulasg@gmconsulting.hu</a>
                      írta:<o:p></o:p></p>
                  </div>
                  <blockquote
                    style="margin-top:5.0pt;margin-bottom:5.0pt">
                    <div>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Kedves
                          Domonkos,</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">egyetértünk
                          a célokban. Valóban fontos lenne nagyobb
                          ráfordítású – és annak függvényében komolyabb
                          eredményű – felmérések készítése. Ezt néhány
                          mondatos összefoglaló értékeléseinkben már
                          többször javasoltuk mi is. Ahogyan azt is
                          jeleztük, hogy ráfordítási lehetőségeink
                          függvényben leginkább a figyelemfelhívást és a
                          gondolatébresztő eredményeket tehetjük közzé,
                          bár a KIT-portál tervezett megújításával még
                          sok minden esélyes. Addig is lehetőség nyílik
                          a könyvtárszakmai szervezetek számára a
                          szakmailag feddhetetlen felmérések
                          elvégzésére. </span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">A
                          témával kapcsolatban:</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">A
                          vándorgyűlés ideje alatt robbant a
                          felmérésünknek ötletet adó hír, bár évekkel
                          ezelőtt már jeleztük, hogy a fizetős
                          e-könyvtár csak idő kérdése – azaz akkor
                          jobban lehetett (volna) felkészülni rá. – Hogy
                          a felkészülés mennyiben reális a belső és
                          külső szakmai körülményeket figyelembe véve,
                          arról szívesen olvasnálak Téged is.</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Véleményem
                          szerint a fizetős e-könyvtár lényegében minden
                          könyvtártípus számára kihívás és/vagy
                          konkurencia. Ezért jelennek meg az angolszász
                          hírek (pl. <a moz-do-not-send="true"
href="http://lisnews.org/close_the_libraries_and_buy_everyone_an_amazon_kindle_unlimited_subscription"
                            target="_blank">http://lisnews.org/close_the_libraries_and_buy_everyone_an_amazon_kindle_unlimited_subscription</a>),
                          hogy ezek után kell-e könyvtár. Persze tudjuk,
                          hogy a kérdés így elég sarkos, de több mint
                          valószínű, hogy ettől még elengedhetetlen a
                          könyvtári stratégiák (gyerek-, szak-,
                          közkönyvtár stb.) újragondolása. </span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Kérdéseidben
                          szereplő dilemmákra – mint láthatod –
                          reflektálnak a KIT válaszlehetőségei is.</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">A
                          KIT-felmérés – eredményétől függetlenül is –
                          serkenteni igyekszik a témával kapcsolatos
                          közöd gondolkodást.</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Üdv,</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D">Gábor</span><o:p></o:p></p>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:11.0pt;font-family:"Calibri","sans-serif";color:#1F497D"> </span><o:p></o:p></p>
                      <div>
                        <div style="border:none;border-top:solid
                          windowtext 1.0pt;padding:3.0pt 0cm 0cm
                          0cm;border-color:-moz-use-text-color

                          -moz-use-text-color">
                          <p class="MsoNormal"
                            style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><b><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Tahoma","sans-serif"">From:</span></b><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Tahoma","sans-serif"">
                              Katalist [<a moz-do-not-send="true"
                                href="mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu"
                                target="_blank">mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu</a>]
                              <b>On Behalf Of </b>Horvath Sandor
                              Domonkos, dr.<br>
                              <b>Sent:</b> Thursday, July 31, 2014 11:56
                              AM<br>
                              <b>To:</b> <a moz-do-not-send="true"
                                href="mailto:katalist@listserv.niif.hu"
                                target="_blank">katalist@listserv.niif.hu</a><br>
                              <b>Subject:</b> Re: [KATALIST] szavazas -
                              KIT Hirlevel (e-konyv elofizetes)</span><o:p></o:p></p>
                        </div>
                      </div>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"> <o:p></o:p></p>
                      <div>
                        <p class="MsoNormal"
                          style="mso-margin-top-alt:auto;margin-bottom:12.0pt">Milyen
                          könyvtárat? Közkönyvtárat? Szakkönyvtárat?
                          Felsőoktatási könyvtárat? Iskolai könyvtárat?
                          Gyermekkönyvtárat? Vagy: szaktájékoztatást,
                          előfizetéses adatbázisok elérését,
                          helyismereti szolgáltatásokat, közösségi
                          szolgáltatásokat? Stb., stb., stb.<br>
                          Vagy: csak az "e-könyv-előfizetés?" A
                          torrent-oldalakról letölthető tízezres
                          nagyságrendű e-book gyűjtemények nem
                          gyakorolnak hatást az olvasási szokásokra? <br>
                          Vagy: az életkor, a lakóhelyi környezet,
                          iskolázottság, stb. stb. lényegtelen
                          szempontok? <br>
                          <br>
                          Tisztelettel javaslom a KIT szerkesztői
                          számára egyfelől azt, hogy jelentősebb
                          szellemi erőfeszítéseket tegyenek
                          közvélemény-kutatásuk szakszerűségének
                          biztosítása érdekében, másfelől több ingyenes
                          vagy alacsony áron előfizethető szolgáltatás
                          létezik a felmérések jelenleginél igényesebb
                          kezelésére, így például:<br>
                          <br>
                          E-surv (<a moz-do-not-send="true"
                            href="http://esurv.org/" target="_blank">http://esurv.org/</a>)<br>
                          Moodle (<a moz-do-not-send="true"
                            href="http://www.moodle.org/"
                            target="_blank">http://www.moodle.org/</a>)<br>
                          Survey Act (<a moz-do-not-send="true"
                            href="http://www.surveyact.com/"
                            target="_blank">http://www.surveyact.com/</a>)<br>
                          <br>
                          Üdv.:<br>
                          HSD<br>
                          <br>
                          <br>
                          <br>
                          <o:p></o:p></p>
                        <pre>"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca) <o:p></o:p></pre>
                        <p class="MsoNormal"
                          style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto">2014.07.31.
                          11:04 keltezéssel, W. Kovács Ágnes írta:<o:p></o:p></p>
                      </div>
                      <blockquote
                        style="margin-top:5.0pt;margin-bottom:5.0pt">
                        <div>
                          <p class="MsoNormal"
                            style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">Új
                              szavazás a KIT-portálon </span><a
                              moz-do-not-send="true"
                              href="http://www.kithirlevel.hu/"
                              target="_blank"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">www.kithirlevel.hu</span></a><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> :</span><o:p></o:p></p>
                          <div>
                            <div>
                              <div>
                                <div>
                                  <div>
                                    <div>
                                      <div>
                                        <div>
                                          <div>
                                            <div>
                                              <div>
                                                <div>
                                                  <div>
                                                    <div>
                                                      <div>
                                                        <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">Mennyiben
                                                          helyettesítheti
                                                          az
                                                          e-könyv-előfizetés
                                                          a könyvtárat?</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">-
                                                          A
                                                          dokumentum-hozzáférésben,
                                                          egyre inkább</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">-
                                                          A Google-lel
                                                          együtt lassan
                                                          minden
                                                          könyvtári
                                                          funkcióban</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">-
                                                          A szegények és
                                                          a nagyon
                                                          speciális
                                                          igényűek
                                                          maradnak a
                                                          könyvtárnak</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">-
                                                          Nem kell
                                                          félnünk tőle</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">-
                                                          Egyéb válasz</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif""> </span><o:p></o:p></p>
                                                          <div>
                                                          <p
                                                          class="MsoNormal"
style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"><span
style="font-size:10.0pt;font-family:"Arial","sans-serif"">Az
                                                          aktuális
                                                          eredmény a
                                                          szavazást
                                                          követően
                                                          látható, a
                                                          teljes
                                                          összefoglalás
                                                          pedig a KIT
                                                          következő
                                                          lapszámában.<br>
                                                          <br>
                                                          Üdvözlettel,<br>
                                                          W. Kovács
                                                          Ágnes<br>
                                                          KIT-szerkesztő</span><o:p></o:p></p>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                          </div>
                                                        </div>
                                                      </div>
                                                    </div>
                                                  </div>
                                                </div>
                                              </div>
                                            </div>
                                          </div>
                                        </div>
                                      </div>
                                    </div>
                                  </div>
                                  <p class="MsoNormal"
                                    style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"> <o:p></o:p></p>
                                </div>
                              </div>
                              <p class="MsoNormal"
                                style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"> <o:p></o:p></p>
                            </div>
                          </div>
                          <p class="MsoNormal"
                            style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"> <o:p></o:p></p>
                        </div>
                        <p class="MsoNormal"
                          style="mso-margin-top-alt:auto;margin-bottom:12.0pt"><br>
                          <br>
                          <br>
                          <o:p></o:p></p>
                        <pre>_______________________________________________<o:p></o:p></pre>
                        <pre>Katalist mailing list<o:p></o:p></pre>
                        <pre><a moz-do-not-send="true" href="mailto:Katalist@listserv.niif.hu" target="_blank">Katalist@listserv.niif.hu</a><o:p></o:p></pre>
                        <pre><a moz-do-not-send="true" href="https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist" target="_blank">https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist</a><o:p></o:p></pre>
                      </blockquote>
                      <p class="MsoNormal"
                        style="mso-margin-top-alt:auto;mso-margin-bottom-alt:auto"> <o:p></o:p></p>
                    </div>
                    <p class="MsoNormal" style="margin-bottom:12.0pt"> <o:p></o:p></p>
                    <pre>_______________________________________________<o:p></o:p></pre>
                    <pre>Katalist mailing list<o:p></o:p></pre>
                    <pre><a moz-do-not-send="true" href="mailto:Katalist@listserv.niif.hu" target="_blank">Katalist@listserv.niif.hu</a><o:p></o:p></pre>
                    <pre><a moz-do-not-send="true" href="https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist" target="_blank">https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist</a><o:p></o:p></pre>
                  </blockquote>
                  <p class="MsoNormal"> <o:p></o:p></p>
                </div>
                <p class="MsoNormal" style="margin-bottom:12.0pt"><br>
                  _______________________________________________<br>
                  Katalist mailing list<br>
                  <a moz-do-not-send="true"
                    href="mailto:Katalist@listserv.niif.hu"
                    target="_blank">Katalist@listserv.niif.hu</a><br>
                  <a moz-do-not-send="true"
                    href="https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist"
                    target="_blank">https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist</a><o:p></o:p></p>
              </div>
              <p class="MsoNormal"><br>
                <br clear="all">
                <br>
                -- <br>
---------------------------------------------------------------------<br>
                Szabó G. Tibor<br>
                ---------------------------------------------------------------------
                <o:p></o:p></p>
            </div>
          </div>
          <p class="MsoNormal"><br>
            <br>
            <br>
            <o:p></o:p></p>
          <pre>_______________________________________________<o:p></o:p></pre>
          <pre>Katalist mailing list<o:p></o:p></pre>
          <pre><a moz-do-not-send="true" href="mailto:Katalist@listserv.niif.hu">Katalist@listserv.niif.hu</a><o:p></o:p></pre>
          <pre><a moz-do-not-send="true" href="https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist">https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist</a><o:p></o:p></pre>
        </blockquote>
        <p class="MsoNormal"><o:p> </o:p></p>
      </div>
      <br>
      <fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
      <br>
      <pre wrap="">_______________________________________________
Katalist mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Katalist@listserv.niif.hu">Katalist@listserv.niif.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist">https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist</a>
</pre>
    </blockquote>
    <br>
  </body>
</html>