<html>
<head>
<meta content="text/html; charset=UTF-8" http-equiv="Content-Type">
</head>
<body bgcolor="#FFFFFF" text="#000000">
<font face="Garamond">Kedves Kollégák!<br>
<br>
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent a </font> <font
face="Garamond"><b>Nemzeti Téka</b> sorozat legújabb kötete: <b><br>
<br>
„Közfényt gyarapítni”</b>. Beimel József és Kozma Vazul pesti
nyomdájának története és nyomtatványai 1830–1864.<br>
<br>
Szerkesztette: Rózsa Mária<br>
<br>
„Pest város kulturális életének, valamint a 19. századi magyar
nyomdászat történetének fontos résztvevője volt az 1830-tól
1864-ig, kezdetben csak Beimel József által, majd 1844-től
társtulajdonosával, Kozma Vazullal közösen működtetett nyomda.
Fennállása során számtalan szakmai és társadalmi szervezettel
alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, stabil visszatérő
megrendelői is voltak. Egyebek mellett a nyomdából kerültek ki
Petőfi „Versek” (1845) című kötetei, Tompa Mihály népregéi és
népmondái (1846), Szigligeti Ede „Összes színművei” (1846–48),
továbbá a könyvészet ritkaságszámba menő „Petőfi összes
költeményei” (1847) és olyan jelentős tudományos munkák is, mint
Fényes Elektől „Magyarország leírása” (1847). A jelen munka célja,
hogy a nyomda történetét, tevékenységét a szakirodalom és a
meglévő dokumentumok felhasználásával bemutassa. A rövid történeti
áttekintéshez kapcsolódik a nyomdában nyomtatott könyveknek,
periodikumoknak, színlapoknak és kisnyomtatványoknak a teljesség
igényével összeállított bibliográfiája.<br>
A Beimel–Kozma-nyomda meglehetősen hányatott története ellenére 34
éven át jelen volt a magyar nyomdászat történetében, így
históriája,nyomtatványainak bibliográfiája fontos kordokumentumnak
tekinthető.</font><font face="Garamond">”<br>
<br>
A kiadvány megrendelhető a kiadványtár alábbi elérhetőségein.<br>
</font><font face="Garamond">Ára: 2800,- Ft<br>
<br>
</font><font face="Garamond"> Üdvözlettel,<br>
Budai-Király Tímea</font>
<pre class="moz-signature" cols="72">--
Budai-Király Tímea
Tudományos Igazgatóság Kiadványtár
Országos Széchényi Könyvtár
1827 Budapest
Budavári Palota F épület
Tel.: 22-43-878
Fax: 22-43-744
Email: <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:kiadvanytar@oszk.hu">kiadvanytar@oszk.hu</a></pre>
</body>
</html>