<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN">
<html>
<head>
  <meta content="text/html; charset=ISO-8859-1"
 http-equiv="Content-Type">
</head>
<body bgcolor="#ffffff" text="#000000">
Tisztelt Preysing Frigyes Tagtársunk, mint az egyesület alelnöke,
szeretnék válaszolni a feltett kérdésre, bár azt gondolom, hogy az
egyesület belső ügyeire vonatkozó polémiákat inkább az MKE
nyilvánossága előtt, a honlapunkon kéne megejteni, lefolytatni. Szóval
az MKE nem pihen, hanem él és dolgozik, erről épp a honlapon található
bejegyzések tanúskodnak. A felvetett probléma nem újkeletű, régóta
gondot okoz, hogy az MKE és szervezetei a megváltozott körülmények
miatt nem mindenben működnek jogszerűen és a szervezet belső forrásai,
forrásmegosztása sem képes már a működést finanszírozni. Az elnökség és
tanács ezért a választások lezajlása után napirendre tűzte ennek
megoldását: az ősz folyamán a szervezetek első körben már megtárgyalták
a felvetett problémákat, és álláspontjukat eljuttatták az elnökséghez.
Ezeket értékelve, az elnökség és a tanács november végén együttes ülést
tartott, ahol Fehér Miklós főtitkár előadásában vázolta a megoldásra
váró problémákat. Hozzászólt dr. Horváth Sándor Domonkos, az egyesület
ellenőrző bizottságának elnöke is. Ezt az anyagot <i>a szervezetek</i>
és a <i>tanács tagjai </i>is megkapták, hogy tovább tudjanak
tárgyalni róla, és kialakíthassák véleményüket - ez nagyon fontos,
hiszen mások a prioritásai egy szakkönyvtári vagy felsőoktatási illetve
egy önkormányzati területen dolgozó könyvtárosnak. Ezeket a
szempontokat azonban <i>csak a szervezetek </i>tudják összefogottan
megjeleníteni, s ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével
alakítható tovább egyesületünk belső struktúrája, szervezeti élete.
Mindezek nyomán jön létre a szervezeti reformot előkészítő
munkabizottság, amelyre Fehér Miklós főtitkár a válaszában utalt,
hiszen a végső döntést  a küldöttközgyűlés jogosult  meghozni. Ezért is
tarjuk szerencsésebbnek, ha egyesületünk tagjai elsősorban az őket
regisztráló szervezeteken keresztül próbálnak tájékozódni, hiszen ott
áll rendelkezésre mindazon információ, amelynek ismeretében kifejthetik
véleményüket. Üdvözlettel  Kiss Gábor MKE alelnök<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
2011.12.12. 21:06 keltezéssel, Preysing Frigyes írta:
<blockquote cite="mid:000301ccb909$912188c0$b3649a40$@dkvk.hu"
 type="cite">
  <meta http-equiv="Context-Type" content="text/html; charset=utf-8">
  <div>
  <p>Tisztelt Lista! Kedves Mikulás Gábor és Fehér Miklós! </p>
  <p>   </p>
  <p>Mikulás Gábor véleményével és helyzetelemzéseivel nem mindig, és
főként nem maradéktalanul értek egyet. Azonban kérdésfeltevéseit
fontosaknak és jellemző provokatív stílusa ellenére (vagy pont azért)
 továbbgondolandóknak tartottam szinte mindig. </p>
  <p>Legutóbbi kérdései, amelyet az MKE  helyzetével illetve  Fehér
Miklós  főtitkár  korábbi levele kapcsán tett fel megválaszolatlanok
maradtak, mivel számomra nem eléggé követhető okfejtés alapján kétség
merült fel egyesületi tagságának folytonosságával kapcsolatban. </p>
  <p>Magam évtizedek óta megszakításokkal ugyan, de tagja vagyok az
MKE-nek. Az utóbbi 4 évben a nyilvántartásokban is egyértelműen
igazoltan, és  e helyzeti előnyömmel szeretnék segítségére sietni
Mikulás Gábornak azzal, hogy kérdéseit magamra vállaltan továbbítom a
listára, kérve, hogy mindazok akik nem követték az utóbbi hetekben a
fórumokon az erre kapható válaszokat valami rövid összefoglalót
kapjanak! </p>
  <p>   </p>
  <p>Idézem a kérdést elindító hivatkozást és kérdést is, amit én ugyan
árnyaltabban fogalmaznék meg, de az idézés szabályai szerint meghagyom
eredeti formájában, gondolom a tartalmát mindannyian hasonlóan értjük. </p>
  <p>   </p>
  <p><<"A megoldást közösen a tagsággal <br>
fogjuk megtalálni. Hamarosan Tanácsülésünk lesz, s ha úgy dönt a <br>
Tanács, akkor munkabizottságokat alakítunk és dolgozunk. Az úton <br>
közösen megyünk végig. Közben készül a stratégia, dolgozunk a <br>
szervezeti megújításon és közgyûlés elé tárjuk a szervezet <br>
gazdálkodási koncepcióját is." </p>
  <p>  </p>
  <p><span>Egyesületi tagként érdeklődöm: hogy áll a helyzet? Készül-e
koncepció az MKE-ben? >> </span></p>
  <p><span>   </span></p>
  <p><span>   </span></p>
  <p><span>A választ  és Mikulás Gábor további kérdéseit is előre
köszönöm. </span></p>
  <p><span>   </span></p>
  <p><span>Tisztelettel és üdvözlettel: </span></p>
  <p><span>   </span></p>
  <p><span>Preysing Frigyes </span></p>
  <p><span>MKE tag, nyilvántartási szám: 1155 </span></p>
  <p><span>   </span></p>
  <p>   </p>
  </div>
  <pre wrap="">
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>
_______________________________________________
Katalist mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Katalist@listserv.niif.hu">Katalist@listserv.niif.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist">https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist</a>
  </pre>
  <pre wrap="">
<fieldset class="mimeAttachmentHeader"></fieldset>

No virus found in this incoming message.
Checked by AVG - <a class="moz-txt-link-abbreviated" href="http://www.avg.com">www.avg.com</a> 
Version: 9.0.920 / Virus Database: 271.1.1/4076 - Release Date: 12/12/11 08:34:00

  </pre>
</blockquote>
<br>
</body>
</html>