Tisztelt Lista!

Én is azok közé tartozom akik csak olvasói a Katalist-nek és nem aktív részvevői a kommunikációnak.
A héten a listáról érkezett néhány levél után azonban feladtam passzivitásomat és szíves figyelmükbe ajánlanám a KOHA nevű Integrált Könyvtár Rendszert, mely GNU License alatt fut. Tehát Szabad Szoftver, ingyenes, bárki által letölthető és használható, kibővíthető.
(bővebben a www.koha.org-on)

Mindezt teszem azért, mert már lassan több, mint egy éve foglalkozom olyan Szabad Szoftverekkel melyeket a könyvtárak hasznosítani tudnak a munkájuk vagy éppen az Internetes megjelenésük során. Így hát tökéletesen egyetértek Nagy Elemér Károly legutóbbi levelében elhangzottakkal.

Pusztán csak kiegészíteném a saját gondolataimmal.
Számomra a Nyílt Forráskódú Szoftverek a Szabadságot (a szó legnemesebb értelmében) és az Összefogást jelentik.
Egy hasonlattal élve, kényelmesebb beterelni a családot egy gyors étkezdébe és megenni néhány menüt, mint otthon sütni és főzni. Ám számomra ezerszer többet ér ha feleségemmel magunk állunk oda a tűzhelyhez és készítjük el az ebédet, miközben óvodás fiam is a pogácsa dagasztás rejtelmeivel ismerkedik. Jobban szeretem én építeni, alkotni azt amit magam is meg tudok csinálni, mintsem másra bízni. Ez apám öröksége.

Ugyanígy vagyok a könyvtári informatikával is. Majd egytucatnyi, speciális könyvtári alkalmazást ismertem meg a világ jó néhány országából Finnországtól, Brazilián keresztűl Új-Zélandig). Íme néhány:

KOHA

Evergren

PhpMyLibrary

Avanti MicroLCS

Gnuteca

Emilda

OpenBiblio

GNU Library Management System

Learning Access ILS

Karuna

Vannak közte magányos harcosok által készített programok és vannak közöttük széles egyetemek vagy éppen középiskolák közti összefogáson alapulók. Közös bennük, hogy mindegyiket azért hoztak létre, mert a piacon megtalálható Integrált Könyvtári Rendszerek nem voltak számokra megfelelőek. Általában a szoftver ára vagy képességei nem voltak megfelelőek..

Az utóbbi időben a már említett KOHA rendszerrel foglalkoztam a legtöbbet, és amelynek a használata a városunkban lévő gimnáziumban
már több, mint egy éve folyik. Jelenleg a
szoftver honosítása történik. Az OPAC felülete már "tud magyarul" most éppen a
könyvtárosi felületet fordítjuk. Mindemellett a rendszer
HUNMARC-hoz való illesztése is benne van abban a menetrendben, melynek fél éven belül tűztük ki a végét.
A távolabbi cél, hogy sikerüljön a Szabad Szoftver szellemében együttműködésre késztetni az intézményeket, kollégákat a könyvtári informatika területén is.

Üdvözlettel
Koroknai Sándor

rendszergazda, szaközgazdász
informatikus-könyvtáros egyetemi hallgató

http://www.lmvk.hu