[KATALIST] 10 éves a Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap
Ásványi Ilona
ilona at osb.hu
2025. Dec. 9., K, 12:35:25 CET
Dr. Gerő Gyula 2015 őszén azzal a kéréssel és ajánlattal kereste meg a Pannonhalmi Főapátságot, hogy elhunyt lánya, Gerő Éva emlékére egy alapítványt szeretne létrehozni, mely alapítvány kezelőjének a Főapátságot kérte fel. A Pannonhalmi Főapátság vállalta a feladatot. Alapos előkészítés után 2016. március 17-én megszületett az alapítvány Gerő Éva Alap néven, az erről szóló „Megállapodás” aláírásával. A Gerő Éva Alapról szóló megállapodást dr. Gerő Gyula, mint alapító és dr. Várszegi Asztrik, mint a Pannonhalmi Főapátság képviselője írta alá. 2020. február 18-án Gerő Gyula a másik lányát, Katalint is elvesztette. 2021 tavaszán Gerő Gyula, az alapító, kinyilvánította azt a szándékát, hogy az Alap nevének megváltoztatásával Katalin lányának is szeretne emléket állítani. Az alap új neve Gerő Éva és Gerő Katalin Alap legyen. Az alapítványról szóló módosított „Megállapodás a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap elnevezésű alapítványról” aláírása 2021. augusztus 3-án történt meg. 2022. április 13-án életének 98. évében elhunyt dr. Gerő Gyula, a Gerő Éva és Gerő Katalin Alap alapítványtevője. Az Alapot kezelő Kuratórium döntése értelmében az alapítvány a továbbiakban, 2023-tól Gerő Gyula nevét is viseli, tehát az alapítvány neve a továbbiakban: Gerő Éva, Gerő Katalin, Gerő Gyula Alap.
További infók a csatolásban és a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár honlapján:
https://konyvtar.osb.hu/hu/gero-eva-gero-katalin-gero-gyula-alap
[Pannonhalmi Főapátság]
Pannonhalmi Főapátság
Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár
Ásványi Ilona
igazgató
+36 96 570 142 +36 20 495 3318 asvanyi.ilona at osb.hu
9090 Pannonhalma, Vár 1. https://konyvtar.osb.hu
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20251209/809e3b76/attachment.htm>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: 10 éves a Gerő Éva.pdf
Type: application/pdf
Size: 130417 bytes
Desc: 10 éves a Gerő Éva.pdf
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20251209/809e3b76/attachment.pdf>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról