[KATALIST] elköszönés
Csilla Bánfi
csilla.banfi63 at gmail.com
2018. Ápr. 10., K, 11:02:00 CEST
Kedves Klára!
Tisztelettel és szeretettel köszönöm, amit kaptam Tőled szakmailag és
emberileg is. Boldog, tevékeny nyugdíjas éveket kívánok!
Jónásné Bánfi Csilla
Kaposvár
Klára Szakmári <szklaris at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. ápr. 10., K
10:57):
> Kedves Kollégák!
> Szeptemberben lesz 40 éve, hogy könyvtárosasszisztensként elkezdtem
> dolgozni a FSZEK-ben, mellette pedig végeztem az egyetemet.
> Gyerekkönyvtáros lettem, majd a Külker. Főiskola Könyvtárában
> szakkönyvtáros.
> Közel 30 évig voltam a Budai Nagy Antal Gimnázium könyvtárostanára, ez
> volt az én igazi hivatásom, szolgálatom, az életem. Tegnap volt az utolsó
> munkanapom az iskolában, elköszöntem a diákoktól, volt diákoktól, szülőktől
> és kollégáktól.
> Hálás vagyok a sorsnak, a velem kapcsolatba került embereknek, hogy
> betölthettem hivatásom, szerető és elismerő közösség tagja lehettem, sokat
> tanulhattam, kaptam tőletek!
>
> Sok kollégával kapcsolatba kerültem különféle könyvtárakból, mint a
> Könyvtárostanárok Egyesületének elnökségi tagja, majd elnöke. Többekkel
> könyvtári szakértőként dolgoztam együtt.
> Nagy megtiszteltetés volt számomra az MKE és a KTE Emlékérem kitüntetések,
> köszönöm
> Nehéz az elválás, de ez az élet rendje...
> Új életszakasz következik számomra, nyugdíjba megyek, de nem nyugalomba.
> Az új célok, feladatok egy része továbbra is kötődik a könyvtárhoz, a
> diákokhoz, a szakmához.
>
> Köszönöm a támogatásotokat, szereteteteket, a jó szakmai közösséget!
> Remélem, még sokáig találkozhatunk szakmai rendezvényeken, közös
> feladatmegoldásokban!
> Szeretettel: Szakmári Klári
>
>
>
> --
> Szakmári Klára
> könyvtárostanár
> szklaris at gmail.com
> +36-30-611-76-46
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist at listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20180410/5f03683d/attachment.html>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról