[KATALIST] Közelgő Arany János bicentenárium_ Az Emlékbizottság közleménye
Boka László
boka at oszk.hu
2016. Sze. 16., P, 11:43:28 CEST
Az Arany János Emlékbizottság közleménye
2017-ben ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját. Ezt az esztendőt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Emlékévnek nyilvánította, amelynek fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke lett.
Az MTA létrehozta az Arany János Emlékbizottságot, amelynek feladata egyrészt a tudományos rendezvények megszervezése, másrészt a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és információinak közvetítése.
Az Emlékév 2017. március 2-án kezdődik Nagyszalontán, majd május elején tudományos ülésszakkal folytatódik az Akadémia közgyűlésén. Ősszel Debrecen és Nagykőrös, majd ismét Budapest a legfontosabb ünnepségek színhelye. Kiállítás lesz többek között Nagyszalontán, Nagykőrösön, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az MTA Könyvtár- és Információs Központban és az Országos Széchényi Könyvtárban. Az év során újabb kötetei jelennek meg az Arany János munkái című, most elkezdődött nagyszabású kritikai kiadásnak. A tudományos programokat országos és határon túli középiskolai szavalóverseny és más kulturális események kísérik.
Az Arany János Emlékbizottság e-mail címe bicentenarium at gmail.com, székhelye az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézetének Irodalomtudományi Intézete (1118 Ménesi út 11-13.). Várjuk a rendezvényekre vonatkozó híreket, amelyeket a költő verseinek kéziratait és legfontosabb kiadásait tartalmazó honlapunkon tesszük majd közzé.
------------------------------------------------------------
Boka László, PhD.
irodalomtörténész, tudományos igazgató
Országos Széchényi Könyvtár,
HU- 1827, Bp., Budavári Palota, F. ép.
tel:+36-1-4878650
mobil: +36-30-2374995
email: boka at oszk.hu
-------------------------------------------------------------
Kímélje a természetet! - Kérem, fontolja meg mielőtt kinyomtatná ezt az e-mailt!
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20160916/1105d739/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Boka László.vcf
Type: text/x-vcard
Size: 118 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20160916/1105d739/attachment.vcf>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról