[KATALIST] 10 éve hunyt el Rózsa György
Zsolt Banhegyi
bangeri at gmail.com
2015. Dec. 18., P, 09:11:17 CET
Kedves Edina!
Örülök, hogy az AKADÉMIAI KÖNYVTÁRBAN (sic -- és nem: MTA Könyvtár és
Információs
Központban!) valakinek eszébe jutott egykori szeretett főigazgatónk. Ez tán
az új idők szele?
Remélem. Ugyanis a Náray-Téglási páros dicstelen uralma alatt sikerült
mindazt
szisztematikusan lerombolni, amit anno nagy elődünk, és vele a munkatársi
gárda
elsősorban szakmai hozzáértésével, az ikonikus intézmény iránti odaadásával
és
alázatával évtizedeken át szívósan felépített, jobban mondva az elődök
nagyszerű
munkájára támaszkodva továbbépített. A 2006 utáni időszakban az elefántok
a
porcelánboltban például úgy szüntették meg a több ezer nemzetközi
intézménnyel
fennálló évtizedes, sőt évszázados intenzív kapcsolatrendszert, hogy
mindenfajta
levelezés és értesítés helyett egyszer csak nem küldték tovább a
cserekapcsolati
hazai könyv- vagy folyóiratpéldányt. "Ebből majd észreveszik, hogy nincs
tovább" alapon.
Bájos, nem? A vegytan úgy látszik nem tanít meg arra, hogy a
cserekapcsolat az
messze több, mint kiadványok cseréje: az olyan "viszony-hálózat", ami bent
tartja az
intézményt a nemzetközi szakmai vérkeringésben. (A Könyvtár első
cserekapcsolata
például még Széchenyi István kezdeményezésére jött létre, a philadelphiai
Philosophical Society of America lett partner a ma is élő Transactions.. c.
híres
periodikájának küldésével -- s emlékeim szerint Telekiék akkor a Magyar
Tudós
Társaság Évkönyvét ajánlották cserébe.) Vagy mit mondjunk a SWOT-elemzés
Könyvtárra erőszakolásához, amelyben a Könyvtár gyengeségeként a "növekvő
átlagéletkort" jelölték meg. Erre csak annyit mondtam akkor, hogy ez egy:
KÖNYVTÁR, és nem egy focicsapat, nem a Manchester United, ahol 35 évesen
kiöregszenek az alkalmazottak, hanem a növekvő életkor javarészt növekvő
tapasztalatot, az állomány nagyobb ismeretét és mélyebb hozzáértést jelent.
Említsük meg itt is, hogy idén megjelent Rózsa Dávid gondozásában a
főigazgató
úrral készített interjúk alapján az önéletrajz:
http://konyvtar.mta.hu/index.php?name=fotoalbum_2015_03_04
Dr. Rózsa György ravatalánál tartott gyászbeszédem pedig itt olvasható:
http://epa.oszk.hu/00300/00365/00050/pdf/KLL_EPA00365_2006-01_014-015.pdf
Bánhegyi Zsolt
ny.. oszt.vez.
2015-12-17 18:15 GMT+01:00 Szikszai Edina <edina.szikszai at gmail.com>:
> Kedves Kollégák!
>
>
> 10 éve, 2005. december 17-én hunyt el Rózsa György
> <https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy_%28k%C3%B6nyvt%C3%A1ros%29>
> könyvtáros, 1960–1996 között az MTA Könyvtára főigazgatója.
>
> Az alábbi linken Gregorovicz Anikó nyugdíjas kolléganőnk egy korábbi
> cikkét olvashatják Rózsa Györgyről.
> http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=4314&issue_id=469
>
>
> üdvözlettel
> Szikszai Edina
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist at listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20151218/d109de45/attachment.html>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról