[KATALIST] Gratuláció
Horvath Sandor Domonkos, dr.
hsdhsi at gevk.hu
2012. Jan. 23., H, 20:52:18 CET
Kedves Miklós, Kedves Kollégák!
Minden elismerésben részesített kollégának magam is szívből gratulálok,
a nekem küldött visszajelzéseket pedig nagyon köszönöm!
A magam ügyéről szólván: az effélék jólesnek, hiszen ki ne lenne
kiéhezve arra, hogy valamennyire megbecsüljék, és annak jelét is adják?
Ami engem illet, pontosan tudom, hogy közvetlen kollégáim és
együttműködő szakmai partnereim nélkül azok az eredmények, amit a
főnökeim most értékeltek, nem, vagy nem így valósultak volna meg. Ennek
tudatában látni azok örömét, akiknek köszönhetem ezt - nos ez az igazi
kitüntetés, mert emberi tulajdonságaik legszebbikével ajándékoztak meg.
Köszönettel:
Domonkos
"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)
"Minden emberi lélek halhatatlan, ám az igazak lelke nem csak halhatatlan hanem isteni is egyben" (Szókratész)
2012.01.23. 16:37 keltezéssel, Feher Miklos írta:
> Kedves Kollégák!
>
>
> Örömmel olvassuk a hírt:
>
> „Gyõrben kiemelt figyelemmel fordulunk a kultúra, hagyományaink
> ápolása felé. Büszkék vagyunk kulturális intézményeinkre, melyek
> hazai és nemzetközi szinten is öregbítik városunk hírnevét. Ennek
> az odafigyelésnek, és a kultúráért elhivatottan dolgozó
> szakembereknek, köszönhetõen 2010-ben Gyõr nyerte el a Kultúra
> Magyar Városa címet. Idén második alkalommal rendeztük meg a
> Magyar Kultúra Hete programsorozatot, amelyhez kulturális
> intézményeink mindegyike hozzátett valamit a profiljába vágó
> programmal, elõadással, és kiállítással, amely az elmúlt héten
> rengeteg élménnyel ajándékozta meg az érdeklõdõket. Egy
> tartalmas, színvonalas hét van mögöttünk, amely kizárólag a
> magyar szerzõk és a magyar alkotások elõtt tisztelgett. Örömteli ez
> a kezdeményezés, hiszen Gyõr ismét bizonyította, hogy élen jár az
> értékek ápolásában, és bátor az új ötletek életre hívásában. A
> kultúra tehát akkor él, ha ápoljuk, ha gondot viselünk rá. Ezt tesszük
> Gyõrben, és ezt kell folytatnunk a jövõben is!"
>
> - Nyilatkozta Simon Róbert Balázs alpolgármester azon a gyõri
> ünnepségen, amelynek keretében Gyõr kulturális életében végzett
> több évtizedes közmûvelõdési tevékenységének elismeréséül
>
> Gyõr Közmûvelõdéséért díjat
>
> vehetett át dr. Horváth Sándor Domonkos, a Galgóczi Erzsébet
> Városi Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója.
>
> Az MKE elnöksége a kitüntetéshez szívbõl gratulál!
>
>
> Fehér Miklós
> fõtitkár
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist at listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról