[KATALIST] MaNDA

Ivan Horvath ivan at elte.hu
2012. Feb. 15., Sze, 01:56:31 CET


Kedves Kollégák,

a MaNDA tervezőcsoportja ismét engem bízott meg azzal, hogy felhívjam figyelmüket A nemzeti kultúra továbbélése a digitális technológia korában című iratra (http://work.mandarchiv.hu/mandalat/), amelyet Mandalatnak neveztünk el. A Mandalat (a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet alapvetése) azért kapta ezt a mulatságos nevet, hogy emlékeztessen a nyelvújítás korának termékeny vitáira, és ugyanúgy önmagánál szellemileg igényesebb válaszokat váltson ki, ahogy annak idején a Felelet a Mondolatra is jobb lett, mint amilyen volt a Mondolat. Ugyanebből az okból kapta a Mandalat a 0.9-es verziószámot, jelezve, hogy csak a közgyűjtemények szakembereivel való megbeszélések nyomán, az ő véleményük figyelembevételével készülhet el az 1.0-ás, végleges kiadás.

Engedjék meg, hogy ezennel meghívjuk Önöket egy ilyen megbeszélésre. Színhelye a Petőfi Irodalmi Múzeum Díszterme, ideje jövő csütörtök, délelőtt 10 óra. Élőszóban ismertetni fogjuk azt, amit a Mandalat gondolatanyagából a legfontosabbnak tartunk, majd szabad beszélgetés, vita következik. A beszélgetésben való részvétel bízvást ajánlható minden olyan közgyűjteményi szakember számára, akit érdekel gyűjteményének jövője, aki ezt a jövőt hajlandó alakítani.

Hadd kérjük meg Önöket arra is, hogy ne csak könyvtáros kartársaikat buzdítsák meghívásunk elfogadására, hanem múzeumi és levéltári barátaikat is. A könyvtárosok jutottak legmesszebb az országos integráció terén (Mokka, Mokka R stb.) – hát támogassák a többieket.

Szíveskedjenek megtekinteni a mellékelt meghívót. Szeretettel elvárjuk Önöket. Jöjjenek el mennél többen, és vegyenek részt az eszmecserében.

Üdvözlettel

Horváth Iván egyetemi tanár

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20120215/01def994/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: mandalatTerv.pdf
Type: application/pdf
Size: 83426 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20120215/01def994/attachment.pdf>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20120215/01def994/attachment-0001.html>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról