[KATALIST] Nyílt nap nyugdíjasoknak az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Egyetemi Könyvtár Főigazgatói Titkársága titkarsag at lib.elte.hu
2011. Jún. 30., Cs, 11:51:50 CEST


Nyílt nap nyugdíjasoknak az Egyetemi Könyvtárban

Noha nyilvános könyvtár, mégis sokan hiszik az ELTE Egyetemi Könyvtárról,
hogy kizárólag egyetemisták és oktatók vehetik igénybe szolgáltatásait. A
2011. július 7-én 10-16 óra között megrendezésre kerülő Nyílt nap
nyugdíjasoknak rendezvény ezt a tévhitet kívánja eloszlatni, megismertetve a
450 éves jubileumát ünneplő könyvtárat és sokrétű szolgáltatásait az idősebb
korosztály képviselőivel. 

A nyílt nap alkalmából számos program várja az érdeklődőket. Két ízben indul
a Könyvtár történetét, épületét bemutató épülettúra, melynek kapcsán az idén
250 éve elhunyt Mikes Kelemen tiszteletére rendezett kiállítás is megtekintő
a könyvtár dísztermében. A további programok során a résztvevőknek
lehetőségük nyílik arra, hogy a kölcsönző-pult túloldaláról, a szolgálati
helyek használatával betekinthessenek a könyvtári munkafolyamatokba,
megismerkedjenek a tájékoztatás eszközeivel, végigkísérjék a kölcsönzés
folyamatát, illetve a könyvek megóvásának egyik útját, a digitalizálást.
Könyvtárhasználati bemutató során tájékoztatást kapnak a könyvtárra
vonatkozó alapvető információkról, az itt őrzött nagy értékű
könyvállományról, a használható eszközökről és az ezekben rejlő
lehetőségekről. Megbizonyosodhatnak róla, hogy a számítógép és az
internethasználat az idősebbeknek sem legyőzhetetlen akadály és hogy néhány
alapvető lépés elsajátításával bárki szabadon élhet a világháló kínálta
számos lehetőséggel. Azt is kipróbálhatják, milyen kihívásokkal találkoznak
olvasás, illetve információgyűjtés során a látássérült emberek.
Tesztelhetik, hogyan boldogulnának kizárólag az ujjaikra és a felolvasógépre
hagyatkozva, emellett kipróbálhatják a Braille írással való nyomtatást is.

A nyílt nap programjaira előzetes jelentkezés szükséges (személyesen a
könyvtár olvasótermében,  vagy Sándor Judit kolleganőnél a 411-6500/3446-os
telefonszámon, illetve a sandor.judit at lib.elte.hu e-mail címen.

A rendezvény a TÁMOP 3.2.4/09/1-KMR-2010-0021 „Az ELTE könyvtár rendszerének
komplex fejlesztése a könyvtárhasználat megkönnyítése érdekében” projekt
keretében valósul meg.



--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110630/dcf3d5d4/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image001.jpg
Type: image/jpeg
Size: 48328 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110630/dcf3d5d4/attachment.jpg>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról