[KATALIST] Múzeumok Éjszakája az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Egyetemi Könyvtár Főigazgatói Titkársága titkarsag at lib.elte.hu
2011. Jún. 15., Sze, 15:13:03 CEST



 

Múzeumok Éjszakája az Egyetemi Könyvtárban

 

Az alapításának 450. évfordulóját idén ünneplő Egyetemi Könyvtár június
24-én pénteken délután 16 órától éjjel 2 óráig ismét aktív résztvevője a
népszerű rendezvénynek.

Az aulából elindulva hat ízben – ebből egy alkalommal jelnyelven – indul a
Könyvtár történetét, épületét megismertető, szakszerűen vezetett túra. A
könyvtár dísztermében folyamatosan megtekinthető lesz az idén 250 éve
elhunyt Mikes Kelemen előtt tisztelgő kiállítás. Lagrime e sorrisi (Könnyek
és mosolyok) címmel Murányi Márta (szoprán), Mészáros Péter (tenor), Fábri
Flóra (csembaló), Regős Júlia (viola da gamba) tolmácsolásában C.
Monteverdi, S. Landi, G. Frescobaldi, B. Strozzi és G. Caccini 17. századi
szerelmes madrigáljai csendülnek fel két ízben.

Folytatva az ilyenkor immár szokásos, kortárs képzőművészeket bemutató
kiállításaink sorát, a Tanácsteremben Nagy Pál író, tipográfus METROPOLISZ
című egynapos kiállítása lesz látható, a megnyitó performansz 19.00-kor
kezdődik.



A könyvtár nagy értékű régi kézirat- és könyvállományának megóvását egyrészt
a szakszerű könyvrestaurálás, másrészt ezen dokumentumok digitalizálása
szolgálja: mindkettővel megismerkedhetnek az érdeklődők. 

NetKúl!Túra programunkon könyvbarát, filmes és színházi honlapokkal
ismerkedhetnek a látogatók, és a kölcsönzőben azt is kipróbálhatják, milyen
kihívásokkal küzdenek meg a láttássérültek a könyvtári számítógép előtt..

Az aulában az Egyetemi Könyvtár és Levéltár kiadványai mellett kedvezményes
áron kapható lesz az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei sorozat legfrissebb,
jubileumi XIV-XV. számú összevont kötete, illetve az ELTE tavalyi 375 éves
jubileumára megjelent különleges, több mint háromszáz fotóval illusztrált
képes egyetemtörténeti könyv is Szögi László, a könyvtár főigazgatójának
tollából.

A rendezvény részletes programja az Egyetemi Könyvtár honlapján
<http://konyvtar.elte.hu/hirek/rendezvenyek/index.html#muzej2011> , a
Múzeumok Éjszakája hivatalos
<http://www.muzeumokejszakaja.hu/index.php?page=kereses&varos=10&muzeum=74&i
dopont=0&programok=0>  honlapján valamint a Pesti Est különszámában
tekinthető meg.

A regisztrációhoz kötött programokra a bejelentkezés:
http://www.konyvtar.elte.hu/open.php 

 

A Múzeumok Éjszakája valamennyi helyszínén belépésre jogosító karszalagok a
Könyvtár információs pultjánál, illetve kölcsönzőjében már vásárolhatók.

 

Ezen a napon a szokásos helybeni könyvtári szolgáltatások 10-16 óráig
vehetők igénybe.

 

Üdvözlettel

 

Wallner György
ELTE Egyetemi Könyvtár
Titkárság
T: 411-6739
www.konyvtar.elte.hu <http://www.konyvtar.elte.hu/> 

Amennyiben a jövőben nem kíván az Egyetemi könyvtártól hírlevelet kapni,
küldjön egy „leiratkozás” jelzésű válaszlevelet
<mailto:titkarsag at lib.elte.hu?subject=leiratkozas>  

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110615/12756903/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image001.jpg
Type: image/jpeg
Size: 21249 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110615/12756903/attachment.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image002.jpg
Type: image/jpeg
Size: 23278 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20110615/12756903/attachment-0001.jpg>


További információk a(z) Katalist levelezőlistáról