[KATALIST] ujra monok
Márton Németh
nemethm78 at gmail.com
2010. Már. 10., Sze, 09:15:25 CET
A Sajó pályázat nyilvánosan elérhető az OSZK weboldaláról is. Nekem nem
tisztem senkit sem védeni, vagy támadni. meg kell jegyeznem azonban, hogy
eddigi benyomásaim szerint pont az állományvédelem, a könyvtári értékek
védelme felé történt elmozdulása tendencia mostanában. Az utóbbi évek
bevételszerzési hajszája, amibe az állam belekényszerítette az OSZK-t, úgy
tűnik finoman szólva is kétes eredményekkel járt e téren. S az intenzív
on-demand alapú olvasói kérésre történő digitalizálás végeredményéből
ráadásul nem születtek hosszútávon felhasználható termékcsomagok, pusztán
pillanatnyi igények koránt sem optimális kielégítéséről, kényszerű
pénzhajszáról volt szó, sokszor az alapvető nyilvántartási, szolgáltatási
szabályok figyelmen kívül hagyásával. Egyelőre tehát egy új egyensúly
megtalálásának kísérletét látom a piaci és az állományvédelmi érdekek
egyensúlyára találásának a megkísérlésével, s nem holmi kiszervezős,
privatizációs szándékot. A probléma inkább ott jelentkezik, hogy felelősebb
állományvédelemmel, új on-demand alapú piaci szolgáltatási portfolió
kialakításával hogyan lehet annyi bevételt produkálni mint az előző években.
Meglátjuk majd mit hoz a jövő.
Németh Márton
2010/3/10 Fazekas Andrea (Műsz.könyvtár) <a.fazekas at richter.hu>
> Kedves Katalisták!
>
> Arról eddig nem indult vita, hogy mi a különbség a két pályázat között. Azt
> fel sem tételezzük, hogy a pályázatok befolyásolták a döntéshozókat?!
> A Könyvtári Figyelő 2009. évi 4. számában mindkét pályázat megjelent,
> előfizetőknek a
> http://www.ki.oszk.hu/kf/e107_plugins/content/content.php?cat.226 oldalon
> elérhető.
>
> Mivel február 11-én kaptuk meg nyomtatásban ezt a számot, talán elsikkadt a
> nagy Valentin napi vitában! :-)
>
> Üdvözlettel: Fazekas Andrea
> A fentiek csak a saját véleményem és semmiben nem tükrözik a munkaadóm
> álláspontját.
>
> ------------------------------
> *From:* katalist-bounces at listserv.niif.hu [mailto:
> katalist-bounces at listserv.niif.hu] *On Behalf Of *Edit Brown
> *Sent:* Monday, March 08, 2010 8:20 PM
> *To:* katalist at listserv.niif.hu
> *Subject:* Re: [KATALIST] ujra monok
>
> Tisztelt Lista,
>
> nemrég nagy felháborodást váltott ki itt, hogy Mikulás Gábor a
> Népszabadságba teregeti a szakma szennyesét, s lám, most a nemzeti könyvtár
> pályázatot vesztett főigazgatója, Monok István ad, nem először, sértett
> nyilatkozatot a sajtónak, ahelyett, hogy szakmai érvekkel, szakmai fórum
> előtt nyilatkozna meg. Ezt igen sajnálatosnak tartom. A pályázatok
> nyilvánosak. Szakmabeli lévén személy szerint azt várnám, hogy konkrét
> szakmai kritika fogalmazódjon meg, ezen a fórumon, és ne pusztán a sommás -
> és legalább ennyire megindokolatlan - vélemény, hogy az új igazgató "nem
> alkalmas", máshol! Vajon Monok István tényleg be akarja perelni az OSZK-t és
> semmissé tenni a pályázatot? Tényleg csak "később dönti el", hogy
> újrapályázik-e, ha ez sikerül? Laikus vagyok, talán ezért, de nekem nem
> világos, hogy a Magyar Nemzetben a pályázata kapcsán említett, állítólag
> átpolitizált TÁMOP kérdésben, Monok úr pontosan mi mellett érvel? És mi
> mellett a "poltika"? Tisztelt Monok úr, kiváncsiak vagyunk a véleményére.
>
> Üdvözlettel,
>
> Edit Brown
>
> Nagy-Britanniában élő,
> magyar származású könyvtáros
>
> 2010/3/8 László Pintér <alapinter at gmail.com>:
> > T. Lista, a Magyar Nemzet szombati számában megjelent egy interjú Monok
> > Istvánnal.
> > Sajnos, az online kiadásban nem olvasható. Mellékelten küldöm.
> Szkenneltem,
> > ahogy tudtam, kinagyítva jól olvasható.
> > Monok István érdekes válaszokat ad az adatbázisok és a Neumann Ház,
> valamit
> > a MEK "ügyében" is.
> > Az első kérdésre adott válaszában egyetlen mondattal reagál Sajó Andrea
> > kinevezésére.
> > Ahogyan mondani szokták: no comment. Mindenki döntsön saját ismeretei,
> > érzései, netalán előítéletei alapján.
> > Üdvözlettel: Pintér László
> >
> >
> >
> > --
> > Pintér László
> >
> >
> > _______________________________________________
> > Katalist mailing list
> > Katalist at listserv.niif.hu
> > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
> >
> >
>
>
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist at listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/attachments/20100310/435446da/attachment.html>
További információk a(z) Katalist levelezőlistáról