[KATALIST] 3 K 2009 11 Ajánló

[Gondos Gábor]

Tisztelt Lista, tisztelt Szerkesztőség!

Köszönöm Pintér Lászlónak, hogy felhívta figyelmemet a cikkösszeállításra.
Engem is foglalkoztat a könyvtár és a társadalom jövője. El is olvastam
ezt a válogatást is, amiben szó van csúcstechnológia felhasználásával
történő olvasásról, meg elszegényedett nyugdíjasokról, és
munkanélküliekről, akik egyre többen keresik kilábalásukat, vagy
vigaszukat az amerikai könyvtárakban. Szeretném ezeket a jelenségeket egy
rendszerbe, értelmezési keretbe összefűzni, mert a cikkek különálló
jelenségekként tárgyalták ezeket.

A gazdasági racionalitásnak becézett furcsaság, amire a döntéshozók
gyakran hivatkoznak egy téveszme
http://epa.oszk.hu/00700/00721/00005/sen.html. Ez a paradigma arra
készteti az ipari/gazdasági szereplőket, hogy egyre nagyobb profitot
termeljenek részvényeseiknek/tulajdonosaiknak, miközben nem veszik
figyelembe a természeti korlátokat. (Nem lényegtelen, hogy száz éve még
senki nem beszélt ilyenfajta gazdasági növekedésről!) Ezért egyre újabb
termékeket találnak ki, hogy azokat eladva nagyobb legyen az osztalék. Így
jönnek létre pl. a tantuszos utcai telefonok, majd a pénzérmés telefonok,
a kártyás telefonok, az otthoni telefonok, a személyhívók, a
mobiltelefonok, az i-podok és egyéb új, a maguk nemében lenyűgöző
technikai fejlesztések. Az előbb felsorolt telefonokon első sorban
beszélni szoktunk mégis mindig cserélgetjük őket (persze minden új tud
valami többet is).

A létrejövés mellett viszont avulás is van. Ezért érdemes átgondolni, hogy
az előbbi kommunikációs eszközökhöz szükséges hálózat megtervezése,
reklámozása, eladása, be és kicsomagolása, szállítása, kiépítése,
lebontása mennyi energiát, és anyagot igényel, majd mekkora mennyiségű
hulladékkal jár. Ezt mind a végtelennek képzelt természetből vesszük el,
amelyet pedig nem az. Ebből lesz a körynezetszennyezés, miközben ámultan
mondjuk, de hát én csak a barátnőmmel szeretnék beszélni. Ezek a
hulladékká válási folyamatok az én életemben lezajlottak, még emlékszem,
amikor egyre szaporodtak a piros telefonfülkék az utcákon, majd amikor
elkezdtek fogyni. Én már értesülhettem arról is, hogy a mobiltelefonokhoz
elengedhetetlen tantál nevű fém bányászatához pl. egy kongói nemzeti park
gorilláinak már 2/3-át kiirtották.
http://www.nol.hu/ajanlo/20090905-tobb_mobil__kevesebb_gorilla
Mivel úgy tudjuk, hogy a versenyhelyzet miatt nincs választásunk, illetve
a telefonreklámban ezen eszköztől boldoggá vált embereket, s nem pedig
élőhelyüket vesztett, döglött gorillákat mutogatnak, nem foglalkozhatunk a
kérdés etikai vonatkozásaival. Ezt tiltja az illem, az érvényben levő
mítosz iránti odaadás. V.ö. tek.bke.hu/~kornel/zoldalap/jonas.pdf
De a higanybányászat, vagy a cianidos aranykinyerés emberjogi, környezet
és egészségkárosító hatásairól is lehetne hasonló módon szólni.
Ugyanilyen tárgysorozatokat le lehetne írni a zenehallgatással
kapcsolatban is, hanglemez, szalagos, kazettás magnó, DAT, CD, DVD, mp3
lejátszó, stb. Itt az tűnik számomra pazarlásnak, amilyen gyorsan át kell
állni az egyikről a másikra. Tegyük fel hogy van olyan ember, aki
gyűjteményét beszerzi lemezen, majd CD-n, de már jön ki az extráktól
zamatos DVD is, ez viszont túl nagy, tehát mp3-ban is kell. Ez mind
tárhely, energia, anyag és hulladék.
Nem tudom, hogy pl. egy jó lemezjátszó hangminőségénél annyival többet
kapunk-e a legújabb lejátszóeszköz segítségével. De ha van is néhány
százalék előny, - nem ezek a termékek magukban, hanem - az a rendszer, ami
ezeket az új eszközöket előállítja, túl nagy károkat okoz, s erről kevésbé
esik szó.
A könyv és elektronikus dokumentum összehasonlításában arra is szoktak
hivatkozni, hogy a papírhoz fákat kell kivágni. De azért nem felejtjük,
hogy a több száz éves könyvek is olvashatók, s ha egyszer elporladnak,
akkor sokkal könnyebben lesz belőlük valami élő, mint egy elektronikus
adathordozóból, mondjuk egy winchesterből, amelyet a felhasználó nem
mellékesen pár év alatt kinő & kidob. S persze, a RAM-ok nem növényekből
készülnek, de egy elhasznált elektronikai eszköz eldobásával sok veszélyes
anyag kerül olyan helyre (kert vége), ahol azelőtt nem volt (mert mondjuk
érc formájában a föld alatt csücsült).

Az egyre problematikusabbá váló, könyvtárban lézengő tömegek egy jó része
olyan ember, akire a gazdaság működésének fenntartásához egyszerűen nincs
szükség (ld. tittytainment in: A globalizáció csapdája : támadás a
demokrácia és a jólét ellen / Hans-Peter Martin, Harald Schumann ), nos ők
pont azért szükségtelenek, mert többek között egyre jobb gépekkel állítjuk
elő a betűket, szavakat hordozó anyagokat, eszközöket és az összes többi,
boltban kapható terméket. Közben úgy okoskodunk: annál gazdaságosabb,
minél kevesebb élő munkával jár egy termék előállítása, annál több a
haszon. Ez szűk önmagában, laboritóriumi sterilségében igaz, illetve hát
rímel egy régi ígéretre, mely szerint a gépek majd felszabadítanak a munka
terhe alól- de azok, akik ma kikerültek a munka világából, nem annyira
szabad emberré váltan foglalkoznak szellemi épülésükkel és élvezik
szabadidejüket, hanem inkább feleslegesnek érzik magukat és éhesek is
néha.

Viszont ha a termelő érdekeitől kicsit eltávolodva tekintünk erre az
egészre, akkor láthatóvá válik egy másik értelmezés: az elektronikus
dokumentumok környezetterhelése és társadalmi kára nagyobb, mint a
könyveké - erre közvetlen bizonyítékom nincs (köszönöm, ha valaki küld
ehhez adatot), de egyrészt az előállítás szociális vonatkozásai, másrészt
az, amilyen sebességgel az egyes hordozók avulnak el (az e-book olvasóknak
is biztos van már néhány generációja), illetve az egyre nagyobb
szerverházak, és a felhasználó oldali számítógépek anyag és energiaigénye
nő - biztos vagyok benne. (Nyilván nem pusztán az e-bookokról szólok itt,
hanem a rendszer egészét igyekszem jellemezni) Örülök, ha valaki kijavít.
(Az elektronikus betűszolgáltatás nagy előnye, hogy egyszerre oda tudom
adni sok felhasználónak, nagy hátránya, hogy egy, a  pillanatra
kihegyezett paradigma része, így távlatokkal nem foglalkozik.)
A helyzet persze ördögi, hisz a felfokozott gazdasági versenyhelyzet miatt
sok ember lépéskényszerben van, nem akar úgy leszakadni, mint akiket az
utcán lát, és hogy versenyképes maradjon- gyorsan kell információhoz
jutnia. Ez ösztönzi az információhoz jutás gyorsulását. Vagy inkább csak
divat lenne ez is?

Amit következetesen figyelmen kívül hagynak, hogy az a kőolaj, ami többek
között az elektronikus dokumentumszolgáltatást mozgásban tartja- annak
gazdaságosan kitermelhető készletei (EROEI mérőszám) sokkal gyorsabban
fogynak, mint azt a kőolaj üzletben érdekeltek hangoztatják- s ezzel a
megnyugtató véleményükkel túlságosan lassítják is a megújuló
energiaféleségekre történő átállást. Ez azt jelenti, hogy ha nincs
szerencsénk, akkor lesz egy olyan időszak az elkövetkező években,
évtizedekben, amikor MÁR túl drága és kevés lesz a kőolaj és nukleáris erő
ahhoz, hogy közlekedjünk, szállítsunk, internetezzünk, vizet pumpáljunk,
szövegfelismertessünk stb. és MÉG túl kevéssé lesz kiépítve a megújuló
energiaforrást felhasználó infrastruktúra, hogy mindezeket működtessük.
(Egyébként általában az energiafüggőségünk egy nehéz ügy, bármilyen módon
igyekszünk is azt kielégíteni).
A megújuló energiák jelenleg ismert felhasználási módjai egyébként
korántsem tesznek lehetővé olyan intenzív és egyenletes munkát, mint a
kőolaj, vagy a nukleáris (mely utóbbi szintén nincs túl sok).
Ez riogatásnak hangzik, tán az is, mindenesetre a könyvtáros dolga, hogy
kiegyenlítetten tájékoztasson, bezzeg a világot, s benne a kütyüket
forgalmazó  üzleti érdek viszont nem annyira erre épül, hanem inkább
bizonyos érdekcsoportoknak kedvező vélekedések napirenden tartásán.

A leszakadozó, elmagányosodott emberek azért mennek könyvtárba, mert pl.
"Most már azonban az ottani fehér farmerok nem használtak húsból készült
gépeket, mert a fémből készült gépek olcsóbbak és megbízhatóbbak voltak,
és egyszerűbb volt a tárolásuk. Így hát a fekete gépeknek el kellett
menniük onnét. Ha nem akartak éhen halni. A városokba jöttek, mert
mindenütt másutt ilyen táblák voltak a kerítéseken és a fákon: Tilos az
átjárás. Még neked is!"- 76. o. Bajnokok reggelije.

Egy egyszerű példával úgy is mondhatjuk, hogy ha van egy gyár, ahol száz
ember dolgozik, akkor mondjuk száz ember él meg belőle egy adott
környezetterhelés mellett. Tegyük fel, hogy ezt a gyárat teljesen
automatizálják, és 20 ember elég a működtetéséhez. Ilyenkor tehát
ugyanannyi termék készül, mint előtte, a környezet terhelése ugyanakkora,
de előállítottunk 80 felesleges embert (negatív externália). A 80
felesleges embernek kitalálhatunk valami más foglakozást, viszont annak
újabb környezetterhelés (átképzés, új gépek, több utazás, messzebbi
munkahely) az ára (negatív externália). Ezért is nő a környezet terhelése
összességében, hiába lesznek hatékonyabbak az egyes gépsorok. Mindeközben
az eredeti gyárból származó haszon már csak húsz emberé, a változatlan
mértékű természeti kár és szociális teendő az egész társadalomé. A negatív
externáliák a "fejlesztésből" következnek, a közmegegyezés erről mégis az,
hogy ezek semlegesítése az állam feladata. Tehát a fő baj a jelenlegi
főáramú közgazdaságtannal, hogy a hasznokat privatizálja, a károkat
társadalmasítja.
Szerénytelenül vitára bocsájtva- Szerintem a könyvtárak feladata,
felelőssége ebben a helyzetben valami olyasmi lehetne, hogy miközben
megfelelnek a jelen kihívásainak, dolgoznak azért, hogy egy, a
jelenleginél jobb társadalmi, gazdasági berendezkedéshez jussunk,
amelyekről már írtak- tudjunk ezekről, s a hozzánk betérő egyetemisták is
értesüljenek. Illetve a felhasználó pillanatnyi és azonnali kiszolgálása
mellett gondoljunk a pár tíz, száz évvel későbbi kiszolgálás feltételeire
is, mert minden ásványi energiahordozó fogy, ld. www.ffek.hu.
A generációs problémák, illetve az idősek elszigetelődése szintén a
rendszer következménye: a felfokozott versenyhelyzet miatt a fiataloknak
nem jut az idősebbekre sem annyi idejük, illetve a technika ígérete
szerint megszabadulunk a kényszertől, hogy embernek kelljen lennünk,
kérnünk kelljen, bölcsességre, az idősek tapasztalatára szoruljunk, hisz
pl. a friss pszichológiai tudásadagok e-bookokon elérhetők (talán nem a
legjobb példa). Az idősek tudása látszólag elavult és különben sem értenek
már sok mindent abból, ami korunkban pedig "működtetendő".
Igyekszünk megfelelni az újabb és újabb technikai megoldásoknak, mintha
azok valóban azt a célt szolgálnák, amit ígérnek: a jobb információval
való ellátottságot, miközben lényegileg és rendszerben tekintve ezek is
annak a fogyasztói kultúrának a részei, amely fenntarthatatlan, tehát
saját létalapjait éli fel és olyan társadalmi különbségeket hoz létre,
amelyek egy idő után vélhetően sajnos erőszakos úton fognak
kiegyenlítődni, mint ahogy a növekvő feszültség érezhető abból, hogy az
amerikai könyvtárakban is rendbontásról, és kiabálásról számol be az
cikkválogatásban szereplő írások egyike.

Gondos Gábor