[KATALIST] olvasásfejlesztési tréning

[Horvath Sandor Domonkos, dr.]

Ezeknel a gyarapitasi kerdeseknel erdemes megnezni a Magyar 
Konyvtarossag Etikai Kodexet. A kodex erzekeli a vazolt problemat, es 
igyekszik arnyaltan kezelni.
A III. szakasz az olvasok iranti tiszteletrol es odaadasrol szol (vo. 
befolyasolasi kerdesek).
Lenyegesebb ugyanakkor a IV. szakasz, amely azt mondja, hogy a 
konyvtaros a gyujtemenyepito munkajat a hasznalok igenyeire es az 
emberiseg ertekeire alapozza.Kizarja a cenzurat.
Az V. szakasz a konyvtaros es a hasznalo egyenrangu partnersegen, es 
kolcsonos bizalmon alapulo kapcsolatat tekinti kovetendo magatartasnak.

http://www.ki.oszk.hu/old/dok/alairtkodex.pdf

A kerdessel bosegesen foglalkozik a Papp Istvan altal az etikai kodexhez 
szerkesztett hatteranyag

http://www.ki.oszk.hu/107/e107_plugins/content/content.php?content.121

Erdemes a gyarapitasra vonatkozo reszt idezni:


            "Elvek vezérelte gyűjteményépítés

A gyűjtemény gondozásáért a könyvtáros nem csak szakmailag, hanem 
morálisan is felelős. Ugyanis a könyvtár saját gyűjteménye fő, bár nem 
kizárólagos eszköze annak, hogy a könyvtár teljesíthesse küldetését. Az 
alapvető könyvtári értékek és a könyvtáros értékrendje mindenekelőtt a 
gyűjtemény fejlesztésében, megőrzésében, apasztásában, kezelésében és 
használtatásában nyilvánulnak meg.

A helyi gyűjtemény természetesen csak korlátok között építhető. E 
korlátok az ellátandó közösség igényrendszeréből és az anyagi 
feltételekből (beszerzési keret, feldolgozási és tárolási kapacitás) 
állnak össze. Ezt az objektív helyzetet tudomásul véve, a könyvtárosnak 
e keretek között is érvényesítenie kell az alábbi követelményeket:

- a beszerzés vezérfonalául ugyan a fenntartó által jóváhagyott 
gyűjtőköri szabályzat szolgál, ezen belül azonban a könyvtárosnak a 
tudományos, művészi és információs értékhez kell igazodnia;

- tekintettel kell lennie az ellátandó közösség különféle csoportjainak 
speciális igényeire (gyerekek, látás- és hallássérültek stb.), valamint 
az adott könyvtár sajátos funkcióira (tudományos kutatás, művészi 
alkotás, szellemi rekreáció, szórakozás, oktatás stb.);

- törekednie kell arra, hogy ugyanazt a témát más és más szempontból 
megközelítő és más-más eredményekre jutó dokumentumokat szerezzen be;

- nem zárhatja ki a gyűjteményből azokat a munkákat sem, amelyek 
ellentétesek a tudomány jelenlegi álláspontjával, vagy ezt kérdőjelezik meg;

- helyet kell adnia olyan dokumentumoknak is, amelyek a demokratikus 
társadalom alapértékeivel állnak szemben vagy ezeket támadják;

- a szépirodalmi művek közül nem rekesztheti ki azokat, amelyek szemben 
állnak az uralkodó ízléssel, vagy amelyeket egyes olvasói vagy külső 
csoportok sértőnek vélnek akár világnézeti, akár morális vagy művészi 
szempontból.

A beszerzendő dokumentumok kiválasztásában a fentiek szerint etikai 
szempontok is érvényesülnek, s a könyvtáros csak akkor töltheti be a 
tudással és az információval gazdálkodó szakember szerepét, ha személyes 
érdeklődése és értékítélete nem befolyásolja válogató tevékenységét. A 
könyvtáros nem léphet fel a használókkal szemben úgy, mint az 
információk csapjainak olyan kezelője, aki kénye-kedve szerint nyitja 
meg vagy zárja el a különböző csapokat.

Kétségtelen, hogy ez konfliktusokhoz vezethet, sőt nem egyszer vezet is 
mind a könyvtáros lelkiismeretében, mind a könyvtár és használója, mind 
a könyvtár és közössége kapcsolatában. A konfliktusok nem küszöbölhetők 
ki, ezért kezelésükre fel kell készülni. Abból a megfontolásból célszerű 
kiindulni, hogy kisebb veszélyt jelent a demokráciára, a társadalom és 
az egyén életére egyes vitatható, sőt ártalmas nézeteket tartalmazó 
művek könyvtári szolgáltatása, mint a könyvtár küldetésének megsértése 
ezek kirekesztésével. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy ezek a művek 
jelen vannak a társadalomban, az irántuk érdeklődők nagyon is könnyen 
hozzájuk juthatnak, s ezért könyvtári tiltásuk kétséges eredménnyel jár. 
Viszont joggal vetődik fel az a kérdés, hogy vajon a minden kétségen 
felül tudománytalan, a demokrácia alapértékeit kikezdő, ártó szándékú 
publikációk, vagy az olcsó giccs színvonalán mozgó, szépirodalomnak 
semmiképp sem nevezhető, szórakoztató, esetleg pornográf kiadványok 
közpénzen szerzendők-e be? Ezek esetében sem lehet az a könyvtáros 
álláspontja, hogy eltiltja tőlük használóit; ha valamilyen 
megfontolásból (kordokumentáció, kutatási cél, helyismereti gyűjtemény 
stb.) állományába iktatta, használói rendelkezésére kell bocsátania őket.

Az ilyen értéktelen kiadványoktól az adott könyvtár gyűjteményét 
egyébként úgy is meg lehet védeni, hogy a gyűjtőköri szabályzatban 
pozitív intézkedések szerepelnek az értékorientált gyűjtésre, továbbá az 
ilyen dokumentumokra irányuló kéréseket a könyvtárközi együttműködés 
keretében, illő térítés (pl. postadíj, fotómásolat díja, kezelési díj) 
fejében teljesíti a könyvtár. Ezek a rendszabályok elegendőnek látszanak 
a sekélyes anyag iránti kereslet visszafogására.

Végső soron a könyvtárak gyűjteményéből (szolgáltatásaiból) egyetlen 
publikus dokumentum sem rekeszthető ki pusztán azért, mert 
tudománytalannak, művészileg értéktelennek, világnézetileg sértőnek 
minősíthető. Kérdésesnek látszik még a hatósági intézkedéssel 
bevezetendő korlátozás is.

A könyvtári gyűjteményekbe került, állami hatóságok és szervezetek által 
kiadott, különböző hivatalos publikációk hozzáférhetőségét a teljes 
nyilvánosság számára biztosítani kell; ez alól csak a bizalmasnak vagy 
titkosnak minősített dokumentumok lehetnek kivételek.

A könyvtár állományát és a beszerzett dokumentumokat a használók előtt 
fel kell tárni. Első és legfontosabb követelmény, hogy – ha nincs 
fizikai akadálya, vagy az állomány hatalmas mérete nem jelentkezik gátló 
tényezőként – a teljes gyűjteményt közvetlenül hozzáférhető módon 
(szabadpolcon, szabad raktárban) kell elhelyezni. A digitalizált 
szövegekhez nyilvános terminálon keresztül lehessen hozzáférni. Emellett 
gondoskodni kell a szükséges feltáró eszközökről (katalogizálás, 
osztályozás, indexelés). Sem állományvédelmi, sem használati szempontból 
nem korlátozható a közönség rendelkezésére álló katalógusrendszer 
(állományfeltáró adatbázis) teljessége: a könyvtár tulajdonában és 
kezelésében lévő valamennyi dokumentumnak szerepelnie kell benne.

A könyvtáros saját korán túlnyúló felelőssége a nemzeti és nemzetiségi 
kulturális örökségnek a múltban keletkezett, a jelenben folyamatosan 
születő, különféle hordozókon rögzített, bel- és külföldön keletkezett 
alkotásainak és termékeinek megőrzése. Ez a felelősség ország és világ 
előtt kötelezi, s voltaképpen a teljes könyvtári állományra kiterjed. 
Ezért a könyvtárosnak az állománnyal kapcsolatos valamennyi döntését e 
felelősség terhe alatt kell meghoznia. Annál is inkább, mert használói 
igényeinek kielégítésében támaszkodik a többi könyvtár állományára is, 
mint ahogyan a többiek is az övére. A nemzeti örökségért közösen viselik 
a felelősséget.

Az apasztás természetes velejárója az állományépítésnek, ezt a feladatot 
az adott könyvtár küldetésére és funkcióira, valamint a nemzeti 
kulturális örökség megőrzésére tekintettel kell végrehajtani. 
Semmiképpen sem játszhat azonban szerepet a selejtezésben a 
könyvüldözés, azaz hogy egyes dokumentumokat pusztán azért vonjon ki a 
könyvtáros, mert tartalmukkal szemben egyes személyek vagy csoportok 
kifogást emeltek, vagy úgy vélik, hogy sértik világnézetüket és 
meggyőződéseiket. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy saját értékrendjét 
rákényszerítse másokra vagy ennek védelmében megfosszon másokat bizonyos 
művek elolvasásától."


Udv.:
HSD




Nóra Szalkai írta:
> Kedves Kollégák!
> Engem az érdekelne, hogy milyen szempontok szerint döntik el, hogy 
> Önök mit tartanak értékes irodalomnak? Miért kellene mindenkinek 
> ugyanazt a könyvet értékes műként elkönyvelnie? Ez igen szubjektív 
> kategória.