RE: [KATALIST] MKE vándorgyűlés

Mikulás Gábor mikulasg at t-online.hu
2007. Ápr. 26., Cs, 15:08:37 CEST


Mader Béla írta:
> Jelenleg a szakmai tartalomról (plenáris és szekció ülések pntos címei, 
> előadói) még nincsenek végső információink, de nagyon rövid időn belül 
> ezek is megtalálhatók lesznek a honlapon.


-- A MKE céljait, vagy éppen Bakos Klára vezetői ambícióit olvasva látom,
hogy a fiatalabb generáció megszólítása visszatérő motívum. Mindez nagy
reménnyel tölt el, hogy a vándorgyűlés innentől kiemelten kezeli e
célcsoportot (ti. a szakmai jövőt). Lehetőség például, hogy az egyesület
támogatása érdekében meghívott protokoll-előadók felkínálják a tért maguk
helyett e generáció képviselőinek, témáinak. Egyben az is lehetővé válhat,
hogy kiegyensúlyozottabbá váljék az előadások színvonala -- melyben tudom,
egyet értünk ez elnökséggel. 
Sőt, ez utóbbi érdekében az is lehetővé válik, hogy ügyes huszárvágással a
témák és előadók nyílt kiválasztási folyamatban mérettessenek meg. Ez minden
bizonnyal a hallgatóság irányába mutatott elegáns gesztus lehet, mely
demonstrálja: az egyesület a tagságot szolgálja. 

(Közbevetem: sajnos az alelnök-kijelölés eredménye egyelőre sem az
MKE-honlapon, sem a Kataliston nem olvasó. Tehát csupán nemhivatalos
forrásokra vagyok kénytelen támaszkodni. Közben pedig el sem tudom képzelni,
hogy pl. a két "hivatásos" fenntartott MKE-alkalmazott mivel is
foglalkozhat, ha nem a tagság tájékoztatásában nyújtott szolgálattal. De e
helyzetet az új ellenőrző bizottsági elnök bizonyára majd felül fogja
vizsgálni.)

A vándorgyűlés címe: Partnerek vagyunk. És bizonyára rövidesen kiderül, hogy
miben, vagy hogy kivel. Mindenesetre a partnerek -- ha azok -- akkor jól és
hatékonyan megosztják egymás között az információt. Pláne, ha maga a
szervezet profi információszolgáltatókból (ti. könyvtárosokból) áll.

Szóval, bár még nem regisztráltam, nagy várakozással nézek a vándorgyűlés
elé, és remélem, hogy az idén végre áttörés lesz: a tavalyi tervek után
tényleg középpontba kerülhet a használó -- akár másik könyvtáros, akár a
könyvtár olvasója is légyen az. Mert ez a partnerré válás első lépcsője.

A szervezőknek sok sikert kívánva,

Mikulás Gábor
potenciális partner :-)





További információk a(z) Katalist levelezőlistáról